Férfias párbaj lesz a Való Világban

Vágólapra másolva!
Laci alaposan ráijesztett edzőtársára, de végül nem Aureliót hívta ki, mint az előzetesen sejteni lehetett. Józsi mégsem adta fel a harcot, Simon pedig, a VV történelemében először, véres fejsebet szerzett egy fura pogó és egy elszabadult mikroport miatt.
Vágólapra másolva!

Gyúrós József lenyomott pár száz fekvőtámaszt a villában, hogy kiszellőztesse fejét és elűzze a bűnös gondolatokat, majd határozott léptekkel a riportszoba felé orientálódott, ahol bejelentése tett. „Úgy döntöttem, hogy itt maradok, és úgy megyek ki, ahogy bejöttem: mint egy király. Nem úgy, mint egy csicska” – közölte szigorúan. Amikor baseballsapkában, sápadtan és zavarodottan toporgott a kapuban, nem úgy nézett ki, mint egy király, de ne feledjük a múltat: még két nap, és megint ott látja majd a néző a kanapén, üveges tekintettel, sóhajtozva, byroni spleenben.

Krisztián itt már sejt valamit Forrás: RTL II



Az adásból kiderült, hogy a napok óta Dorkával kokettáló Zsolt kinti – két hónapos – kapcsolatának vége, legalábbis a kishölgy videoüzenetben jelezte, hogy nem vár rá tovább, csalódott benne. „Jobb lett volna, ha szakítok vele kinn, és nem így jövök a villába. Ez a két gondolat van bennem” – osztotta meg a precíz számolás után is csak egy gondolatnak számító felismerését az idegesen reagáló, morcosan zuhanyzó szőkével.

Közelgett a kihívás: a szavazni is hajlandó nézők 53%-a Krisztiánt látta volna szívesen párbajellenfélként, de ezt persze bent nem tudhatta László, amikor elkezdődött a procedúra. A kihívó zöld kendőt visel, aztán viszont a kihívott kéket kap – jelentette be Lilu. A kihívás kis híján elmaradt, mert Iza nem bírt behatolni a riportszobába a megfelelő kellékekért. Az előzetes beszélgetések során kiderült, hogy Krisztián a feltételes módot és a múlt időt külön-külön talán tudja értelmezni, de egyszerre nem, Laci pedig egy kemény fickó, mert egy szál atlétapólóban ácsorgott kinn a havazásban, arcán negyven év minden keservével.

Simonék feje fázik, Jozef bikaviadalra készül Forrás: RTL II



A kihívás során a VV6 legidősebb játékosa alaposan ráijesztett Aurelióra. Úgy tűnt, hogy neki adja a kendőt, de végül taktikusan és teátrálisan Krisztián mellett döntött, akinek kiesése nem fog különösebben fájni, hiszen jóformán semmit nem mutatott egy hét játék alatt. A párbaj vasárnap este lesz, de bárki is esik ki, nem hoz radikális változást a VV6-ban, nem bont fel párokat, nem kuszálja össze a hierarchiát.