Szabó Kimmel Tamás: Én nem a könnyebb utat választom

2013.11.29. 19:57

Az Oscar-díjas álomról lemondott, és nem menne ki Los Angelesbe színésznek, hogy kelet-európai gengszter lehessen, inkább az európai körforgásba szeretne bekerülni. A hazai film- és sorozatgyártást fellendülőben látja, örült neki, hogy a Társas játék HBO-s széria megtalálta Milán szerepére. A Nemzetiben sokat tanult, a tévében eredeti nyelven adná le a filmeket, sorozatokat, és semmi pénzért nem menne konstruált realitybe.

Szabó Tamás néven születtél. Honnan jött a nevedbe a Kimmel?

Anyukámat Kimmelnek hívják. Amikor a Megy a gőzöst forgattuk, akkor találtuk ki, hogy mi lenne, ha felvenném művésznévként. Most pedig már hivatalosan is felvettem.

Fazakas Péter, a Társas játék egyik rendezője mondta, hogy Milán szerepére olyan színészt kerestek, aki első ránézésre megolvasztja a női szíveket. Szívtiprónak tartod magad, visszaélsz ezzel?

Semmiképpen nem élek vissza vele, nem is nagyon vagyok vele tisztában. Nem foglalkozom ezzel. Nem arra castingoltak a Társas játékban, hogy ki az, aki jól néz ki, mert az alapján berakhattak volna egy alsógatya-modellt is. Nyilván a tudást nézték, meg hogy kihez hogyan passzol ez a szerep. Természetesen én is erre összpontosítottam. Nyilván Péter azért mondta ezt, mert a történet szempontjából meghatározó, hogy egy olyan csomagolású ember kell, aki szét tud bomlasztani egy működő kapcsolatot, Dávid és Léna kapcsolatát. De nem hiszem, hogy ez volt a fő szempont, Péter csak kedveskedni akart, mikor ezt mondta. Biztos sokaknak ez jön be, amilyen én vagyok, de sokaknak nem. Mint ahogy nekem is nagyon sok ember tetszik, és nagyon sok pedig nem. Nem hiszem, hogy létezik olyasvalaki, aki mindenki számára szép vagy ilyen vagy amolyan. Pont ettől jó, hogy mindenki mást gondol.

Fotó: Nagy Attila - Origo

Te mit gondolsz a karakterről?

Én nem szerencsejátékozom, és nem vagyok nálam idősebb hölgyek kitartottja. Persze nagyon sok mindenben passzol hozzám a karakter és számos jelenet nem esett nehezemre, mert mondjuk volt hozzá személyes tapasztalatom – egy színésznél szerintem tök fontos, hogy tudjon magáról is beszélni a szerep kapcsán. De nagyon sok jelenetet még én sem éltem meg. Pont attól színész egy színész, hogy egy olyan viszonyrendszert is meg tud mutatni, ami nem feltétlenül történt meg vele az életben.

Volt, amikor nem passzolt a figura?

A színházban sokszor előfordult – például a Nemzeti Színházban –, hogy olyan szerepet osztottak rám, amelyről éreztem már az olvasópróbán, hogy abszolút nem passzol hozzám. De az egy másik helyzet, ott szerződésed van, meg kell csinálni. Aztán vannak olyan nagy ajándékok, amikor olyan szerepet kapsz, amit elolvasol és érzed, hogy passzol hozzád, hogy igen, erről tudsz beszélni. Úgyhogy talán így passzol össze velem, mint Szabó Kimmel Tamással Milán szerepe.

Fotó: Nagy Attila - Origo

A sorozat forgatása előtt volt olvasópróba?

