Óriás médiavállalat alakult Magyarországon

2014.10.02. 11:59

2014. október 1-jén megalakult Magyarország egyik legnagyobb médiavállalata, a Mediaworks Hungary Zrt., amely több mint hatvan médiamárkát kínál partnereinek.

A Mediaworks az egyik legnagyobb itthoni médiavállalatként jött létre, tulajdonosa az osztrák Vienna Capital Partners (VCP), amely a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása után megvásárolta a magyarországi Ringier és Axel Springer érdekeltségek jelentős részét. A várhatóan 15 milliárd forint feletti éves árbevételű cégcsoportot a Ringier korábbi felsővezetése és az Axel Springer eddigi regionális vezetése irányítja, Mihók Attila vezérigazgatóként, Katona Viktor pedig pénzügyi és operatív igazgatóként vesz részt a vállalat munkájában.

Mihók az Origónak elmondta, hogy az elmúlt 2-3 év terveit igyekeznek megvalósítani a közeljövőben, azokat, amelyeket el kellett halasztani a fúzióra várva. „Októberben kicsit összerázzuk a vállalatcsoportot. Tele vagyunk ötletekkel, de ütemezetten szeretnénk ezeket megvalósítani. Nyolc megyei napilap átvétele szép feladat, de jól haladunk vele. Az alapján, amit én eddig én láttam, a megyei kiadókban rengeteg lehetőség van, olyanok, mint nagyon lefojtott motorok. Mi hagyni fogjuk, hogy az ott felgyűlt tudás kibontakozzon, az alapján megvalósítsák az ötleteiket."

„Egy folyamatban vagyunk, átnézzük a teljes portfóliót. Kell egy kis idő, amíg a mátrixszervezet kialakul, és létrejöjjenek a pontos határvonalak. Októberben ez megtörténik, onnantól gőzerővel megyünk előre" – tette hozzá. 

Mihók Attila, a Mediaworks vezérigazgatójaForrás: Media Hungary 2013

Mihók a Népszabadság elnök-vezérigazgatója és a csoporthoz tartozó 13 vállalat ügyvezető igazgatója is egyben, az ő irányítása alatt jött létre a 700 munkavállalót foglalkoztató Mediaworks. Katona 2013-ban lett a VCP befektető cég tanácsadója, ezzel párhuzamosan a Kairos Development and Venture Capital Fund partnereként dolgozott. Ezt megelőzően a BorsodChem pénzügyi igazgatója, vezérigazgató-helyettese volt.

A Mediworks szlogenje "Content first", vagyis "Első a tartalom", és az újságírástól kezdve a digitális médiaszolgáltatásig többféle tevékenységet végez, nyomdai munkálatokat és üzletfejlesztést is vállal. Portfóliójában olyan tartalmak találhatók, mint a Népszabadság, a Nemzeti Sport, az Autó-Motor, a Lakáskultúra, a Hot! és a Bravo magazin, rengeteg regionális lap, valamint olyan internetes oldalak, mint a TVműsor.hu vagy a Jegyed.hu - a teljes kínálat megtekinthető a vállalat honlapján.