Izgalmas és fordulatos volt 2014 a tévében

Tóth Andi, az X-Faktor 2014 nyertese
Vágólapra másolva!
Mi volt az év sikere és bukása, kik voltak a legjobb műsorvezetők, mit irigyel a konkurenciától? Ilyen és hasonló kérdéseket küldtünk ki a legnézettebb hazai tévék programigazgatóinak. Az RTL-, a TV2- és a Viasat-csoport válaszolt is, az MTVA viszont egyáltalán nem kívánt évet elemezni.
Vágólapra másolva!

A tévét pár évvel ezelőtt már temetni kezdték, de jött a pénzügyi-gazdasági válság, és ennek hozadéka volt, hogy sokan nem tudtak már mozira, színházra költeni, így a prognózisokkal ellentétben nőtt a tévézéssel töltött idő (részletek itt). A műsorok tekintetében viszonylag izgalmas volt a 2014-es év, a nagy tévék kínálatán nem látszott, hogy különösebben spóroltak volna.

A piacvezető továbbra is az RTL Klub, amelynek programigazgatója, Kolosi Péter szerint az új produkciók közül egyértelműen a Konyhafőnök volt az év sikere. „Meg kell még említeni a Celeb vagyok, ments ki innen! vagy a Való Világ tavaszi nagyon sikeres visszatérését is. Szintén nagyon jelentős eredmény, hogy az RTL Híradója őszre ismét a legnézettebb hírműsor lett, és az RTL hírműsoraiból tájékozódik a legtöbb tévénéző Magyarországon. Én a legnagyobb sikernek mégiscsak azt tartom, hogy az RTL Magyarország megszilárdította piacvezető pozícióját, az RTL Klub pedig története során összesen két évben volt nagyobb távolságban a TV2-től (közönségarány-különbségek alapján, százalékban kifejezve a távolság mértékét), azaz ebből a szempontból az elmúlt 18 évből a harmadik legjobb évet zárjuk" – mondta az Origo megkeresésére.

Kolosi Péter, RTL Fotó: Origo

De mi volt az év sikere az TV2-csoportnál? György Bence programigazgató szerint vitathatatlanul a négy zenés műsor, hiszen A nagy duett, Az ének iskolája, a Sztárban sztár és Rising Star is „hatalmas siker volt, így a nézők egész évben a TV2-t választották vasárnap esti szórakozásnak." Úgy véli, bebizonyították, hogy képesek egy évben négy megaprodukciót is magas színvonalon előállítani. „Ez is bizonyítja, hogy milyen erős a kreatív csapatunk, milyen sok profi és népszerű műsorvezető dolgozik velünk, és milyen színvonalat képviselnek a velünk dolgozó produkciós cégek. Ezek a sikerek tették lehetővé, hogy erősödjünk, hogy újabb sztárok, szakemberek csatlakozzanak hozzánk, és a hirdetők is elégedetten tekintsenek vissza az éves együttműködésünkre."

György Bence, TV2 Forrás: TV2

A Viasat-csoporttól Németh Marika válaszolt. „Idén rekordmennyiségű újdonsággal rukkoltunk elő: huszonegy új sorozatot indítottunk a két Viasat-csatornán. Premiersorozataink közül az Emberi tényező, a Feketelista, A SHIELD ügynökei és a Sütimester a Viasat3 sikersorozatai lettek, míg a Kiválasztottak a Viasat6 kínálatát gazdagította" – elemezte az évet kérdésünkre.

Németh Marika, Viasat Forrás: Nemes Robert

Bukták vagy kudarcok

Az RTL-nél a tavaszi tehetségkutató elnapolása okozott némi zűrt. „Nagyon sajnáltam, hogy nem tudtuk műsorra tűzni a Csillag születiket, de meg vagyok győződve arról, hogy jó döntést hoztunk. Így a Szombat esti láz tavasszal tulajdonképpen kényszermegoldás volt, és ez a nézettségén is meglátszott" – fejtegette Kolosi.

Bárdos a Szombat esti lázban Forrás: RTL

A TV2, akárcsak az RTL, ennél a kérdésnél szűkszavúbb volt, mint amikor a sikereket kellett felsorolni. „A korábbi hasonló műsorok alapján egyértelműen többet vártunk a Zsaruktól. Miközben a műsor minőségével teljesen meg voltunk elégedve, kiderült, hogy a dokureality feldolgozásmódja nem passzol az akciós krimikhez" – mondta György Bence.