Volt szó arról, hogy lesz, de aztán a sok színész különböző elfoglaltságai miatt nem tudták összeegyeztetni. Úgyhogy végül nem volt olvasópróba. De nem is hiszem, hogy egy sorozatnál ez olyan fontos. Jó lett volna, meg sokan szoktuk mondani, hogy az nagy szerencse, ha mondjuk egy filmnél tudunk próbálni előtte a rendezővel. Ez Magyarországon nem divat, bár vannak kivételek. csapatépítés szempontjából hasznos, ha megismerik egymást a szereplők, ha előtte még nem találkoztak. Elolvassuk a forgatókönyvet, halljuk, hogy kinek hogy hangzik a szájából egy-egy mondat, min kell javítani vagy min nem kell. Mondjuk ez a forgatáson is így volt, csak sokkal gyorsabb tempóban. Úgyhogy ebből a szempontból nem érzem veszteségnek, hogy a Társas játéknál nem sikerült összehozni az olvasópróbát.

Az mennyire okoz problémát számodra, hogy egy filmnél, sorozatnál nem időrendi sorrendben veszitek fel a jeleneteket?

Ezt igazából meg kell szokni, meg kell tanulni. Az első filmnél nagyon zavaró volt, hogy a végét előbb játsszuk el, és aztán vesszük fel az elejét. Én annyira nem szeretem ezt, szeretek kronológiában menni. Mert azzal, hogy felveszed valaminek a végét és utána jön egy olyan ötlet, amitől a szituáció elején máshogy viselkedsz, ami miatt nem jön logikusan a korábban felvett befejezés, azzal azért vannak gondok. De erre jó a vágó, hogy úgy tudja összevágni a filmet, hogy az úgy hasson, ahogy annak kell. Nyilván ez is csak gyakorlat kérdése. Minél többet filmezhet az ember, annál jobban megtanulja, mik a kis fortélyai ennek. Plusz nem utolsó szempont a forgatókönyv totális ismerete. Azzal megkönnyíted magadnak a munkát, ha tudod, hogy honnan hova kell eljutnod egy jeleneten belül.

Léna helyében megbocsátanál Milánnak, amiért azt hazudta magáról, hogy tolószékre szorul?

Persze, szerintem ez egy ártalmatlan dolog. Abból kifolyólag, ami talán a karakterleírásban is benne van, hogy Milán hirtelen, szélsőséges, impulzív ember. Nem úgy ment bele, hogy „na most ezzel jól átverem". Mert hiszen miért tenné, nincs érdekében átverni őt. Csak megtetszett neki ez a csaj, látta, hogy sír, pont odatoltak egy tolószéket, beleugrott, aztán lesz, ami lesz. Egy ilyen trükkre viszont én nem lennék képes, hogy tolószékesnek álcázzam magam - mert vagyok olyan intelligens, hogy tudjam, hogy ennek mi a következménye. Ebből a szempontból is hasonlítok a karakteremre, hogy nagyon sokszor cselekedtem úgy az életben, hogy nem feltétlen gondoltam végig, hogy mi lesz a következménye, hajtott a kíváncsiság. Szerettem élni és hagytam, hogy lesz, ami lesz. De azért nem ennyire szélsőséges dolgokra kell gondolni.

Fotó: Nagy Attila - Origo

Milyen volt Fekete Ernővel játszani?

Ó, hát ő zseniális színész, az egyik kedvenc magyar színészem. Már főiskolán is rengeteget jártunk a Katona József Színházba és ő már akkor is elég nagy szerepeket játszott. Például nagyon szerettem őt az Ivanovban. Az számomra nagyon meghatározó előadás volt. Ha arra gondolok, hogy „színész Magyarországon", akkor ő abszolút az: arcra, kisugárzásra, személyiségre. Meg, amit a színpadon csinál, azt számomra élvezetes nézni. Alapvetően Magyarországon nagyon jó a színészfelhozatal, leszámítva, akiket most színészeknek titulálnak, akik bekerülnek az utcáról, és másnap már színész van a neve alá írva.

Mire vagy kikre gondolsz?

