Öt napot volt kinn Damu Roland, aki könyvet is ír

Damu Roland
Vágólapra másolva!
Állítólag mentálisan és fizikailag is jó állapotban van, tervekkel tele.
Vágólapra másolva!

Április közepén szabadulhat Damu Roland, aki öt napot töltött el szabadlábon a családjával, 2014 karácsonya környékén (a lapok akkor még csak egynapos kimenőről tudtak). Favásárlással, díszítéssel töltötte az első napját kinn – mondta el a Mokkában Dr. Sebestyén Tamás ügyvéd, aki kinn várta Damut a fogház előtt, és ő vitte Érd kertvárosában található otthonába.

A hatóság természetesen környezettanulmányt folytatott korábban, hogy megfelelő körülmények közé kerül-e Damu kinn. Pest megye és Budapest területén mozoghatott azokban a napokban.

Damu Roland négy és fél évat kapott, kedvezménnyel szabadulhat
Forrás: MTI/Marjai János

„Tervekkel tele ment vissza a börtönbe. Továbbra is foglalkoztatja a színház, a korábbi életpályát szeretné folytatni" – jelezte ügyvédje, aki szerint konkrét ajánlatot azért nem kapott még, mert nem tudni, pontosan mikor szabadul. A Jóban Rosszban volt színésze a fővárosban szeretne dolgozni, könyvet is írna. Színpadi rendezésével még a tiszalöki időkben országos börtönversenyt nyert, Tökölön pedig A kis herceget állította színpadra – olyan fiatalokkal, akik először találkoztak színházzal.

„Más habitusú ember lett, alapvetően megváltozott. A benti körülmények közt lefogyott, kigyúrta magát, fizikailag és mentálisan jó állapotban van" – tette hozzá az ügyvéd, aki szerint a cselekményt, amivel megvádolták, nem követte el, és ezt állítja Damu is.