Amikor a citromsárga magyarok lenyomták Európát

2013.12.22. 08:06

Miben tudták a magyarok a kilencvenes években maguk mögé utasítani egész Európát? A Játék határok nélkülben alig akadt olyan adás, ahol szégyenkeznünk kellett volna, a citromsárga magyarok hét év alatt háromszor is megnyerték a teljes sorozatot. A most induló új retrócsatorna, az M3 újra levetíti a versenyeket, amelyek az egykori műsorvezetők szerint olykor azért életveszélyesek vagy fárasztóak voltak. Kiderül az is, hogy nemcsak a magyarok, hanem egy dél-olasz maffiavezér is rajongott a játékért.

A kilencvenes években Európa nem a piros-fehér-zölddel, hanem egy negyedik színnel azonosította a magyarokat: a citromsárgával. És az európaiak megtanulták, hogy ha görkorcsolyázó hernyónak vagy épp medencén átevező szumósnak öltözött citromsárga magyart lát, aligha van esélyük megelőzni.

1993 és 1999 között milliók hétvégéjét határozta meg a Játék határok nélkül, amelyben európai országok egy-egy csapata vicces, vizes, falmászós, egyensúlyozós, célbadobós versenyen mérte össze ügyességét. Abban a hét évadban, amelyben indultunk, háromszor nyertük meg a teljes sorozatot (Kecskemét kétszer, '93-ban és '96-ban, Százhalombatta '98-ban), ez pedig még a küzdeni tudásukról híres németekénél is jobb arány, ők 16-ból hatot húztak be.

Itt például Tiszaújváros mutatta meg, hogy kell lyukas csónakkal kalózkodni

A győzelem azonban ebben a játékban tényleg másodlagos volt, és ma már talán jobban is emlékszünk azokra a pillanatokra, amikor minden csapat a tökutolsó görögöknek szurkolt, hogy a medence fölötti huzalon kétségbe esve csimpaszkodó lány valahogy beérjen a célba. Vagy arra, hogyan küszködtek a francia és portugál műsorvezetők a magyar nevekkel. És nincs még egy játék, ahol a bíró az egyik legnépszerűbb. A belga Denis Pettiaux, a híres Döni, "Attention, pret, pff...!" szállóigéjével (Vigyázz, kész!) egész Európának megtanította, hogy kell franciául elindítani egy játékot.

Még Tunézia is beszállt egyszer

A Játék határok nélkült természetesen nem azért találták ki, hogy az európai nemzetek véresen komolyan összemérjék az erejüket abban, hogy tudnak egy szivacshajóban átevezni egy medencén, vagy kakadu-jelmezben kötelet mászni. A második világháború után Charles de Gaulle francia elnök javasolta, hogy egy játékos vetélkedőn kellene közelebb hozni egymáshoz a franciákat és a németeket. (A történetéről ebben a cikkünkben olvashat.) 1965-ben meg is rendezték az első versenyt, Intervilles néven (Városok között), ezen a franciák és a németek mellett a belgák és az olaszok vettek részt. A döntőben a francia és belga csapat amúgy döntetlent játszott.

Ez a sorozat 1982-ig futott, majd 1988-ban éledt újra immár a később is ismert nevén (Jeux sans frontières), és új lendületet adott a versenynek, hogy a vasfüggönyön túli nemzetek is elkezdtek beszállni a medence körüli jelmezes futkosásba. Az elmúlt évtizedekben majdnem húsz európai ország vett részt egy vagy több évadban, sőt 1992-ben egy Európán kívüli nemzet, Tunézia is csatlakozott a versenyhez. Igaz, nem sok sikerrel: jellemzően utolsók voltak, így egy év után ki is szálltak.