Nagyon szomorú, hogy nem veszi senki figyelembe, hogy mennyi kárt okoznak vagy hány embert vezetnek meg azzal, hogy mondjuk egy napi dokureality-ben azt hitetik el az emberekkel, hogy ők színészek. Közben meg ott van tök sok végzett, diplomás színész, vagy nem is végzett, de tehetséges színész, akinek nincs munkája. Ebből az energiából, erőfeszítésből és pénzből, amiből ezeket a sorozatokat összekalapálják, valami intelligens dolgot is csinálhatnának. Amivel valamit üzenhetnének és nem arra nevelnék a tizenéveseket, meg akik ezeket nézik, hogy hogyan kell nőkkel iszonyat taplónak lenni vagy még sorolhatnám. Ehelyett valami kulturális üzenetet is lehetne közvetíteni. Viszont jó látni, hogy még van remény, mert igenis vannak nagy színészeink, mint például Fekete Ernő, meg még mondhatnék száz nevet. Az pedig szomorú, hogy ahányan ismerik Gipsz Jakabot – most direkt nem akarok neveket mondani –, annyian nem ismerik őt. Pedig, ha ismernék őt, és lenne kíváncsiság meg szándék színházba járni, akkor lehet, hogy sokkal tartalmasabban feküdnének le este aludni és gondolatok is ébrednének bennük, nem csak az agymosás menne. Tehát Fekete Ernő király!

Fotó: Nagy Attila - Origo

Téged hívtak már ilyen dokurealitybe?

Nem, de annak már elég sok helyen hangot adtam, hogy én ezt mélyen elítélem. Tehát nem is mennék, ha hívnának. És nagyon sajnálom azokat a színészeket, akik arra kényszerülnek, hogy elmenjenek ilyenbe. Hogy meglegyen a havi fizetésük vagy annak egy töredéke és kaját tudjanak venni maguknak vagy a gyereküknek. Erre persze lehet azt mondani, hogy „látod, színészek is vannak benne". Igen, látom, hogy vannak benne színészek, csak nem mindegy, hogy mi az, amiben színészek vannak. Az milyen már, hogy egy színésznek idáig kell mennie ahelyett, hogy egy fain nagyjátékfilmben kapna egy kisebb szerepet és el tudna indulni a pályán. Mert azt hiszik, hogy az embereknek erre van igénye, amit én nem hiszek el. Én is tévénéző vagyok, nekem nagyon nem erre van igényem, hanem arra, hogy ha már bekapcsolom a tévét és arra szánok időt, hogy ülök és nézek valamit, az adjon, ne pedig elvegyen.

Aztán a napi sorozatokban sok színész benne is ragad.

A napi sorozat az más kérdés, arra van igény. Abban benn lehet ragadni. De nekem nem is ilyen a pályám, meg én se vagyok olyan ember, aki ezt a könnyebbik utat választja. Azt nagyon tisztelem, hogyha valaki a nehezebbik utat választja. Ha meg kell szenvednie, vergődik, és szenved, és most épp nincs semmi, de nem fogadja el feltétlenül az ilyen ajánlatokat, amitől hirtelen bulvárhőssé válna. Persze lehet rá mondani, hogy sikeres, de szerintem üres a lelke, és nem jó neki. Inkább ki kell várni.

Te most kivársz?

Én is most épp olyan helyzetben vagyok, hogy jönnek felkérések, de nagyon sok nemet mondok, mert egyszerűen nem érzem azt, hogy annak a színvonalnak megfelelne – és ez most lehet, hogy nagyképűen hangzik –, amilyen színvonalon tanítottak engem a főiskolán, meg amilyen színvonalon dolgozhattam a Nemzetiben. Kell tartani ezt a szintet és nem lehet lejjebb menni, hanem inkább ki kell várni és lehet, hogy egy év, lehet, hogy fél év, lehet, hogy egy nap, de biztos, hogy jönni fog valami olyan, ami meg egy előrelépés lehet vagy egy olyan lehetőség, amiben van kihívás. Nem is mutogatom magamat mindenféle újságokban – Isten tartsa meg a jó szokásomat. Szóval ezek helyett a dokureality-k helyett szívesebben látnék a vezető kereskedelmi csatornákon egy olyan sorozatot, mint például a Társas játék. Hiszen ezeket a csatornákat nagyon sokan nézik, óriási a felelősségük és pont emiatt borzasztó rossz azt látni, hogy lerombolják azt a szakmát, amit más igyekszik felépíteni.

