Még a ByTheWay is nyerhet – korábbi X-faktorosok az újakról

Vágólapra másolva!
Muri Enikő a ByTheWaynek drukkol a fináléban, Kocsis Tibor szerint Krasznai a legérzékibb, legőszintébb előadó, neki kell nyernie. Vastag Csaba úgy véli, gálaadás lesz, nem igazi rivalizálás, Csobot Adél Csordás Ákos kiesésén szomorkodott, Antal Timinek Szabó Ádám elhullása fájt. Oláh Gergő nem emelt ki senkit, de úgy vélte, az első szezon volt a legerősebb, nem véletlen, hogy abból maradtak fenn a legtöbben. Pár nappal a finálé előtt hat volt X-faktorost kérdeztünk.
Vágólapra másolva!

Muri Enikő

Muri Enikő Forrás: RTL Sajtóklub

A mezőnyről: Már elsőre is nagyon frissnek tűnt az új mezőny, és az új mentorok is új színt hoztak, ilyen erős csapatok pedig nem voltak korábban szerintem. Az új mentorfelhozatal is tetszik, sok dolgot tanulok tőlük: Alfölditől például azt tanultam, hogy mindig hatalmas erőbedobással kell elénekelni valamit, úgy, hogy az a három perc az énekesé legyen, hogy senki ne tudja elvenni tőle. Tóth Gabi vagy Alföldi is biztos jó mentor: előbbi is régóta benn van a szakában, és a Facebookon is megosztja a tapasztalatait. Én csak 21 évesen kerültem be a popiparba, ő addigra már láthatott sok olyan dolgot, amit én még nem. A fellépők közül nagy kedvencem Csordás Ákos volt, de a ByTheWaynek nagyon szurkolok, mert nem hallottam tőlük hamis hangot. Szerencse vagy áldás, hogy visszakerültek: az ő kiesésük oka az volt, hogy a nézők nem szavaztak elegen, mivel biztosra vették, hogy ők továbbmennek. Négy fiúról van szó, sokan szeretik őket.

Az évadokról: Az elsőt lehetett talán a legnehezebb megnyerni, Vastag Csaba mellett nehéz lett volna labdába rúgni, mivel ő a verseny előtt is színpadon volt, tehát rutinban volt előnye. Én is sokat köszönhetek a műsornak, vannak színházi munkáim, sok fellépésem. Elsőre elbuktam a mentorházban, másodjára sikerült, de ha akkor nem jutottam volna be, harmadjára nem akartam volna már menni. Általában én addig megyek, amíg lehet, de erőltetni nem kell, az már nem adna pozitív képet.

Kocsis Tibor

Kocsis Tibor Forrás: RTL Sajtóklub

A mezőnyről: A döntős hármas nagyon erős, én eleve őket tartottam a legizgalmasabb előadóknak a mezőnyben. A meglepetés már most adott, mivel nem szólista fiú nyeri, mint eddig, hanem lány vagy csapat – és én ennek örülök is. Krasznai Tündének drukkoltam, látok benne érzékiséget, őszintéséget, szerettem a produkcióit, de igazából színvonalban nem érzek jelentős különbséget a döntősök közt. Ha Tündét látom a színpadon, az érzelem, a személyiség, amit hozzátesz, feledtet mindent. Szív és lélek nála egyszerre van jelen. Bátran lehet önmaga, mert az első pillanattól kezdve őszintén, önmagát vállalva állt a színpadra, és ez nagyon tetszik. A ByTheWayt ugyanakkor már jól megrángatta ez a verseny, és sok jó produkcióról lemaradtunk volna, ha nem kerülnek vissza. Ha ők nyernek, biztosan lenne hőzöngés, hiszen egyszer már kiestek, de morgás amúgy is sok fordulat miatt van. Nem érdemtelenül nyerik meg, ha ők futnak be a végén.

Az évadokról: Az én társaságommal, évfolyamommal nyilván nem tudok objektív lenni. Az első X-Faktor nagyon különleges és új volt, sokan ott vannak azóta is a szakmában, slágereket alkottak. Minden évben voltak ismert és érdekes arcok, nem tudok erősorrendet mondani. Nem csak a komplett mezőnyről szól ez, vagy ennek erősségéről... minden évben volt pár tehetséges énekes, akire felkaptuk a fejünket.

