R. Kárpáti Péter rájött, miért került ki a Barátok köztből

Vágólapra másolva!
A színész szerint elkényelmesedett volna, így pedig nem nagy baj, hogy váltani kényszerült.
Vágólapra másolva!

R. Kárpáti Péter a Barátok közt alapszereplője volt, karaktere, András nagyjából egyedül maradt rendes emberként, példás apaként a mindenféle sumákságra kapható Berényi Miklós vagy Bartha Zsolt mellett. A színészt mégis kiírták a napi sorozatból, ahová vissza sem térhet, hiszen a figura meghalt a történet szerint. R. Kárpáti maga sem tudta, miért történt ez, ráadásul nagyobb hitellel is küzdött, tehát anyagilag nagyon rosszkor jött, hogy állandó bevétel nélkül maradt.

„A sors azt akarta ezzel, hogy ötvenéves koromra majdnem mindent elveszítsek. A munkám, a házam, mindent. Miért van ez, miért jött ez a csapás?" – tette fel a kérdést Joshi Bharat műsorában. „Az életnek nem dolga, hogy igazságos legyen, de világéletemben dolgoztam, jó munkatárs voltam, legalábbis azt gondolom. De rájöttem, miért alakult így! Én alapvetően egy lusta pali vagyok, százéves koromig ellettem volna a sorozatban, és ez semmi kihívást nem jelentett volna idővel, a kreativitás elvesztésével járt volna" – fejtegette.

Hosszú és alapos interjúnkat itt olvashatja.