Simon Kornéllal volt egy verekedős jelenetetek a Társas játékban. Hogyan zajlott ennek a forgatása, volt valami koreográfia vagy csak háromra egymásnak estetek?

Sokat beszélgettünk arról, hogy ez milyen legyen és Kornél meg én is elég bolondok vagyunk hál' Istennek, meg nagyon egy húron pendültünk a forgatáson és mindkettőnknek nagyon szimpatikus volt a Bridget Jonesból az a jelenet – az egyik kedvenc jelenetem –, mikor Hugh Grant és Colin Firth iszonyatosan sután verekszenek. Szóval ezt tartottuk kiindulási szempontnak. Plusz Herendi Gábor – a sorozat másik rendezője – nem akarta azt, hogy egyik vagy másik fél győzzön. Egyébként szerintem én győztem, mert bevittem egy ütést. Tehát az volt a cél, hogy csak birkózzunk, hogy megszabaduljanak attól a frusztrációtól, amit ez a csaj okoz kettejüknek. És igen, volt koreográfia. Kivés György kaszkadőrszakértővel dolgoztunk ezen. Azt hiszem, háromszor vagy négyszer kellett csak felvennünk a jelenetet.

Fotó: Nagy Attila - Origo

A díszbemutatón láttad az első három részt a második évadból, de egyébként nézed a sorozatot?

Persze. Nagyon szerettem az első évadot és nagyon érdekelt, hogy mi lesz a másodikban. Főként, hogy ez már magyar fejlesztés. De akkor is nézném, ha nem lennék benne. Ha behívtak volna castingra, és nem engem választottak volna szerepre, akkor azért, hogy megnézzem, hogy a másik hogy szuperál a sorozatban. Ha nem hívtak volna be, akkor azért, mert tökre bejött az első évad és érdekelne, hogyan folytatódik. A Terápia meg a Társas játék egy kuriózum az HBO részéről, hogy – pont a korábban taglaltaknak hátat fordítva – valódi színészekkel valami olyat szeretnének lerakni, amely valóban értéket közvetít. Ez szerintem nagyon összejött a csatornának és örülök, hogy ebben részt tudtam venni. Ez egy abszolút nagy ajándék volt minden színésznek.

Szoktál nézni sorozatokat?

Igen, nézem a BBC Sherlockját, az nagyon-nagyon bejön. Nézem A híd című svéd-dán sorozatot, az valami elképesztő jó. Baromi szépen fotózzák, nagyon jók a színészek és izgalmas a történet. Amúgy is egyre jobban odavagyok a skandináv filmesekért. Valamit nagyon tudnak és egészen más szempontból közelítik meg a filmgyártást, mint ahogy mi. De hát ez minden országnak a sajátossága. Aztán még az Így jártam anyátokkalt folyamatosan nézem, az alap. A 24-et néztem még végig régebben, Kés/alattot. Szóval azért sok sorozatot nézek.

Fotó: Nagy Attila - Origo

Mit szólsz ahhoz, hogy a közeljövőben nem lesz új évada a Voice-nak?

Azt hittem, hogy a kommunikáció jobban fog működni a csatorna és köztem. Egy éve kérdezgetjük az ügynökömmel, hogy lesz-e folytatás, hogy lesz, mi lesz. Erre egyik nap felkelek, megnyitom az Origót és látom, hogy nem lesz Voice többé. Mit mondjak erre? Inkább nem mondok semmit, magáért beszél a szitu.

Vállalnál további műsorvezetői feladatokat, akár más műsorban?

Attól függ, miről van szó. Nem gondolom azt, hogy én most műsorvezető vagyok, és akkor most berobbanok. A Voice előtt volt az a Bibliai vetélkedő, A Szövetség. Az a lehetőség is váratlanul jött, és örültem neki. Mindkettő nagyon izgalmas volt, de főleg az utóbbi, amely nagycsaládosoknak szólt. Érdekelt, hogy ebben helyt tudok-e állni, meg hogy ez milyen; egyébként teljesen más, mint a színház. A Voice esetében meg nagyon tetszett, hogy olyan a formátuma, amely pont nem arról szól, mint az ilyen műsorok általában, hogy a valódi tehetség helyett a bulvárt nyomják. Ezért mondtam arra igent. Nem feltétlen vállalnék el mást, viszont nem zárkózom el, mérlegelni kell. Hiszen manapság, ha elmész egy ilyenbe, akkor sokan beraknak egy olyan skatulyába, amibe nem biztos, hogy be akarsz kerülni. Nekem iszonyat küzdelem volt, hogy ne daráljanak be a Voice alatt.

