Mégsem vették el minden dzsungellakótól az internetet

Vágólapra másolva!
A Celeb vagyok, ments ki innen! negyedik szériájának különlegessége, hogy Bárdos András a dzsungelből is folyamatosan írja a blogját, saját élményeit osztja meg az RTL Klub realityjének követőivel. Utoljára október 28-án éjszaka, azaz a második napjukon írta meg, ő hogyan látta a táborban történteket.
Vágólapra másolva!

Már a harmadik széria ideje alatt posztolta bejegyzésit Bárdos András, amikor még csak itthonról, a tévéképernyőn követhette a játékosok szenvedésit. Blogja most is aktív, tehát Dél-Afrikában sem vonták meg tőle a lehetőséget, hogy gép elé üljön és kiírja magából a történteket. Írásában főként VV Éva féltékenykedését részletezi.

"Méterekre voltam Tőle, láttam az arcát, hallottam a hangját - tényleg megijedt. Mert mi is volna itt a lényeg: azt küldik szenvedni, aki a leglátványosabban szenved. Azt akarják, megalázva látni, akit a legjobban utálnak. Így van, kedves blogolvasó? Jól látom? Vagy tévedek? Ha jól látom és jól látta Éva is, az derült ki, hogy Aleskán kicsit jobban lehet röhögni. Vagyis ebben a világban, ÉRTÉKESEBB! Ezt mérte fel Éva, ettől esett kétségbe" - fejtegette az okokat blogján.

Bárdos a Celeb vagyok, ments ki innen! negyedik szériájából jelent Forrás: RTL Sajtóklub/ Völgyi Attila