Egy pesti klub, ahová többet nem megy Tóth Vera és Tóth Gabi

Vágólapra másolva!
Egy pesti szórakozóhely került a Tóth-lányok feketelistájára, aligha lépnek fel ott többet.
Vágólapra másolva!

Egy budapesti, Jókai utcában található zenés bár vívta ki Tóth Vera haragját, mint szombat délelőtti posztjából kiderül. „Soha ne menjetek zenélni! Tegnap Mujahid Zoli barátomnak volt koncertje és én vendégeskedtem. Eleve nincs semmi fogadtatás, hogy örülünk, hogy eljöttél hozzánk énekelni (nem kértem tiszteletdíjat, Zolinak, barátságból mentem el), köszönjük, hogy hirdetted, vagy valami tiszteletfélét vártam volna. Majd rád zárják a backstage ajtót (amit értek is a lopások miatt), tehát hátul ragadsz, kulcsot nem kapsz és a közönségen keresztül mászkálsz ki, ha fogyasztani akarsz. Kártyás fizetés nincs" – kezdte kifakadását az első Megasztár győztese.

Tóth Vera egy tévéshow-ban Forrás: Facebook / Tóth Vera

Zenekari asztal nem volt, Vera, mint fellépő hátul, a sarokban tudott csak meghúzódni, emberek feje fölött átadott széken. „Bevallom, nem volt kedvem a fűtetlen öltözőmben ülni és várni a soromra. Tudták, hogy puszira mentem el, hirdettem is a koncertet, ezért a húgomat illő lett volna beengedni, de tőle is elkérték a 3000 forintos asztalfoglalási díjat, és közölték vele, hogyha nincs rajta a sárga szalag, akkor nem ülhet le. Kicsit megalázó volt és éreztem benne némi cinizmust is, hogy most a hülye celebnek megmutatjuk, hogy mi a rendszer és ne ugráljon, mert mi sz.runk arra hogy ő a Tóth Gabi" – morgott tovább.

A fellépők nem kaptak rendes gázsit?

Vera szerint a számlával is átverte a szórakozóhely, mert 15 ezret kellett fizetnie. „Két üveg rozé és pár pohár valami. Annak a bornak a bolti ára maximum 1800 forint" – írja, bár nem derül ki, hány pohár volt mellé, és mi volt benne. Ha csak 3-4 rövidital, akkor is könnyen összejön egy ilyen számla, mert a bolti árnak három-négyszeresét gond nélkül elkérheti egy fővárosi, éjszakai szórakozóhely.

De ezzel még nem volt vége. „Majd mikor vége lett a koncertnek, Zoliék a felét kapták meg annak, amit valójában kellett volna. Zoli kifizette a zenekart, a saját fogyasztását és még majdnem ki is dobták onnan, mert vitatkoznia kellett a gázsi miatt. Én is játszottam ott. Szarrágás van, baromi drága minden, miközben szakadnak lefele a mennyezetről a díszbigyók, ezer éve nem történt ott változás, van egy-két felszolgáló, akik megérnek egy misét, a muzsikusnak meg csendben kell lennie" – zsörtölődött Tóth Vera.

UPDATE: Vera időközben törölte a posztot, talán nem akar haragban lenni az ismert, Jókai utcai lokállal. A klub honlapja szerint egy üveg rosé 3600 forint, ez viszont nem számít drágának egy fővárosi szórakozóhelyen. A 4 centes tömények 900 forinttól kezdődnek.

Szavazzon!

Szavazzon!

Önnek mi a véleménye a pesti éjszakáról?