Keresztes Ildikó: Bizonyos újságok elkezdtek bemocskolni

Keresztes Ildikó, 50 éves
Keresztes Ildikó 50 éves születésnapja alkalmából önéletrajzi könyvet jelentet meg és nagyszabású koncertre készül.
Vágólapra másolva!
Keresztes Ildikót többször próbálta már szétszedni a bulvársajtó, úgy érzi, hazugságokkal igyekeztek bemocskolni az elmúlt időszakban. Ő azonban nagyon jól érzi magát. Közelgő nagykoncertjére készül, a napokban jelent meg életrajzi könyve, és új show-ban is feltűnik a TV2-n. Az Origónak elmondta, hogy a könyve és az élete is olyan, amilyennek megálmodta, leginkább örömében szeret sírni, és szeretné, ha az emberek a sztereotípiákat félretéve néznének rá.
Vágólapra másolva!

Egyszer említette, hogy már korábban is tetszett a Sztárban sztár, most pedig indul is versenyzőként. Mi fogta meg benne?

Előadóművészként borzasztóan izgat a kihívás, hogy mit tudok kihozni ebből a feladatból. Minden színész és énekes a pályája elején a kedvenceit utánozza, ezzel én is így voltam. Utánoztam Janis Joplint, Tina Turnert, és szinte az összes férfi rocksztárt. Csak a hangjukat igyekeztem visszaadni, most a mozgást is meg kell jeleníteni. Izgalmas lesz olyan figurák bőrébe bújni, akiket szeretek vagy akikért igazán rajongok, de a legérdekesebb az lesz, ha valami teljesen eltérő karaktert kapok. A rock áll hozzám a legközelebb, a nagyon erős karaktereket bírom a legjobban, mint Pink vagy Bon Jovi.

Nem lesz furcsa versenyzőként a színpadra állni? Korábban ön fogalmazott meg kritikát mentorként, most pedig visszajelzéseket kap majd a produkciójára.

Már A Dal-ban is megkaptam, hogy biztos nem lesz egyszerű a mentoráltjaimmal versenyezni, akkor sem nagyon értettem, hogy mi is ezzel a probléma, és a zsűri véleményétől sem kell tartani. Énekes vagyok, előadóművész, az a dolgom, hogy énekeljek és játsszak. A zsűrinek pedig az a dolga ebben a szerepkörben, hogy megmondja a véleményét. Hogy ők mit mondanak, vagy mit nem, az ő döntésük, és abszolút szubjektív. Ízlésről nem lehet és nem is szabad vitatkozni.

Ha például Liptai Claudia mond valamit, az csak az ő ízlésvilágát tükrözi vissza, másnak lehet teljesen eltérő véleménye. Tisztában vagyok azzal, hogy nem könnyű ott ülni, pontosan tudom, hisz átéltem. Sőt nekem nehezebb volt, mert emberek sorsáról hoztam döntéseket. Itt minden szereplő ismert, befutott előadó, nem is kell versenyezni, csak szórakozni és szórakoztatni, nincs komoly tét. Nem leszek kevésbé jó énekesnő vagy Sipos Peti rosszabb előadó, mert majd ott valaki azt mondja.

Melyik volt a legnehezebb pillanata zsűritagként?

A rengeteg gyönyörű pillanat ellenére mindig a legnehezebb ugrik be először, mikor két mentoráltam közül kellett kiválasztanom, hogy kinek érjen véget a verseny. Akkor lutri egyébként ez a válogatás, sokkal több időre és megismerésre lenne szükség ahhoz, hogy kiderüljön, ki az a három ember, akinek helye van a versenyben.

Olyan ez, mint amikor bemész egy menő cipőboltba, és eléd tesznek hat gyönyörű cipőt, amiből hármat hazavihetsz. Azt azonban nem engedik meg, hogy felpróbáld, később jössz rá, hogy az egyik nyomja a lábad, a másik töri a bokád. De akkor már mindegy, mert nem viheted vissza kicserélni.

Forrás: Bielik István - Origo

Megérintették ezek a dolgok lelkileg?

Hogyne.

A bulvárban sokszor megkapta, hogy ez volt a szerepe, el kell játszania.

Óriási tévedés, a színházban fizetnek azért a színészeknek, hogy eljátszanak rájuk osztott szerepeket. Én ott a székben egyedül Keresztes Ildikót játszottam el, és ennél őszintébben nem is tudtam volna csinálni. A világ legtermészetesebb dolga, hogy az ember elérzékenyül. Nem normális, aki e mögött szerepet lát. De ez sajnos a tipikus magyar mentalitás, sztereotípiákat látunk, csak azokban tudunk gondolkodni. Miért ne lehetnék egy kemény, határozott nő akkor is, ha elsírom magam.