A Viasatnál a latin telenovelláknál modernebb török szappanoperáktól vártak többet. „Más országokban hatalmas népszerűségnek örvendenek, míg a Magyarországon megjelenő török sorozatok – a Szulejmán kivételével – általában a csatorna átlaga alatti eredményeket érnek el. Tavasszal mi is megpróbálkoztunk egy máshol rendkívül sikeres sorozattal. Az Igazgyöngyről elég rövid időn belül kiderült, hogy nem annyira népszerű, mint amennyire más országokban volt" – sajnálkozott a programigazgató.

Az év tévés botrányai

A Viasatnál a reklámadó miatt elégedetlenek, de ez valójában az RTL-csoportnak jelentett nagyobb csapást. Kolosi Péter viszont az év tévés botrányát firtató kérdésünkre az MTVA hírműsoraira tett csípős vagy inkább epés megjegyzést, György Bence pedig úgy vélte, hogy az a botrány, hogy hat éve nem tud elindulni felfelé a médiapiac. "Már annak is örülünk, ha nem csökken, de őszintén kívánom, nem csak a magunk, hanem a nézők érdekében is, hogy kapjon lendületet a média" - jegyezte meg.

Ugyancsak nehezíti a reklámadóval sújtott két nagy kereskedelmi tévé helyzetét, hogy jelen állás szerint nem kérhetnek pénzt az RTL Klub és a TV2 műsoráért a kábelszolgáltatóktól 2015. január 1-jétől, annak ellenére, hogy erről aláírt, érvényes megállapodásaik, szerződéseik vannak. A kábeles cégek örülnek ennek az ötletnek, mert nem kell emelniük az árakat, vagy nem kell pár kisebb adót kiszórni a nagyobbak miatt.

Az RTL várakozó állásponton van: „Várjuk a kormányrendeletet" – kommentálták a kérdést. A TV2 bizakodó: „Nem nálunk pattog a labda, bár mi is készülünk különböző forgatókönyvekkel. Mindenesetre a lényeg az, hogy mi ezzel a bevétellel továbbra is számolunk" – mondták. Erről bővebben itt olvashat.

Megnézik a másik portékáját?

„Milyen műsort irigyel a konkurenciától? Melyiket nézi meg rivális tévén?" – kérdeztük a programigazgatóktól. György Bence (TV2) elmondta, hogy személyesen nem rajongója, de szakmai szempontból kifejezetten érdeklődéssel várta a Konyhafőnököt az RTL Klubon. „Sok nagy piacot ismerek, ilyen például a francia, az ausztrál, az izraeli, ahol kiemelkedő eredményeket érnek el gasztroműsorok, például a Masterchef, amelynek alapján a Konyhafőnök is készült. Ennek ellenére bátor döntés volt főműsoridőben kipróbálni, és tény, hogy a kísérlet sikeres volt" – jelezte.

Hevesi Tamás a Sztárban sztár című show-ban Forrás: TV2

Kolosi Péternek a rivális kínálatából a Sztárban sztár jutott eszébe. „Természetesen irigylem, hiszen mi vettük meg a Your Face Sounds Familiar jogait, mi állapodtunk meg az Endemollal, a TV2 ezt másolta le, azért nem nálunk látható a formátum. A legtöbb jelentősebb műsorból egy-egy epizódot meg szoktam nézni a konkurenciánál is."

Rising Star kontra X-Faktor

„Mit gondol a Rising Starról?" – kérdeztük az RTL Klub programigazgatóját, aki nem finomkodott. „Kifejezetten rossz formátumnak tartom, nem véletlenül bukott meg minden jelentős piacon. A viszonylagos magyar siker optikai csalódás. Könnyű pályán, filmekkel szemben versenyez, és a versenyt még így is sokszor elveszíti. Új műsorként itthon is gyenge eredményeket hoz. A más napon adásba kerülő, a Játék határok nélküllel szemben futó, ötödik évében lévő X-Faktorral történő összehasonlítás igazi szakmai butaság" – vélte.

Tóth Andi, az X-Faktor 2014 nyertese Forrás: Origo

Kollégája, a TV2 programigazgatója kicsivel udvariasabb volt a rivális tehetségkutatóra vonatkozó kérdésünk hallatán. „Professzionálisan megvalósított és látványos az X-Faktor, de már rég hiányzik belőle az az erő, amitől igazán sikeres volt eleinte. A Rising Star egyértelműen jobb és sikeresebb, aminek persze örülök. Modernebb, több, elevenebb kapcsolata van a közönséggel, fordulatosabb, mint az X-Faktor" – magyarázta.

A legjobb arcok

A „Ki volt az év tévés műsorvezetője és műsorvezetőnője?" kérdésünkre az RTL-es programigazgató Szellő István és Erős Antónia nevét mondta, Németh Marika a Viasattól a legszórakoztatóbbnak Sebestyén Balázs és Vadon Jani kettősét tartotta. „Nálam ők a nyertesek" – jelezte.

