Még legalább nyolc jó sorozat jön idén

Gracepoint
Vágólapra másolva!
Szeptemberben sok sorozatot ellőttek már az amerikai tévék, de azért év végéig kitart még a muníció. Jön az Így jártam anyátokkal lehetséges pótléka, a moziból már ismert démonvadász és egy új szuperhős is érkezik. Katherine Heigl és Nick Nolte ismét feltűnik a képernyőn, Katey Sagal narrátornak, Will Ferrell pedig producernek áll.
Vágólapra másolva!

A to Z (október 2., NBC)

Bár az Így jártam apátokkal nem indult el, az Így jártam anyátokkal rajongói még mindig vigasztalódhatnak ezzel a párkapcsolati témákat boncolgató sorozattal, amelyben ráadásul „az anya”, Cristin Milioti játssza a női főszerepet. Párja – akivel első látásra úgy tűnik, egyáltalán nem illenek össze – Ben Feldman (Haláli testcsere, Mad Men – Reklámőrültek) lesz, a történetet pedig az Egy rém rendes család Peggyje, a legutóbb a Kemény motorosok-ban látott Katey Sagal narrálja.

Az Így jártam anyátokkal anyja már mással kavar Forrás: NBC

Bad Judge (október 2., NBC)

Furcsa műfajú sorozat, jogi komédia lesz a Bad Judge, amelynek egyik executive producere az ismert komikus, Will Ferrell (Felforgatókönyv, Ünneprontók ünnepe, Pancser police), de ilyen minőségben részt vesz a munkálatokban A férfi fán terem egykori főszereplője, Anne Hache is. A történet középpontjában egy bírónő (Kate Walsh) áll, akit a tárgyalótermen kívül csak a bulizás érdekel – mígnem találkozik egy nyolcéves fiúval, akinek a szüleit rács mögé juttatta.

A bírónő szívesen belecsap az éjszakába Forrás: NBC

Gracepoint (október 2., FOX)

Egy brit sorozat, a Broadchurch amerikai remake-je, amelyet az eredeti széria alkotója, a Torchwood-ot és a Camelot-ot is jegyző Chris Chibnall készít. A történet onnan indul, hogy Kalifornia egyik idilli kisvárosában megtalálják egy kisfiú holttestét, ami alaposan felkavarja az ott lakók életét. Az ügyben nyomozó párost a Totál szívás-ból ismert Anna Gunn és a korábbi Doctor Who, David Tennant alakítja, de egy kisebb szerepben például Nick Nolte is feltűnik.

Látványos plakát készült a Gracepointhoz Forrás: FOX

The Flash (október 7., CW)

A képregényrajongóknak nem újdonság, a laikusoknak viszont elmondjuk, hogy a DC Comics egyik hőséről, Flash-ről készült sorozat, amely tulajdonképpen A zöld íjász spin-offja, miután ugyanabban az univerzumban játszódik, és ugyanazok készítik. Greg Barlantira nyugodtan rá is bízhatják magukat a nézők, ha szuperhősökről van szó, az említett két sorozat mellett ő volt a Zöld Lámpás, A kiválasztottak és a No Ordinary Family producere is. Flash jelmezét ezúttal Grant Gustin (90210, Glee – Sztárok leszünk!) ölti magára.

Flash ismét megelevenedik Forrás: CW

Marry Me (október 14., NBC)

Producerként és rendezőként Seth Gordon (a Förtelmes főnökök és a Személyiségtolvaj rendezője) is benne van az új vígjátéksorozatban, amely egy párról, a feszült, állandóan ideges Annie-ről (Casey Wilson) és a laza Jake-ről (Ken Marino) szól – akiknél hat év után merül fel a kérdés, hogy összeházasodjanak-e. A főszereplő Wilson a való életben a másik készítő, David Caspe (Happy Endings – Fuss el véle!) felesége, és a férfi be is vallotta, hogy a sorozat elkészítéséhez sokat merített saját házasságából.

Saját házasságából is sokat merített az alkotó Forrás: NBC

Constantine (október 24., NBC)

A Keanu Reeves főszereplésével készült film – és az azt megelőző képregények – után itt a Constantine, a démonvadász sorozatváltozata is, melyben a címszerepet a Gyilkos elmék – Alapos gyanú Mick Rawsonja, Matt Ryan alakítja. A sorozatot Daniel Cerone jegyzi, akit a Dexter-ért Emmy-díjra is jelöltek, de egyébként is olyan szériákban közreműködött már, mint a Bűbájos boszorkák, az Édes, drága titkaink vagy A mentalista.

Constantine-t ezúttal Matt Ryan alakítja Forrás: NBC

State of Affairs (november 17., NBC)

Katherine Heigl a Grace klinika után a State of Affairs-zel tér vissza a képernyőre: itt a CIA elemzőjét játssza, aki biztonsági kérdésekről tesz napi jelentéseket az amerikai elnöknek – aki a történet szerint egyébként az első női elnök az Egyesült Államok történetében, Alfre Woodard (True Blood – Inni és élni hagyni, Copper – A törvény ára) játssza. A sorozat atyja Joe Carnahan, ő készíti a Feketelistá-t is.

Katherine Heigl visszatér a képernyőre Forrás: NBC

Marco Polo (december 12., Netflix)

Nem meglepő módon Marco Polo életének egy szeletét dolgozza fel a Netflix új sorozata, amely így a 13. századi Kínába, Kubiláj kán udvarába kalauzolja el a nézőket. A címszerepet a nemzetközi színtéren jóformán ismeretlen olasz színész, Lorenzo Richelmy kapta meg, akit a magyar nézők legfeljebb az Elit gimi-ben láthattak. Kubiláj kánt Benedict Wong (Prometheus, Kolibri-kód) alakítja, de feltűnik többen között Joan Chen is.

Ismét feldolgozzák Marco Polo életét Forrás: Netflix

A szeptemberben indult szériákból itt szemezgethet.