A magyar nézők az 1993-tól zajló nagy csatákra emlékezhetnek, amelyek jellemzően a citromos magyarok, a világoszöld portugálok, a narancssárga csehek és a sötétzöld szlovénok között zajlottak. Öröm volt nézni, hogy az egyes nemzetekre aggatott jellemzők, sztereotípiák sokszor mennyire kiütköznek a játékokon. Míg az egykori szocialista országok rendre bizonyítani akartak Európa előtt, a mediterrán nemzetek, az olaszok vagy a máltaiak mindig lazán elbohóckodták az egészet. A görögöknek semmi sem sikerült, jellemzően elszúrták a pontduplázással járó jokerezést, így ők mindig az utolsó helyeken végeztek. De minél északabbra haladtunk, annál komolyabban vették a versenyszámokat. És Svájc és Olaszország is csak akkor volt partiban a győzelemért, ha német nyelvterületről sikerült csapatot toborozniuk.

Az olasz maffiavezérnek is fontos volt

A játék hazai sikeréhez nemcsak a jól szereplő magyar csapatok járultak hozzá, hanem a népszerű műsorvezetők. A versenyeket hat éven át közvetítő Gundel Takács Gábor, illetve a versenyszámokat összekötő és városokat bemutató Geszler Dorottya, majd később Borbás Mária. Talán kevesen emlékeznek, de egy évadot Farkas Beatrix, egyetlen adást pedig Márton Csaba vezényelt le. Az első évad magyar adásában pedig Geszler műsorvezető-társa nem más volt, mint Vágó István.

Borbás Marcsi és Gundel Takács GáborForrás: MTVA

Borbás Marcsi és Gundel Takács Gábor is mosolyogva mesélt a felvételekről, és azt mondták, még most is rendre megszólítják őket olyanok, akik annak idején játszottak vagy egyszerűen csak rajongtak a műsorért. Borbás ráadásul Olaszországban is népszerű lett, az olaszok ugyanis a saját adásaikban előszeretettel szerepeltették a többi ország műsorvezetőit. "Egyik héten tigrisnek öltözve hülyéskedtünk, másik héten eljátszottuk a Noé bárkája-történetet, így az olasz nézők egy idő után felismertek az utcán" - mondta Borbás, akinek állítólag még a calabriai halpiacon is rendszeresen utána kiabáltak: "Maria, Maria!".

Borbás elmesélt egy másik történetet is, amely jól érzékelteti a Játék határok nélkül jelentőségét. Amikor 1999-ben Dél-Olaszországban vették fel versenyeket, egy befolyásos férfi, akiről azt rebesgették, hogy ő a helyi maffiavezér, hosszan dicsőítette a versenysorozatot. Meg is ígérte, hogy a felvételek két és fél hónapos ideje alatt a környéken felszámolja a bűnözést. És valóban. "Pár nap múlva sajnos elhagytam a bankkártyámat, amelyet később simán utánam hoztak" - emlékezett vissza Borbás.

A görögöknél nem ment simán a felvétel

Kezdetben úgy vették fel a játékokat, hogy egy-egy város hétről hétre vendégül látta a többieket. Gundel Takács szerint álomszerű helyekre is eljutottak, tavaly például a gyerekeinek is megmutatta a portugáliai Batalhában, hol forgatták a játékokat. 1996-tól azonban minden évben már csak egyetlen helyszín (Torino) adott otthont a versenyeknek, és csak a döntőre utaztak máshová a csapatok. A magyarok ebből sem maradtak ki: 1997-ben Budapesten, az MTVA mai székhelyén, a Kunigunda útján lévő területen vették fel a játékokat.

A forgatókönyv hétről hétre ugyanaz volt: vasárnap érkezés, este hatalmas nemzetközi parti az otthonról hozott finomságokkal, hétfőn ismerkedés az új játékokkal, kedd este főpróba, amelyen azok a csapattagok nem próbálhatták ki a játékokat, akik élesben később játszottak, majd szerda este felvétel. Gundel Takács Gábor szerint a gazdaságosság mellett ez a rendszer azért is működött jobban, mert korábban a különböző országok finoman szólva sem hasonló profizmussal szervezték meg a versenyeket. "Egyszer a görögöknél annyira nem működtek a játékokhoz kitalált szerkezetek, hogy az állandó leállások miatt reggel fél nyolcig húzódott a felvétel. Volt műsorvezető, aki picit el is aludt" - mesélte Gundel Takács.

