Bűnös világ lesz 2048-ban

2014.02.20. 20:48

A Viasat3 ma este mutatja be J.J. Abrams újabb sorozatát, az Emberi tényezőt (Almost Human). Minka Kelly színésznő örül, hogy olyan karaktert kapott, amely több szempontból sérült, amelynek van sötét oldala is.

A nem túl távoli jövőben játszódó Emberi tényező alaptörténete szerint 2048-ra a technológiai fejlődés olyan szintre ér, hogy a rendőrség kénytelen robotzsarukat bevetni, méghozzá úgy, hogy párba állítják őket a nyomozókkal. A főszereplő John Kennex (Karl Urban) társa néhány évvel korábban pont a robotok miatt halt meg, így érthető módon ellenérzései vannak, hogy egy emberszerű külsőbe bújtatott, Dorian névre hallgató szuperszámítógéppel (Michael Ealy) nyomozzon együtt. Ám a közös munka során rájön, hogy újdonsült társa emberibb az embereknél.

„Azt már a kezdetek kezdetén tudtam, hogy egy J. J. Abrams- és Joel Wyman-féle produkció csak nagyot szólhat. Ám a pilot forgatása alatt annyira csak a munkámra koncentráltam, hogy nem is tudatosult bennem, mennyire különleges élmény ebben az elképzelt, futurisztikus, mégis élettel teli világban járni-kelni. Aztán amikor megmutatták a kész változatot, leesett az állam. Leírhatatlanul izgalmas egy jövőben játszódó sorozat részese lenni"- nyilatkozta Minka Kelly a forgatásról.

Minka KellyForrás: Viasat

Ő Valerie Stahl nyomozót alakítja, de az első pillantásra csinibabának tűnő rendőrnő ne tévesszen meg senkit: a karakter mögött egy bevállalós, kemény nő rejtőzik. „Joellel sokat beszélgettünk a szerepről, és szerencsésnek érzem magam, mert a kezdetektől bevont az alkotói folyamatba. A karakterem meglehetősen összetett személyiség, és több szempontból sérült is... már csak ezek miatt is olyan izgalmas megformálnom őt. Annyi mindent tudnék még mesélni Valerie-ről, de köt a titoktartás. Legyen annyi elég, hogy az évad folyamán azért megmutatja majd a sötét oldalát is" – jövendölte.

Az Emberi tényező neki nem csak egy scifi-sorozat, mert legalább ugyanannyira szól az emberi kapcsolatokról is, mint akciókról. „Mindeközben fokozatosan megismerhetünk egy jövőbeli világot, ahol ember és robot közötti határ már elmosódott, ám mégis emberközeli és realisztikus maradt. Felbukkannak benne a ma még kísérleti stádiumban lévő eszközök és fejlesztések, de hangsúlyos szerepet kap a jövő társadalma is. Az is, ahogy a technológiai fejlődés ellenére igyekeznek emberek maradni" – fejtegette a színésznő.