Az elfekvőt is megjárta a nagybeteg Paudits Béla

Paudits Béla
Vágólapra másolva!
Már csak 45 kiló, több műtétje volt.
Vágólapra másolva!

Súlyos gyomorműtéte volt Paudits Bélának, de háromszor is elrontották, ezt állítólag az orvos is megerősítette a színésznek. "A patkóbelemet próbálják a hasfalamról leválasztani, de nem sikerül, valamit mindig elszúrnak. Születésem óta szenvedek hasi és gyomorproblémáktól, már az anyatejet sem tudtam rendesen megemészteni, ezért voltam mindig sovány. Tizenegy éves koromban már tudták, soha nem fogok elhízni. Hiába ettem, sportoltam, semmi nem látszott rajtam, most is csupán 45 kilogramm vagyok" – panaszolta a Blikknek.

Paudits Béla Forrás:MTI/Mohai Balázs

"Hangom is alig van, erőm sincs, képtelen vagyok játszani. Az utolsó műtétemet követően az elfekvőbe kerültem, már rettenetes szagom volt, a nejem hozott ki onnan. Egy másik alkalommal fertőzést kaptam, majd sok antibiotikumot, ami nem használt a gyomromnak. El vagyok keseredve, jó lenne, ha valaki tudna rajtam segíteni" - tette hozzá.

Paudits Bélával az Origo hosszan interjúzott, a cikket itt találja.