Keresik a Társas játék és a Terápia utódját

Mácsai Pál Terápia
Vágólapra másolva!
Az HBO Magyarország First Draft című pályázatára 374 forgatókönyv érkezett, a legjobbakból sorozat készülhet. 
Vágólapra másolva!

Meglepően sok, szám szerint 374 eredeti sorozatterv közül kell válogatnia az HBO-nak, így a tervezett decemberi eredményhirdetés helyett a csatorna csak február 2-án közli, hogy mely forgatókönyvek alkotói kapnak lehetőséget sorozattervük részletes kidolgozására. A feladat egy Magyarországon játszódó drámasorozat koncepciójának, illetve az első epizód forgatókönyvének elkészítése volt, a pályázatra már ismert filmes szakemberek és pályakezdők egyaránt jelentkeztek.

A Terápia második évadja éppen elindult az HBO-n Forrás: HBO

"A First Draft pályázatot azért írtuk ki, hogy minden forgatókönyvírás iránt érdeklődő magyar szerző megmutathassa tehetségét. Olyan alkotókat kerestünk, akik tisztában vannak a prémium tévésorozat-trendekkel, ugyanakkor nem szolgai módon követik azokat, hanem a saját látásmódjukat is képesek belevinni a történetekbe" - mondta el Krigler Gábor, az HBO hazai forgatókönyv-fejlesztésekért felelős kreatív producere, aki a magyar HBO eddig saját gyártású sorozataiból, a Társas játék-ból és a Terápiá-ból is kivette a részét.