Mondasz konkrétumot?

Például lett volna egy négyoldalas kötetlen interjú, amihez Robin Hoodnak kellett volna beöltöznöm. Napokig kellett velük vitatkoznom, hogy ez nem erről szól. Mindig is a szakmámról beszéltem, nem fogok így megjelenni, mert ez egy ugyanolyan színvonalvesztés, amiről az imént beszéltem. Próbáltam ahhoz ragaszkodni, ami a felkérés lényege: hogy ez egy énekes műsor, ami az énekesekről szól. Hangoztattam is, mikor arról kérdeztek, hogy a magánéletemet mennyire változtatta meg a műsor: semennyire nem változtatta meg, de nem is az én magánéletem a fontos, hanem az, hogy mondjuk Pál Dénes vagy Nádor Dávid tök jól énekel. Vagy ki az, aki meg nem énekel olyan jól. Szerintem egy színésznek fontos, hogy ne legyen minden nap képernyőn, mert elkopik az arca és, ha berakják egy filmbe, akkor a néző nem feltétlenül tud azonosulni a játszott karakterrel. Ezekre nagyon oda kell figyelni és oda is figyelek.

Azért nem vállalsz annyi szinkronizálást, hogy ne legyél annyit a tévében?

A szinkronnál nem erről van szó. Volt, amikor megtaláltak a szinkronrendezők, de nem éreztem úgy, hogy ez megéri pénzügyileg. Előfordult, hogy az útiköltségem több volt, mint az, amennyit a munkáért kaptam. Meg szerintem nem is voltam benne annyira ügyes. Aztán elmaradoztak a megkeresések, meg én is sokszor mondtam nemet. De a szinkronról pont nem gondolom azt, hogy befolyásolná a nézőket, mert az csak egy hang.

Kell a szinkron?

Alapvetően nem értek egyet azzal, hogy szinkronizálni kell. Egy Robert De Nirót milyen alapon szinkronizál le valaki, amikor baromi jó hangja van és sokkal hitelesebb meg sokkal nagyobb élményt nyújt, ha az eredeti hangján nézem, és nem vagyok lusta olvasni? Fejlett országok már felfedezték, hogy sokkal hamarabb megtanulnak az emberek angolul, hogyha feliratosan nézik a filmeket. Spanyolországban például három nyelven feliratozzák a tévéadást.

Zavar, hogy szinkronnal megy minden a tévében?

A szinkronban is tapasztalható egy minőségromlás. Ha meghallgatjuk a régi szinkronokat, nagyszerű színészekkel voltak tele. Nem az volt, mint manapság, hogy bemész a stúdióba, lejátsszák a jelenetet és rögtön felvétel. Nem az összes szinkronstúdióra gondolok ezzel: például ott van az SDI, ami egy tök profi stúdió és nagyon adnak a minőségre. De voltam olyan szinkronstúdióban, ahol elmondtam olyan lelkiállapotban, ahogy a szereplő mondta, és a szinkronrendező közölte, hogy ez kevés és akkor nagyon túl kellett játszanom. Nekem ez nagyon nem szimpi. A gyerekszinkronokat is megborzadva hallgatom: hogy már most olyan szinten affektálnak és modorosak. És közülük nagyon sokan színészek akarnak lenni és ez rajtuk marad.

Fotó: Nagy Attila - Origo

Te is színész akartál lenni, és az is lettél. Hogyan született meg ez az elhatározás?

