Mit csinál manapság Gyúrós Józsi?

Gyúrós Józsi
Vágólapra másolva!
A Való Világ 7 játékosát mentő vitte kórházba, miután napokon át tartó fájdalmai gyógyszerek hatására sem csillapodtak. Macit nem engedték vissza a játékba, felépülése hetekig is elhúzódhat. Nem ez az első eset a VV-k történetében, hogy egy játékos nem kiszavazás vagy kizárás során esik ki, a korábbi szériákban is volt már erre példa. Megkerestük a VV6-ból önként távozó Gyúrós Józsit, Lacit és Ginát, hogy meséljenek arról, mit csinálnak mostanában.
Vágólapra másolva!

Nagyobb a baj, mint gondolták

A VV7-ben látott 191 kilós Macinak heteket ágyhoz kötve kell töltenie, noha kezdetben csak gyomorrontásra gyanakodtak a társai a villában. Orrvérzését követően mentő vitte kórházba, ahol január 12-én reggel meglátogatta Istenes Bence. Miután a stáb konzultált az orvosokkal, a műsorvezető közölte vele a rossz hírt, miszerint a következő hetekben több vizsgálat is vár rá. Azóta kiderült, hogy két epeköve és hasnyálmirigy-gyulladást is diagnosztizáltak nála, így eleve kizárt volt, hogy folytathatja a játékot. A lakótársakat hétfő este tájékoztatták a kieső játékos hogylétéről, a hír mindenkit ledöbbentett.

Heteket kell kórházban töltenie Forrás: RTL Sajtóklub

Gondolkodási időt kért, majd feladta

2014 februárjában önszántából hagyta el a villát Józsi, aki leginkább Gyúrós Józsi néven vált ismertté. Egy nap gondolkodási időt kért a Való Világ 6 játékosa, hogy eldöntse, folytatja-e a játékot vagy hazamegy. "Hiányzik a csajom, szar a bőröm, szar a hajam, szar a testem, nem érzem jól magam itt" - ecsetelte az okokat Aureliónak. A csabai srác teljesen összetört, zokogott, folyton panaszkodott, hogy ő ezt nem bírja, haza akar menni. Korábbi ígéretével ellentérben senkit nem raboltatott rá a harcsájára, saját elmondása szerint sokkal keményebbnek képzelte magát.

Jelenleg pincérként dolgozik Budapest belvárosában, de szívesen menne az Éjjel-Nappal Budapest-be szerepelni. "Voltam castingon, de nem hívtak vissza, nem sietik el a dolgot. Azóta is együtt vagyok a barátnőmmel, még mindig olyan hibátlanul szép, mint mikor megismertem" - mesélte.

"Nem követem a jelenlegi szériát, nincs mit nézni rajtuk, nem izgat. Nem bántam meg, hogy kijöttem a villából, bár a többmilliós nyeremény jól jött volna, akkor most nem fájna annyit a fejem a pénz miatt" - tette hozzá.

Sokkal keményebbnek gondolta magát Forrás: RTL Sajtóklub

133 nap után kisétált László

A villa Dokijának becézett Laci 2011-ben hagyta ott a villát, 133 napot töltött bent. Egészségi állapota miatt nem folytatta a versenyt, erős szívfájdalmakra panaszkodott, valószínűleg pszichés okok voltak a háttérben. Miután kórházba került, orvosai azt javasolták, hogy nyugodt körülmények közt pihenjen, a műsor szerkesztői fel is ajánlották neki a nyugiszobát, hogy összeszedje magát. Később újabb rosszullétre panaszkodott, idegösszeomlás-szerű állapot következett, ekkor adta fel a játékot.

"Nem bántam meg, hogy kijöttem, mert az egészség mindennél fontosabb. Nem ért volna meg 30 milliót, hogy tönkretegyem magam. Kint aztán kaptam hideget-meleget, nem mindenki értett egyet a döntésemmel. Nehéz volt, hogy mindenki felismert az utcán, sokan ismerősnek jelölnek a Facebookon, és levelekkel bombáznak, de mára szerencsére kezd apadni az érdeklődés" - mesélte.

Maradt a szakmájában, továbbra is testőröket és biztonsági szakembereket képez ki, harcművészetet is tanít. "Megállás nélkül járom a világot, három hete jöttem haza Thaiföldről, inkább a határon túl dolgozom. Ott nem ismernek fel, könnyebben megy a munka."

A VV4 játékosaival nem tartja a kapcsolatot, szerinte senkinek sem sikerült kamatoztatni az ismertséget, mindenki visszazökkent a régi életritmusába. "Bécivel és Gigivel összefutunk nagyritkán, Szandika pedig eljött egyszer egy vizsgámra drukkolni, de a többiekről semmit nem tudok. Főműsoridőben voltunk anno a tévében, több háttérműsora volt a show-nak, a csapból is mi folytunk, úgyhogy óriási érdeklődés fogadott minket a játékot követően. Aztán ez elkezdett kopni, igazán senki nem tudott befészkelődni a médiába, hiába szereztünk nagy ismertséget. Én nem szívesen bohóckodom a képernyőn, a dzsungelbe nem utaztam volna ki, de egy komoly közéleti műsorban el tudnám magam képzelni riporterként."

Szervi gondja nem volt, pszichésen nem bírta tovább Forrás: RTL Sajtóklub

Magányos volt párja nélkül, azóta elváltak

Házaspárként költözött be a Való Világ 4 villájába Gina és Kristóf, s miután férjet a nézők kiszavazták, a feleség sem bírt bent meglenni. A villalakó 2011 januárjában ment párja után, fél órát kapott arra, hogy összeszedje a ruháit és csendben kisétáljon. "Már tudom, hogy nem érte meg, hogy ezért az emberért feladjam a játékot. De érte mentem be, érte jöttem ki. Nagyon gusztustalanul viselkedett velem, tönkretement a házasságunk, egy másik nőt választott. Most decemberben mondták ki a válást, már nem vagyunk együtt. Kezdem összeszedni magam, de nagyon megviselt az elmúlt időszak" - mesélte.

Küldöldre költözött, hogy új életet kezdjen, jelenleg Mallorcán dolgozik. "Egy barátnőmhöz mentem ki, hogy kicsit összeszedjem magam lelkileg, végül megtetszett, és kint maradtam. A válás miatt jöttem vissza Magyarországra egy kis időre, de hamarosan utazom vissza" - tette hozzá.

Decemberben mondták ki a válást Forrás: RTL Sajtóklub