Legjobban örömömben szeretek sírni, például meglátom Tina Turnert a színpadon, és ráz a hideg a koncerten, miközben potyognak a könnyeim. Annál jobb tisztulásos folyamat és jobb érzés nincsen, mint amikor elkezdesz csodálni valakit. Jöhetett volna olyan érzés is, hogy ki ez a kis fiatal, aki kint áll a színpadon, hú de irigy vagyok, ilyen tehetséges és előtte az élet. De nem ez volt, hanem meghatódtam, és jöttek a könnyeim. Voltak előadások, amelyek lenyűgöztek, és meghajoltam a tehetség előtt.

Mit gondol, miért találták ki önről, hogy szerepet játszik?

Én évtizedeken keresztül olyan előadó voltam, aki mindig meg is köszönte, hogy a sajtó szereti és becsüli. Ez addig tartott, amíg nem ment el a magyar bulvárírás ebbe a gatyaletolós, vásári stílusba. Azóta bizonyos újságok elkezdtek engem bemocskolni, és valótlanságokat írni azért, mert a székely makacsságom azt diktálta, hogy én nem állok bosszút senkin, nem dobok vissza kővel, egyszerűen csak nem állok szóba velük többet.

Nem veszek tudomást róluk, de ők bosszúból mindenfélét írogatnak. Amikor a korábbi menedzserem bement az egyik ilyen újság főszerkesztőjéhez, és azt kérte számon rajta, hogy egy rólam szóló cikket miért és milyen meggondolásból írták, mikor nem is igaz, ő azt válaszolta, hogy pereljünk nyugodtan, azt írnak, amit akarnak. Ez lenne egy tárgyalási alap? Akkor nincs miről beszélni. Kitalálnak sületlenségeket, ez hozza a bevételt, ennyi a magyarázat.

Jelent meg olyan cikk vagy fotó, ami megdöbbentette és azt mondta, hogy ez mindennek a teteje?

Többször írnak arról, hogy plasztikáztattam magam, ezen mindig meglepődöm. Csak fel kell menni a honlapomra, és megnézni, mennyire be vagyok táblázva, időm se lenne befeküdni egy kórházba. Nem úgy működik, hogy besétálok, felvarrják a két mellemet, és mehetek haza. A másik, hogy mélyaltatásban fekszem a pszichiátrián, de a gyakori pasiváltásaim is a témáik között vannak. A legkeményebb egy fotó volt, amit felnagyítva címlapra tettek.

Ott mi volt a sztori?

Elmentem egykori zenésztársam emlékkoncertjének sajtótájékoztatójára. Előző nap három bulim volt, borzasztóan kimerült és éppen allergiás voltam, a teremben pedig hetven fok volt. Nem volt kedvem műszempillát ragasztani és sminkelni, lezseléztem a hajam, feltettem egy szemüveget, és elmentem tisztelegni az előadótársam előtt. Ha Madonna tán megengedheti magának, hogy smink nélkül kimenjen az utcára, akkor én is megengedhetem Budapesten magamnak.

Sikerült olyan fotót csinálni rólam, mikor épp iszom a kávémat, hogy még a nem létező orrszőröm is látszott, sőt az orrlyukaimon keresztül le lehetett látni a bugyimba is, hogy milyen színű. Ehhez jött egy nem túl szép szöveg.

Forrás: Bielik István - Origo

Ebből lett a sajtóper?

Igen, az egyik ez.

Milyen a kapcsolata a rajongókkal? Voltak lerázhatatlanok?

Pályafutásom során akadtak rossz példák is, például voltak olyan elvetemült kislányok, akik elvetették nálam a sulykot. Én a végletekig türelmes vagyok, bár nem úgy tűnök. Sajnos sokkal több rajongót engedtem közelebb magamhoz, mint amennyit kellett volna. Néhányan elvesztették az agyukat, és olyan dolgokat csináltak az én égiszem alatt, hogy mikor megtudtam, égnek állt a hajam.

Próbálom tartani a kapcsolatot a rajongóimmal, de nyilván nem tudom úgy, ahogyan ők szeretnék. Vannak olyanok, akik megértik, hogy én is ember vagyok teendőkkel, és betartják az íratlan szabályokat. Marosvásárhelyen találkoztam nemrég azzal a rajongómmal, aki képes volt egyszer Magyarországra vonatozni a nagymamájával tíz órát, hogy színházban is lásson. Megnézték a darabot és utaztak órákon át vissza. Ő például olyan követőm, aki mindig tudja, merre járok, de nem nyomul, nem tolakszik. Az emberek az interjúkon keresztül és koncerteken tudnak megismerni igazán, illetve most már itt van a könyvem is, amiben őszintén vallok.