Kiskoromban nagyon sok mindent próbálgattam, és az nagyon izgatott engem, hogy milyen fönnállni egy színpadon, egy versben gondolatokat közvetíteni vagy egy dalt elénekelni úgy, hogy megfogjál iksz embert a nézőtéren. Valahogy elkapott a gépszíj és Kaposváron volt egy színtársulat, a Déryné vándorszíntársulat, amelynek Török Tamás volt a vezetője. Elhívott és 15-től 18 éves koromig folyamatosan felléptünk, évi 200-250 előadásunk volt. Ott aztán volt minden: sanzonestek, prózai előadások, emléktábla avatás, városi rendezvények... nagyon széles volt a skála. Aztán ez nekem nagyon-nagyon bejött, felvételiztem a Színműre és pont elsőre fel is vettek. Onnantól meg már nem volt kérdés, mert, ha lehet még jobban beleszerettem ebbe a hivatásba.

Hogy-hogy nem musical színpadokon kötöttél ki, miután zenés színész osztályban végeztél a főiskolán?

Pont amiatt a színvonalvesztés miatt, amiről beszéltünk. Egyrészt nem szeretem a musicalt. A Hairt és a West Side Story zenéjét baromira szeretem, de nem gondolom azt, hogy a jelenleg repertoáron lévő musicalek egy bizonyos IQ fölött élvezhetők. De senkit nem akarok bántani. Ez egyszerűen nem az én világom és mi annyira más képzést kaptunk a főiskolán és annyira máshogy találkoztunk a zenész színházzal Ascher Tamás, Novák Eszter, meg Selmeczi György és Zsótér Sándor által, hogy ez számomra ugyanolyan minőségi visszalépés lenne, mint a dokureality-k a tévében. Irigylem azt, aki tud ott létezni – annak is biztos számtalan oka van –, de én nem tudnék.

A szüleid nem mondták, hogy válassz valami „rendes" szakmát? Bár a testvéreid is művészek.

Nem. Szerintem ez is csak annyiról szól, hogy hagyjad azt, amit a gyereked csinálni akar, mert ő tudja, mi szeretne lenni. Ha ebben érzi magát jól, neked egyetlen egy dolgod van, hogy abban száz százalékig támogasd és mindent megteremtsél neki arra, ami ahhoz kell. Nagyon utáltam volna, hogyha az én szüleim azt erőltetik, hogy „márpedig te is legyél képkeretező, mint anyukád", az baromira rossz lett volna, mert nem erre születtem, hanem arra, amit most csinálok. Nem, mintha az nem lenne egy jó szakma, de az nekem nem menne. Nekem ez a jó, a színház, ez az én nagy szerelmem.

Az elmúlt évad végéig a Nemzeti Színház társulatának tagja voltál. Össze tudnád foglalni, mit adott neked ez a pár év?

Rengeteg mindent tanultam. Egy nagyon kivételes társulat volt. Az, hogy Bodrogi Gyulával, László Zsoltival, Stohl Andrissal, Nagy Zsolttal vagy Molnár Piroskával egy színpadon állhattam, láthattam Törőcsik Marit, vagy akár csak beszélgethettem vele... vagy az, hogy Alföldivel, Zsótérral vagy Andrej Serbánnal dolgozhattam együtt, ezek annyi mindent adtak. Nagyon sokat változtam, értem azalatt az évek alatt – emberileg és szakmailag is.

Jelenleg szabadúszóként tevékenykedsz. Hol láthat téged a közönség?

Az Orlai Tibor vezette Orlai Produkciós Irodában most hála Istennek nagyon minőségi előadások vannak, melyekben a jövő évben én is részt vehetek majd. Ezen kívül Mátyássy Bencével, Radnay Csillával és Bánfalvi Eszterrel elkezdtünk egy picike társulatot, melynek első előadása szintén Orlainál lesz látható. Hármójukkal egy osztályba jártunk a főiskolán és nagyon szeretjük egymást. A Nemzeti miatt is nagyon egy húron pendültünk, meg nagyon sokat voltunk együtt. Az egymás iránti kíváncsiság meg szakmai tisztelet és szeretet megmaradt, és úgy gondoltuk, hogy ebből még van mit kihozni és Bence úgy gondolta, hogy verbuvál belőlünk egy kis kompániát. Most például Sztravinszkij Katonatörténetéből, ill. egy I. Világháborús magyar ponyvaregényből fog rendezni egy előadást. Ezt most kezdtük el próbálni az Orlainál. Ez a legjobb hely, meg közeg, ahova kerülhettem: nincs klasszikus értelemben vett igazgató, nincs politikai nyomás, nyugodtan lehet dolgozni profi körülmények között, minőségi produkciókban.