Budapest XII. kerületének sem kellett szégyenkeznie, sőt

Egy görög kómába esett

A próbák azért is voltak fontosak, mert móka ide vagy oda, sokszor eléggé balesetveszélyes játékot találtak ki a szervezők. Ha elképzeljük, hogy másznánk fel egy tízméteres toronyba vizesen lepkeszárnyakkal, vagy hogy görkorcsolyáznánk bikának öltözve, akkor nem lepődünk meg azon, hogy egyes játékosok nem úszták meg kéz- vagy lábtörés nélkül. Borbás Marcsi szerint egyszer előfordult az is, hogy egy medvejelmezbe öltözött játékos majdnem belefulladt a medencébe, de szerencsére a medence mélyén lesben álló búvárok kimentették.

A Játék határok nélkül talán legfélelmetesebb pillanata Borbás szerint az volt, amikor egy görög versenyző rossz helyen állt meg, és a hatalmas libikóka alulról szájon csapta. A versenyzőnek kitört az összes foga, kómába esett, és napokig kérdéses volt, túléli-e a történteket. "Ilyenkor nagyon nehéz folytatni a felvételt, és mosolyogni, mindenki órákra leblokkolt" - mondta Borbás. A görög szerencsére túlélte a dolgot, és az adás is elkészült.

Pestszentlőrinc-Pestszentimre feladta a leckét

A Játék határok nélkülben évről évre változtak a résztvevő nemzetek, a közös nyelv azonban állandó volt. A szervezők, műsorvezetők, játékosok többnyire angolul kommunikáltak, míg a bírók nyelve - elsősorban Denis Pettiaux miatt - francia volt. Borbás szerint annyira összeszokott csapattá vált ez a nemzetközi stáb, hogy tényleg fél szavakból értették egymást. Elárulta, hogy ő a görög műsorvezetőt, Kosztaszt kedvelte a legjobban, vele a mai napig leveleznek.

A műsorvezetők is a játék fontos részei voltakForrás: MTVA

Borbás szerint a legviccesebb pillanatok azok voltak, amikor a műsorvezetők megpróbálták egymásnak megtanítani a bonyolultabb városneveket. A magyarok a legnehezebben kiejthető városnevek versenyében is szinte mindig az élen végeztek. A svájci kollégának már Eger is gondot okozott (Egérnek ejtette folyamatosan), de az európai tévéseknek Budapest XVIII. kerülete adta fel a legnagyobb leckét. Ragaszkodtak ugyanis ahhoz, hogy Pestszentlőrinc-Pestszentimre néven mutassák be őket. Ebből aztán szerte Európában Peccenlorinc-Peccentimre lett.

A Játék határok nélkült a nagy népszerűsége ellenére 1999-ben, a harmincadik évadban abbahagyták, a felvétel ugyanis egyre több pénzbe került. 2007-ben aztán felvetődött a folytatás, a résztvevő országoknak abban sem sikerült megegyezniük, hol forgassák a játékokat. 2009-ben Magyarországról indult egy petíció is, mindhiába. A magyaroknak némi vigasz, hogy az új retrócsatornán, az M3-on szombatonként újra megnézhetik a játékokat. Vagyis hétről hétre újra drukkolhatunk a maskarás citromsárgáknak, és újra lehet büszkélkedni, hogy volt egy műfaj, amelyben nem is egyszer a magyarok voltak Európa éllovasai.

Ha nem bírja kivárni az ismétléseket, a Videán rengeteg felvételt talál.