Vádat emeltek Alföldi Róbert megtámadója ellen

Vágólapra másolva!
A rendezőt egy előadás után ócsárolta egy férfi Szentendrén.
Vágólapra másolva!

A Szentendrei Járási Ügyészség becsületsértés vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki tavaly nyáron rátámadt Alföldi Róbert rendezőre.

A városban tavaly augusztus végén a Bánk bánt adták elő a helyi színházban. Az előadás után a szentendrei férfi és néhány társa a rendezőhöz lépett, és egy korábbi, szegedi előadás rendezése miatt érzett dühükben őt hangosan ócsárolni kezdték, több alkalomal hazaárulónak, nemzetgyalázónak nevezték és azt kiabálták, hogy „Ne gyalázd a hazámat, takarodj innen!” Alföldiéknek be kellett menekülniük a színházba, és hívták a rendőröket.

Az István, a király-t tavaly nyáron új értelmezésben színpadra vivő rendező ellen tüntetés is volt a budapesti bemutató előtt. A rendezővel készült hosszabb interjúnkat itt olvashatja.