A Társas játékon kívül miket forgattál az utóbbi időben?

Játszom az Utolsó órákban, melyben László Zsolt alakítja Batthyányt, én pedig egy titokzatos látogatót – akiről nem is mondhatok többet. Ez egy tévéfilm, tehát a köztelevízió valamelyik csatornáján láthatják majd a nézők. Vecsernyés János rendezte és Lajos Tamás volt a film operatőre és a producere. Nagyon örültem, hogy velük dolgozhattam, mert nagyra tartom őket. Utána pedig Szász Attila debütáló filmjében forgattam, melynek címe A berni követ: ez egy igaz történet, '58-ban játszódik. Két fiúról szól, akik Svájcban, Bernben Nagy Imre halálhírére betörnek a svájci magyar nagykövetségre és foglyul ejtik a magyar nagykövetet. Nem spoilerezem el, hogy mi lesz a vége, de borzasztó izgalmas a forgatókönyve: Köbli Norbert jegyzi, aki A vizsgát is írta, meg a Freedom Flightot is [magyarul: Szabadság különjárat – a szerk.]. Szóval A berni követnek is olyan forgatókönyve volt, amit elolvastam, és gondoltam, hogy „na végre egy jó, izgalmas történet". Egy akciófilm. Kádas Józseffel vagyunk ketten a túszejtők, Kulka János pedig a nagykövet. Ott is olyan színészgárda meg stáb volt, ami megint csak ritkaságszámba megy és nagyon élvezetes volt a munka. Ennek a korszaknak nagyon sok elhallgatott története van, például erről az incidensről se lehetett itthon hallani akkoriban, miközben kinn Svájcban az állam a tenyerükön hordozta ezeket a srácokat. Annak a figurának, akit én játszom – persze leültették másfél hónapra –, a svájci állam fizette az iskolát, hogy ne kelljen hazajönnie. Ezek nagyon izgalmas dolgok, amiket az akkori rendszer nem kommunikált, ne m véletlenül. Norbert mindig jóízléssel válogat az ilyen történetekből. Attilában pedig egy olyan rendezőt ismertem meg, akinek nagyon jó érzés benne lenni az első filmjében. Nagyon sok sikert kívánok neki és remélem, még dolgozhatunk együtt a jövőben.

Látod már a fényt az alagút végén a magyar filmgyártást illetően?

Most szerintem fellendülőben van a magyar filmgyártás és próbálnak tenni érte. Nagyon drukkolok ennek és bízom abban, hogy én is kapok majd lehetőséget vagy valakinek eszébe jutok. Ahhoz az is fontos, hogy milyen volt az előző filmed; hogy ne más, hanem a munkád által legyél szem előtt. Az elmúlt két év leállása nagyon sokakat parkolópályára rakott. Illetve voltak kevesek, akiket nem, és ennek nagyon örülök.

Egy interjúban azt mondtad, hogy 10-12 éves korodban kitaláltad, hogy szeretnél Oscar-díjat nyerni. Hogy haladsz ezzel a projekttel?

Ha őszinte akarok lenni, akkor ez teljesen kizárt. Ha meg azt mondom, hogy merek nagyot álmodni és összejönnek azok a terveim, amiken dolgozunk az ügynökömmel, akkor meg azt mondom, hogyha van egy szikrányi remény arra, hogy bekerüljek nemzetközi filmekbe, akkor meg tök jó. A remény hal meg utoljára, de hát nyilván nem fogok Oscar-díjat nyerni. Ehhez elsősorban filmes munkák kellenek. Olyan lehetőségek, amik remélem, meg fognak találni.

Tényleg soha nem szabad feladni a reményt. Ónodi Eszter most nyert Monte Carlóban, ami szintén egy nívós elismerés.

