Mire Berényi Miki felkel, én már elalszom

Barátok közt
Vágólapra másolva!
A szappanopera délutáni vagy kora esti műfaj, ehhez képest itthon mindkét nagy kereskedelmi csatorna saját sorozata egyre később kezdődik. A Barátok közt épphogy véget ér tízre, a Jóban Rosszban bőven tíz után fejeződik be. Lemondtak a nagy tévék pár százezer korán fekvő nézőről?
Vágólapra másolva!

Egyre későbbi időpontban kerül adásba a Barátok közt és a Jóban Rosszban, sok korán elálmosodó tévéző már nem is bír fennmaradni végig – az előbbi tízre ugyan véget ér, de az utóbbi mostanában este tíz után még bőven adásban van.

Az USA-ban a nagy csatornák egyáltalán nem adnak szappanoperát este, hiszen alapvetően délutáni műfajról van szó. Európában inkább kora este mennek ezek a napi sorozatok, a németeknél a Berlin – Tag und Nacht vagy az Alles was zählt hétkor kezdődik, de a Gute Zeiten, schlechte Zeiten is befejeződik 20.10-re. Nagy-Britanniában a közel harminc éve futó EastEnders a BBC One csatornán 19.30-kor rajtol, este nyolcra vége is, az ITV-n az 1960 óta képernyőn lévő Coronation Street (amely 2010 óta rekorder: a leghosszabb ideje futó szappanopera) is kilencre véget ér, 20.30-as kezdés után.

Inkább a VV6 ment későbbre

A Barátok közt is volt már jóval korábbi időpontban, igaz, ennek sok éve. Egy ideje már 20.55 és 21.15 közt kezdődik, ez a reklámok számától (ami szezonális kérdés: karácsony előtt van a legtöbb) és az Éjjel-nappal Budapest hosszától függ.

„A néző műsorfolyamot néz, és nekünk az a fontos, hogy minden műsor a helyén legyen" - magyarázta Kolosi Péter. "A híradók is egyre hosszabbak, szintén hatással vannak a struktúrára, ráadásul az RTL hírműsora nem is abnormálisan hosszú. Tízre mindig vége a Barátok köztnek, de aki akarja, másnap megnézheti az RTL II-n az ismétlést, vagy akár az RTL Moston. Amúgy nem akarjuk máshová terelni a nézőt, kifejezetten az a célunk, hogy az első adást nézzék az RTL Klubon, ezért is tettük az RTL II-n a Való Világot tízre, hogy ne ütközzön a szappanoperával."

Barátok közt Forrás: baratok.hu

A két műsor az első két-három héten részben fedte egymást, és úgy tűnt, hogy sok fiatal Barátok közt-néző kapcsolt át fél tízkor az RTL II-re valóságshow-t nézni, gondolván, hogy majd megnézi a BK-ismétlést a VV6 adása után (a múlt hétig erre volt is lehetőségük). Hogy az RTL-csoport két kiemelt fontosságú műsora ne egymástól vegyen el nézőket, végül a Való Világ költözött későbbre, nem pedig a Berényi Miklósék korábbra. Nem mellesleg a VV6 inkább az RTL főcsatornájának nézettségét emésztette fel, arányaiban kevesebb nézőt vett el a TV2-től, ezért volt indokolt a tízes kezdés. A programigazgató szerint a Barátok Közt nézettségének (amúgy tagadhatatlan) csökkenése ugyanakkor nem extrémebb, mint a nagy csatornák nézőszámának esése.

Jóban, rosszban, pizsamában

A TV2 különös húzása, hogy premierként adja a SuperTV2-n a Jóban Rosszbant 17.15-től, tehát az esti, TV2-n leadott epizód valójában ismétlés. Ennek egyértelműen az a célja, hogy a nézők és a kábelszolgáltatók számára értékesebbé tegye a bő egy éve indult kábelcsatornáját, hogy növelje annak átlagos közönségarányát, esetleg odaszoktassa azon szappanopera-kedvelőket, akik negyed hatkor már otthon vannak.

Ez a lépés, illetve az a tény, hogy 22.30-kor még adásban van a Jóban Rosszban, azt eredményezte, hogy a TV2-es vetítésre már jócskán visszaesett a nézőszám a fénykorhoz képest, még úgy is, hogy olyan ismert arcok szerepelnek a sorozatban, mint Liptai Claudia, Gesztesi Károly, Ullmann Mónika. A múlt héten a Jóban Rosszban csak a 15. legnézettebb hazai műsor volt, legerősebb estéjén is csak 671 ezer nézőt szórakoztatott, noha volt korábban egymillió fölött is.

Jóban Rosszban, zombis rémálommal Forrás: TV2

A TV2 szerint azonban nem az a fontos, mi hol van, hanem az, mennyit hoz a sávjában. „Nemcsak hogy elfogadhatóak a számok, hanem kifejezetten jók, a Jóban Rosszban 30 százalékkal növelte meg ennek a műsorsávnak a nézettségét. Nagyon népszerű a SuperTV2-n az első vetítés, a csatornaátlaghoz képest háromszor annyian nézik, és ezzel a SuperTV2 legnépszerűbb műsora lett" – mondta megkeresésünkre György Bence, a TV2 új programigazgatója, aki szerint abban sincs semmi meglepő, hogy szappan megy késő este, mert ilyen típusú műsoroknál nem követik a nemzetközi trendeket: alapvetően a többi műsor és a nézők reakciói alakítják a programot a tévében.

„A Jóban Rosszban most ideális időpontban kezdődik, úgy látjuk, hogy a műsor közönsége nagyon szívesen megnézi ebben az időpontban is, és nekünk is nagyon jól illeszkedik így a terveinkbe" – tette hozzá.

Azoknak pedig, akik szerint nagyon későn ér véget a két szappanopera, és nem látják, itt van tehát a magyarázat: a csatornáknak nem egy-egy adás nézettsége számít, hanem az, hogy miképp alakul az egész esti műsorfolyam, vannak-e benne törések, vagy szépen egyenletesen nő, majd lassan csökken a görbe. A korán fekvőknek pedig marad a felvétel vagy az internetes visszanézés lehetősége.