Ki a Pataky Attila által leleplezett ufonauta?

ufó
Vágólapra másolva!
Az Edda énekese – aki nem mellesleg július 2-án született, ami ufóvilágnap - nem először állt elő érdekes elméletekkel, korábban például azt állította, hogy hetvenkét földönkívüli civilizációval áll kapcsolatban pár ember (talán a NASA-tól, titkos társaságoktól), ráadásul a Föld bolygó üreges, 12 ezer éve lenn él egy civilizáció a mélyben. Most azt állítja, az ismert magyarok közt is van legalább egy űrlény - szavazzon, ki lehet?
Vágólapra másolva!

Pataky úgy emlékezik, hogy idegen lények többször elvitték, ennek a folyamatnak pár éve lett vége – erről itt olvashat. Legutóbb már azt állította, hogy ufonauta a magyar hírességek között is van. „Két évvel ezelőtt találkoztam eggyel, azonnal felismertem. Olyan kisugárzása volt, amiből rögtön éreztem, hogy micsoda. Annyit elárulhatok, hogy nem énekes volt, de közszereplő. Nem akarom felfedni a kilétét" - mesélte az énekes a Blikknek.

De ki lehet az? Anettka egy időben az űrbe készült, volt a legendás Anettka Space Project – lehet, hogy csak hazavágyott? Aztán ott van Vujity Tvrtko – önnek nem gyanús, hogy soha nem látható baseballsapka nélkül? Vajon mit titkol?

Elképzelhető, hogy Pataky két évvel ezelőtt összefutott Farkas Bertalannal, aki amúgy tényleg az űrből jött, és róla beszélt az Edda főnöke. Nem mellesleg Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége is ott volt Pataky Attila napokban tartott esküvőjén, még nyilatkozott is, feltűnően jó hangulatban.

Varga Zsolt ugyan zenész, de a magyar bulvármédiában UFO Zsoltiként fut, talán nem véletlenül. És Kozmix Lalát vajon véletlenül hívják így, nem akar épp ezzel utalni származására? Aztán ott volt Iti, a Big Brother TV2-es műsorban, gyanús, mert nyilván mindenki E.T.-re asszociál. Eperjes Károly még időutazó is volt egy filmjében, a 6:3 avagy, játszd újra Tutti című alkotásban, Torres Dani pedig azt vallotta, hogy ötéves volt, amikor egy éjjel meglátogatták az ufók, és egy heget talált másnap a testén. És Mézga Aladár mi az ördögöt csinált az űrben, számos alkalommal?

Megannyi izgalmas kérdés. Pár zenész azért bekerült az alábbi listára – szavazzon!