Két pofára zabálnak a Spektrumon

Amerika két pofára
Vágólapra másolva!
A Spektrumon Amerika két pofára címmel indul új sorozat, amely mindennapi élelmiszereket mutat be nem mindennapi módon.
Vágólapra másolva!

Az augusztus 24-én induló sorozat első része a baconről szól: a készítők felkeresik azokat az amerikai helyeket, ahol a bacont feldolgozzák, különleges módon hasznosítják, vagy épp ahol a legtöbbet fogyasztanak belőle. Megszólal hentes, éttermes, élelmiszer-szakértő, és az is kiderül, hogy hány szelet szalonnából áll egy malac, illetve hogy miért dobták piacra a szalonnás fagyit vagy a pulykából készült bacont.

A sorozat következő részeiből többek között azt is megtudhatjuk, hogy milyen New York legdrágább steakje, és az amerikai elnöki család asztalához is odaülhetünk.

Forrás: Spektrum