Sebestyén Balázs a Celeb vagyok, ments ki innen! című realityben Forrás: Facebook/Celeb vagyok, ments ki innen!

A TV2-nél György Bence bőbeszédűbb volt: „Nyilván az év híre volt, hogy Ördög Nóri csatlakozott hozzánk, és a Rising Starban egy új arcát mutathatta meg. Azt hiszem, most láthatjuk igazán, hogy kicsoda ő, milyen vagány és karakteres. Nagy öröm vele dolgozni. Liptai Claudia a tőle megszokott profizmussal és kollegialitással fogadta Nórit, amin csak az lepődött meg, aki nem ismeri őt. Közben, ha kellett, megnevettetett, ha kellett, szénné égetett négy pasit a Sztárban sztárban, kulcsszerepe volt a műsor kimagasló sikerében és hatalmasat alakított egy új műfajban a Bumm! műsorvezetőjeként. Nekem tehát az ők az év műsorvezetőnői."

A fiúknál Kasza Tibi a Bumm!-ban lépett be a TV2 főműsoridős műsorvezetői klubjába, programigazgatója őt is dicsérte. „Közben szépen csendesen, hihetetlen profi műsort csinált a saját show-jából, a Kaszából, ajánlom mindenkinek, hogy nézze vissza, aki elmulasztotta. Majka is a Nanee! műsorban beszélgetett nagy sikerrel az első félévben, majd egyszer csak ott találta magát a Rising Starban, és annak folytatásában A Falon Túlban. Mindenki láthatja, milyen profi teljesítményt nyújt, mennyire érett, szellemes és szórakoztató. Szóval számomra idén ők voltak az év műsorvezetői" – mondta.

Kiben és miben csalódott 2014-ben?

„Sokan próbáltak ártani idén a TV2-nek, de sok sikert nem könyvelhettek el. Mégsem mondanám, hogy csalódtam bennük, a helyzet rosszabb, számítottam rá. Azt, hogy a médiapiac nehéz helyzetben van, mindenki tudja, érzi. Vannak, akiknek ez több gondot okozott, de ez többnyire nem az ő hibájuk. Így akármilyen nehéz év volt, nem haragszom senkire" – mondta György Bence.

Ördög Nórában csalódott Kolosi Péter Forrás: Istvan Ruff

A Viasatnál nincs baj: „Csatornáink nagyon jó második félévet zárnak, így abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az utóbbi időben nem értek csalódások. Ezért erre a kérdésre, le is kopogom, nem is tudok érdemben válaszolni" – mondta Németh Marika. Az RTL-csoport programigazgatója itt csak Ördög Nóra nevét mondta, nyilván náluk sokakat meglepett és feldühített, hogy nyáron elhagyta őket, és pont a konkurenciához igazolt.

Személyes kedvencek

A végén rákérdeztünk az egyéni preferenciákra is. „Az Ének iskolája és a Sztárban sztár mellé kezd felfejlődni a Rising Star is, a sorozatok közül pedig alig várom az Elnök árnyékábant Katherine Heigllel, ami épphogy csak elindult Amerikában, máris indul nálunk, a TV2-n január 4-én. Amit még nagyon várok, az a Kapsz egy fülest, nagyon vicces, nevettető műsor lesz, régóta vártam, hogy újra legyen ilyen műsorunk" – mondta György Bence.

Az ének iskolája jól ment idén is Forrás: TV2

Kolosi Péter a Celeb vagyok, ments ki innen!-t és a Házon kívült említette a saját istállóból, a sorozatok közül pedig a House of Cards (Kártyavár) a kedvence. A viasatos Németh Marika a rajzfilmeket is szereti: „A Madagaszkár pingvinjeinek állandó nézője vagyok, minden reggel erre ébredek" – mesélte az Origo megkeresésére.

MTVA: Nem aktuális

A közmédiát is megkerestük az alábbi kérdésekkel: Mi volt az év sikere az MTVA-nál? Mi volt bukás vagy haloványabb produkció? Mi volt az év tévés botránya? Milyen műsort irigyel a kereskedelmi tévéktől? Melyiket nézi meg rivális tévén? Mivel készül a közmédia az ünnepekre? Milyen nagyobb dobás várható jövőre? Mit lehet tudni a két új, tervezett csatornáról? Ki volt az év tévés műsorvezetője és műsorvezetőnője? Kiben és miben csalódott 2014-ben, és miért? Személyesen mely műsorok a kedvencei?

Sajnos sem a programigazgató, sem más vezető nem válaszolt, mindössze ennyit írt a sajtóosztály: „Köszönjük megkeresését, de az Ön által feltett kérdések döntő többsége nem aktuális, ezért nem élnénk a felkínált lehetőséggel."