Két rész már majdnem készen van Rudolf Péter sorozatából

Rudolf Péter, Kálloy Molnár Péter
Vágólapra másolva!
Javában zajlik a 171 órányi nyersanyag vágása és az utómunka. A Fehér Béla regénye alapján készülő Kossuthkifli ősszel kerül a képernyőre.
Vágólapra másolva!

171 órányi forgatott nyersanyag vágásával és a számítógépes trükkök elkészítésével folytatódnak a Kossuthkifli című tévésorozat utómunkái. „A forgatás óta eltelt hónapokban két rész vágásával már 90%-osan készen vagyunk" – nyilatkozta Rudolf Péter, aki Barna Balázzsal és Rumbold Lászlóval közösen dolgozik a széria vágásán. „Azt hittem, mind a 4600 csapónyi snitt a fejemben van, de ez olyan mennyiség, hogy bizony kutatni kell az agyamban, és rengeteg időt eltölteni a monitor előtt, hogy mindegyik felvételből az ideális pillanatokat válasszuk ki."

Rudolf Péter, Kálloy Molnár Péter Forrás: MTVA

„Van olyan jelenet, melyben Haumann Péter a Pozsonyt 'alakító' Sopronban bemegy egy ajtón, a műterembe érkezik, és kinéz az ablakon, majd Kőszegen lép ki az utcára. Mindezt valahogy vizuálisan összhangba kell hozni" – magyarázta a rendező, aki szerint a vágáson és a számítógépes utómunkán kívül sok utószinkronra is szükség lesz.

A hatrészes, epizódonként 52 perces sorozat főszereplői Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos. A mintegy száz színészt felvonultató hatrészes kosztümös tévésorozat idén ősszel kerül képernyőre, várhatóan az M1-en.