Mellekkel, fenekekkel indít harcot az RTL

Szórakozz/ValóVilág6 - Első hat beköltöző
Vágólapra másolva!
Indul a hatodik Való Világ, az RTL-csoport tehát nem rettent meg a korábbi, rekordot jelentő bírságtól, a médiahatóság haragjától. Miért az RTL II-re megy, miért mond le a csatorna az emelt díjas bevételekről, miben lesz új, és miért volt ez rettentően fontos műsor a hazai kereskedelmi tévék harcában?
Vágólapra másolva!

A sokat szidott, megvetett, de közben igencsak nézett Való Világ hatodik szezonja indul vasárnap este, de ez az első, amely nem az RTL Klubra, hanem egy kábelcsatornájára kerül. Kiemelten fontos formátumról van szó a piacvezető tévétársaság történetében, ugyanis 2002 őszén még a TV2 vezette a nézettségi listákat (akkor épp a Big Brotherrel, korábban számos telenovellával, Dáridóval és társaival), majd a VV1 szépen közelítette a riválist, a VV2 pedig egyenesen tönkreverte a sok százmillió forintot felemésztő Big Brother 2-t 2003 januárjától kezdve. Fordulópontot hozott, a kereskedelmi tévék hazai erőviszonyait megváltoztatta: nagyjából azóta vezet nézettségben az RTL Klub, míg a nagy, beköltözős valóságshow-k megjelenése előtt a TV2 illetékesei sokkal büszkébben nézegethették az AGB adatait.

Való Világ 6 Fotó: Nánási Pál

A Való Világ megjelenése nemcsak a tévépiacon okozott átrendeződést: nagyban javított a bulvárlapok eladási számain is. A kilencvenes években ezek még jóval kisebb példányszámban fogytak, a Blikk például napi százezer eladott példány alatt járt csak 1999-ben. Két évre rá már dinamikusan nőtt, és a Big Brotherrel, Való Világgal kiemelten foglalkozó bulvár napilapokhoz és heti magazinokhoz hasonlóan megugrott. 2002-ben már 194 ezret adtak el naponta a Blikkből, nem kis részben azért, mert sokat foglalkozott Renátóval, BB Évivel, Pongóval, Lorenzóval és Majkával, majd 238 ezerre nőtt a példányszám 2003-ra: ekkor dübörgött a VV2, amely tíz nappal az első vége után indult. Ez az időszak volt, amikor hónapokon keresztül a Pandora név volt a legkeresettebb a magyar internetes keresőkben, de nem ám a Zeusz teremtette első nőé, hanem egy korábban pornófilmekben jeleskedő villalakóé.

Mert a botrány, a balhé mindig lételeme volt ezeknek a műsoroknak, ez alól az első széria sem volt kivétel. A VV1 kreatív producere, Árpa Attila (akit a második elején épp egy Való Világ-balhé miatt rúgtak ki) mindent bevetett a nézettség érdekében már az első szériáéban is, beküldött a villába egyszer egy fiatal, akkor még alig ismert pornós lányt, aki gyorsan elintézte Majkát, majd egy prostituált is beköltözött egy estére, persze nem Kant-elemzés végett. A második évad pedig már kifejezetten az extrémebb arcokra hajtott, így pornós nemcsak látogató volt, hanem teljes jogú szereplő, de volt a mezőnyben másságát büszkén vállaló leszbikus lány, miskolci verőember, aki később több évre börtönbe is került kábítószer-kereskedelem miatt, rúdtáncosnő és széttetovált punk fazon – csoda, hogy a viszonylag visszafogott, hétköznapi arcokat beválogató BB2-t darabokra szedte, tönkrevágta a VV2? A TV2 költséges realityje akkora pofont kapott akkor, hogy a siralmas nézettség miatt 2-3 héttel korábban ki is engedték a lakókat.

Az első hat beköltöző Forrás: RTL II

Az extrém figurák jól jöttek tehát a nézettségnek, de soha nem tudott nyerni ilyen karakter. Az elsőt a VV1 talán legsótlanabb, legunalmasabb szereplője, egy bizonyos Szabolcs vitte (róla a stáb alig tudott összevágni két értékelhető percet a legvégén), a másodikat egy nagyszájú, de semmiképp nem különös volt hajópincér, a harmadikat egy szelíd fiúcska, aki azóta is a tévéiparban dolgozik. Az utóbbi kettőt Alekosz, illetve Attila nyerték, akik talán különös, fura fazonok, de nem meghökkentően extrémek, nem olyanok, akik láttán keresztet vetnek elsápadva a nénikék a körúton.

A Való Világ ugyanakkor rendre megvetés és utálat tárgya is volt azzal, hogy hosszan mutatta, amint fiatalok henyélnek, heverésznek, cigarettáznak, isznak vagy épp ordibálnak egymással – sok szülő nem szerette volna, ha a gyereke ilyen példákat lát. A villából kikerülő játékosokat közben hetekig-hónapokig használta a média, hiszen jobb oldalletöltést és lapeladási számot hoztak, mint egy nagyinterjú egy Kossuth-díjas színésszel – ez pedig a művészvilágot háborította fel. Az Országos Rádió- és Televíziótestület és utódja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is sokat foglalkozott a műsorral: a Való Világ 4. szériájában csak 2010 decembere és 2011 februárja között 188 szabálysértést könyvelt el. A tanács szerint akkor a trágárság, a dohányzás, az ivás, illetve a szexualitás mértéke túllépett minden erkölcsi határt. 2011 májusában a VV4 már 232 milliós bírságnál tartott – erről itt írtunk bővebben.

Ingyenes szavazás, egy kis fricska

Hogy miért került az RTL II-re az újabb széria? Egyfelől telített az RTL Klub minden estéje, magasan vezet nézettségben, nem érdeke ezt megbontani egy kétes megítélésű valóságshow-val. Másfelől a bő egy éve indult RTL II-t épp ezzel a műsorral tudná bekormányozni a középmezőnybe, akár a Cool és a Film+ 4-5 százalékos magasságába. A kis kábeltévé nézettségét biztosan jelentősen feljavítja majd az új show, és nagy kérdés, hogy mely tévéktől szöknek át nézők meglesni Alexa, Charlotte, Iza, Aurelio, Simon és Zsolt mindent megmutató zuhanyzását, netán komótos lerészegedését. (Az első hat lakót itt megnézheti.)

Hosszú évek után az RTL először mond le az emelt díjas telefonos szavazatokból jövő bevételekről egy nagy show esetén. Egyik oka ennek, hogy már nem jönnek százezres-milliós mennyiségben a voksok, mint 2002-2003 környékén, a beköltözős valóságshow-k aranykorában. Másik ok, hogy az így kieső bevétel visszajön termékelhelyezésből, és a kábelszolgáltatóktól kapott pénzből (az RTL Klubért jelenleg nem fizetnek a partnerek, de az RTL II-t nem tehetik be ingyen a kínálatukba). A harmadik ok, amiért lemondtak az SMS-bevételekről, egy egyszerű fricska: a TV2 pár hete bejelentette, hogy megvette a Rising Star című tehetségkutatót, 2014 őszére, amely eredeti és újszerű szavazási metódust vezet be. Azzal hogy az RTL II show-jára már hasonló mobilapplikációval lehet majd voksolni, megint az RTL fog innovatívabbnak és merészebbnek tűnni, ami nem árt, ha fiatalos imázst akar egy csatorna.