Nem adom fel és büszke is vagyok Eszterre, mert nagyon jó színésznő. Szerintem nagy százalékban neki köszönhetem a POSzT-díjamat Szoljonijért a Három nővérben, mert akkor ő ugrott be Péterfy Bori helyett, aki szülési szabadságon volt. Bori is zseniális volt, nem őt gyengítem ezzel, csak pont így jött ki a lépés. Mindkettejükkel nagyon nagy élmény volt játszani. Szóval nagyon örülök, hogy vannak ilyen lehetőségei egy magyar színésznek. Szükség lenne arra, hogy helyre álljon a renoménk és szélesebb körhöz eljussunk. Ugyanígy A vizsga is kapott díjakat nemzetközi fesztiválokon, meg A nagy füzet is.

Beszéltél az itthon forgó nemzetközi produkciókról, de azon nem gondolkodtál el, hogy kimenj Los Angelesbe vagy Londonba játszani?

Los Angelesbe biztos nem mennék ki, mert a nyolcmillió lakosból hatmillió színész. A többi pedig forgatókönyvíró vagy rendező. Egyébként voltam kint, egy pici szeletét láttam. A pincér, aki kiszolgált bennünket a hamburgerezőben, például rendező volt. Abban nem hiszek, hogy én eldöntöm, hogy nagy hollywoodi sztár leszek, mindenhol lenyilatkozom, kimegyek, magam mögött felégetek mindent, aztán kinn lakok valami havernál, elköltök baromi sok milliót és várom a csodát. És közben olyan akcentusom van, hogy kiesik a kapa a számból. Aztán, ha egyszer bekerülök, akkor mindig a kelet-európai gengszter leszek. Azért az egy nagyipar, nem úgy megy, hogy te oda kimész és kész. Nagyon örülnék, ha valamelyik magyar színész ilyen bátor lenne és összejönne neki.

Tehát maradsz?

Reálisan nézve nem gondolom azt, hogy nekem ki kéne mennem. Az hosszú évek kemény munkája, hogy valaki odakerüljön. Azt gondolom, hogy kisebb lépésekben kell gondolkozni, elérhető célokat kell kitűzni magad elé. Például bekerülni az európai filmes körforgásba. Azoknak a felfogása ráadásul sokkal közelebb áll hozzám, mint az amerikai filmeké. Persze vannak olyan amerikai színészek meg filmek, amikért odavagyok, de a svédek, dánok, németek, spanyolok vagy a franciák filmjei közelebb állnak hozzám.

Rendszeresen posztolsz a hivatalos Facebook-oldaladra. Hogyan viszonyulsz a közösségi médiához?

Ez az egész egy ajándék és gyilkos méreg egyben. Az emberek kezébe olyan fegyvert adtak, hogy bárki bármit arctalanul-névtelenül írogathat, kirakhat és akármit csinálhat, szerintem ez borzasztó veszélyes dolog. Mindamellett, hogy híve vagyok a szólásszabadságnak, azért van egy határ, amit szerintem be lehet tartani. Viszont jó, hogy vannak ilyen oldalak, mert tudom tartani a kapcsolatot azokkal, akiknek tetszik, amit csinálok, vagy tudom őket tájékoztatni arról, hogy éppen most mit dolgozom, vagy hol láthatják majd a munkámat. Szóval promózás szempontjából hálás ez a felület, mert eljut ahhoz a közösséghez, akit el akarok érni. Eleinte nagyon ijesztő volt, mikor megcsináltam a Voice miatt ezt a rajongói oldalt, ahol lehet like-olni, amit kiírok, meg írogatnak nekem emberek. Magamat is sokszor azon kapom, hogy ahelyett, hogy a jelennel foglalkoznék, ebben a virtuális világban lesem a híreket. Ez nem túl jó. Emellett persze van személyes oldalam, amit a közeli barátaimmal osztok meg. Tehát a kettőt nem szabad összemosni. Előbbire pedig csak szakmai dolgokat töltök fel. Nem szoktam mutogatni a magánéletemet és ezután sem fogom.