Miért döntött úgy, hogy leírja életének főbb eseményeit, mit akart ezzel átadni az embereknek?

A könyv egyrészt azért született, mert meg akartam mutatni, hogy honnan jöttem, és milyen hosszú utat jártam be, míg idáig eljutottam. Hogy mennyire nem is álmodhattam volna arról, hogy egyszer ide eljutok és könyvet írok az életemről. Úgy éreztem, érdemes leírnom a történetem. Gyerekként nagyon keveset olvastam, de a hollywoodi sztárok életrajzi írásait szívesen vettem a kezembe. Nagyon türelmetlen voltam, folyton sportoltam és jöttem-mentem, nem volt időm a könyvekre, amit utólag bánok is. De ezek az írások megfogtak, volt kedvem és türelmem hozzájuk.

Izgalmasnak találtam kideríteni, hogy lett Tina Turnerből vagy Janis Joplinból ekkora sztár, hogy honnan jöttek, és milyen utat jártak végig. Legtöbbjüknek nem volt luxus gyerekkora, sőt elég viszontagságos körülmények közt nőttek fel, és engem ezek a történetek izgattak. Azt gondolom, az én történetem is elég szép nagy pályaív, ezért olvasmányos formában szedtem össze az utamat, amihez egy újságíró barátnőm, Koronczay Lilla segítségét kértem. Olyan könyvet szerettem volna írni, amit szívesen a kezükbe vesznek az emberek, akkor is ha Keresztes Ildikót akarják megismerni, és akkor is, ha egy csajos sztorit akarnak olvasni, persze nem körömlakkokról meg műszempillákról, hanem az életről.

Sikerült? Olyan lett, amilyennek megmodta?

Amikor elkezdtük az írást, rájöttünk, akár három könyvet is írtatnánk, annyi mindent tudunk mondani. Olyan sztorikat, érzéseket hozott fel belőlünk a munka, hogy az több kötetet is megérne. Egy Keresztes Ildikó életrajzi könyvet és két másik nőknek szólót, a világról, a gondolatainkról.

Forrás: Bielik István - Origo

Van rá esély, hogy ez megvalósul, és lesz folytatás?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sok a munkám, nagyon foglalkoztatott vagyok. Rengeteg hobbim lenne, amit szeretnék űzni a szabadidőmben, de egyelőre nincs időm rá, nekem is csak 24 órából áll egy nap. Ugyanakkor nem tartom elképzelhetetlennek, hogy tovább fogjunk vinni a témát, és születik még hasonló könyv.

A SYMA-csarnokban lesz a jubileumi nagykoncertje, erről mit kell tudni?

Amióta élek, erre készülök. Ez egy olyan szituáció, amit előre nem lehet elpróbálni, csak ott lehet megélni. Nagyon izgulok, mert alapvetően ilyen vagyok, de ebből a közönség természetesen semmit nem fog látni. Ott lesz velem a színpadon Takács Nikolas, Wolf Kati és Balázs Fecó, ők a rendezvény plakátjára is felkerültek. Elhívtam Baricz Gergőt és Király L. Norbit is, illetve lesz még egy meglepetés vendég, akiről egyelőre nem szeretnék beszélni.

Visszatérve a Sztárban sztár-ra, azonnal vállalta a felkérést?

Már tavaly is megkerestek, de akkor betyárbecsületből visszautasítottam, pedig tetszett ez a műsor. Nem szerettem volna azt a benyomást kelteni, hogy kiteszem a lábam az RTL Klub székházából, és besétálok a konkurenshez. Hozzáteszem, ezzel semmi gond nem lett volna, hisz szabad előadóművész vagyok, oda megyek, ahol feladatot kapok. Egy évre kivunultam a nagy tévés produkciókból, és most jött el az ideje, hogy ebben a műsorban is kipróbáljam magam. Úgy gondolom, afölött sem szabad pálcát törni, aki műsorvezetőként évtizedekig egy csatorna arca, majd vált. Az igazságot úgyis csak azok tudják, akik benne vannak, minden egyéb csak pletyka és találgatás.

Forrás: Bielik István - Origo

Nyugodt szívvel tudot eljönni az X-Faktor-ból?

Fontos dolognak tartom, hogy nem rossz szájízzel hagytam ott a műsort és a csatornát, azóta is rengeteg jó barátommal és pályatársammal megmaradt a kapcsolat. Méltósággal és rengeteg csodás élménnyel jöttem el, nem szakítottam örökre senkivel. Nem vagyok az a típus, aki oda piszkít, ahonnan korábban evett.