Vastag Csaba

Vastag Csaba Forrás: Facebook

A mezőnyről: Kiemelni nem nagyon tudnék senkit. Mindenkinek segítek, aki megkér, de nem nyerhet tizenkét produkció. Minden kiesett bánatát megértem, de aki előbb hullik el, az hamarabb neki tud állni a saját lemezének, építeni a karrierjét. A kiesés azért fáj, mert lehet, hogy az előadó egy héttel később meg sokkal jobb lett volna, de ezt már nem tudja bebizonyítani. A mostani mezőnyben mindenki másban jó, és nem is versenytársak igazán, mert a finálé inkább egy baráti hangulatú gálaadás.

Az évadokról: Ez egy kiegyenlített év. Nagy különbségeket nem tudtam felfedezni, ami a körültekintő castingot dicséri. Ez a műsor egy objektív zenei fórum arra, hogy mindenki bizonyítsa, helye van a szakmában. Én már 27 éves voltam, amire odakerültem, de az én versenytársaim zöme szintén a pályán volt már.

Csobot Adél

Csobot Adél Forrás: RTL Sajtóklub

A mezőnyről: Szombatonként találkoztunk, próbáltam nyitott lenni, mert nekem is könnyebb úgy beszélgetni az After X-ben, ha nem vadidegennel állok szemben. Voltak kedvenceim az elején, de mindenki, aki a fináléban van, nagyon tehetséges. Én Ákos kiesését sajnáltam leginkább, de próbáltam magam kivonni érzelmileg a sztorikból – és mivel én nagyon intenzíven éltem meg a saját történetemet, megerősödtem, és meghatódtam, de azért pityergés nem volt. Még nem volt időnk a magánéletben haverkodni a versenyzőkkel, de biztos lesz ilyen alkalom.

Az évadokról: Nem összehasonlíthatóak a régiekkel. Nagyon friss az élmény, ráadásul dolgoztam is a negyedikben, a kísérőműsoron keresztül jobban megismerhettem őket.

Oláh Gergő

Geszti Péter, Oláh Gergő Forrás: RTL Sajtóklub

A mezőnyről: Nagyon érdekes volt nekem, mert korábban szerepeltem, most meg nézője voltam... többnyire, mert szombaton mindig fellépésre mentem. De visszanézegettem mindegyik show-t, a vasárnapi adásokat pedig szinte mindig láttam. Mindenki jól énekelt, nehéz lehetett nekik, és a végső döntés is nehéz lesz. Több embert is ismerek korábbról, olyanokat, akikkel együtt voltunk tavaly a táborban. Danics Dóra vagy a ByTheWay-fiúk is próbálkoztak akkor, igaz, még nem ebben a felállásban. Tünde is nagyon tehetséges, én pont ezt a három produkciót képzeltem a végére, talán Csordás Ákossal együtt.

Az évadokról: Erősorrend? Ahogy a számok mutatják, első, második... Általában mindenből az első a legerősebb, a filmek esetében is így van. Itt is, az első X-Faktor nagyot robbant, igazi sztárok lettek az ott látott énekesek, többen fenn is maradtak, talán öt-hat ember állandóan koncertezik. A második sorozatból szerintem hárman-négyen maradtak csak a zenei iparban, és a harmadikból sem többen.

Antal Timi

Antal Timi Forrás: Facebook

A mezőnyről: Ha időm engedte, néztem a show-t. Akinek szívből szurkoltam, Szabó Ádám volt, őt nagyon sajnáltam, amikor kiesett. Elég szoros lesz a döntő, örülnék, ha a ByTheWay lenne a befutó. Kemény munka van mögöttük, és mindig új dolgot vittek színpadra. Nagyon nehéz négy embernek egyszerre tisztán énekelni, nehezebb a dolguk, mint egy szólóénekesnek. Tudom, hogy kiestek egyszer, de nem lesz felháborodás, ha ők nyernek a végén, mert ha nem díjazták volna az emberek az előadásaikat, akkor nem jutottak volna idáig. A múltkor is nagyon ügyesek voltak, amikor pedig kiestek, azért volt, mert nézők azt hitték, hogy biztosan továbbjutók, ezért nem kell szavazni rájuk. Akiket én kérdeztem, szinte mindenki a csapatot mondta.

Az évadokról: A negyedik X-Faktor csapatban erős, mert ilyen jó társaság, mint a ByTheWay, nem volt a műsorban a négy év alatt. Korábban a zsűri is más volt, de az új mentorokkal is gördülékenyen ment volna a munka. Geszti Pétert már ismerem, dolgoztunk is együtt, én őt választottam volna, ha van rá lehetőség.