Csak mese Győzike havi hatmilliós gázsija

Sztárok, Műfogat kap Gáspár Bea, Gáspár Győző, Győzike
Vágólapra másolva!
A TV2 szerint igen messze áll a valóságtól az összeg.
Vágólapra másolva!

Gáspár Győzőt a csatorna 2014 nyarán kitette az Édes élet című valóságshow-ból, botrányos viselkedés miatt, de nézettségi okok miatt a napokban visszavette. Lapértesülések szerint havi hatmilliót számlázhat, ám ez irreálisnak tűnik.

„A sajtóban rendre jelennek meg találgatások a tiszteletdíjakról, ezek többsége köszönőviszonyban sincs a valósággal. Mivel azonban a honoráriumok pontos összege kizárólag a szerződő felekre tartozik, nem áll módunkban pontos információval szolgálni, sem ezzel, sem más esetekkel kapcsolatban" – válaszolta az Origo megkeresésére Koltay Tamás, a TV2 szóvivője.

Fotó: TV2

A hatmilliós összeg mindenképp soknak tűnik, hiszen alig pár nap forgatásról van szó, korántsem kell havi 30-31 napot a stábbal töltenie az Édes élet szereplőinek. A csatorna kedvelt műsora volt a Hal a tortán, ebben 300-500 ezer forintot számlázhattak átlagban a szereplők egy hétért, ez néggyel felszorozva sem közelíti a hatmilliót. A csúcsgázsi a Hal a tortánban 1,5 milliós volt.

Jól lehetett keresni az Ezek megőrültek című gameshow-val is, de hatmilliót senki nem ért a TV2-nek. „A TV2-höz közel álló celebek kapták a legkevesebbet, így Szabó Zsófi, aki a csatorna sorozatában, a Jóban Rosszbanban is szerepel, olyan 500 ezer forint körüli gázsit vághatott zsebre. A többiek félmillió és egymillió forint közötti összeget kaptak hetente, tehát aki továbbjutott, az ráadásul duplázott is. Kiszel Tündéék 600-700 ezer forintot kaptak, attól függően, ki mennyit tudott kiharcolni magának, de a csúcstartó Ganxsta Zolee az egymillió forintos gázsijával" – árulta el a neve elhallgatását kérő Blikk-informátor.