Házasodik a Nagy Duett zsűritagja és versenyzője

Iszak Eszter Dobrády Ákos
Dobrády Ákos és Iszak Eszter
Vágólapra másolva!
Az énekes nyolc hónapot töltött az olasz fővárosban, most azonban hazaköltözött, hogy egykori zenésztársával újraélessze a TNT együttest, valamint komolyabbra szeretné fűzni kapcsolatát a VIVA TV műsorvezetőjével, Iszak Eszterrel.
Vágólapra másolva!

Dobrády Ákos a Nagy Duett-ben ismerkedett meg az egykori modellel, mikor zsűritagként szerepelt a TV2 műsorában. Tavaly eljegyezte párját Costa Ricán, idén pedig összeköltöztek, hogy közösen tervezhessék tovább a jövőt. "Mind a családtervezés, mind az esküvő tervben van, ennek a pontos időpontját még nem tudjuk. Mind a ketten nagyon elfoglaltak vagyunk, de együtt tervezzük a hátralévő életünket "- árulta el az Aktív-ban.

Az énekes magánélete mellett a munkára is koncentrál, újra összeáll zenésztársával, Intivel, hogy elinduljanak harminc állomásos koncertturnéjukra, és új szólólemezzel is készül.

Dobrády Ákos és Iszak Eszter Forrás: Facebook/Iszak Eszter