A TV2 ellopta a reggelt

Demcsák Zsuzsa
Vágólapra másolva!
A Tények reggel és a Mokka mellett még a Családi titkok korai kiadása is jól szerepelt, a 18-59-es célcsoportban a TV2 a 40 százalékos közönségarányt is megugrotta a reggeli sávban. 
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

A reggeli sávban a Mokka nagyon jól szerepelt, így az RTL Klub reggeli műsorának, a 8.08-nak nem sok beleszólása volt a nézettség alakulásába - a két műsorvezető, Demcsák Zsuzsa és Teszári Nóra ezért tart felfele, illetve lefele a Médialiftben. Az esti időszakból a Fókusz házigazdáját, Gönczi Gábort jutalmaztuk egy zöld nyíllal, a ma vizsgált, 18-59-es célcsoportban ugyanis a műsor leelőzte a Tények-et, 528 ezer nézővel az adott korosztályban a harmadik legnézettebb produkció volt január 20-án.

A grafikonon jól látszik a TV2 reggeli egyeduralma, valamint az, hogy nagyjából háromnegyed órán keresztül a Duna TV volt a legnézettebb csatorna, ekkor a Don Matteo ment, Terence Hill főszereplésével. Estére, ahogy az lenni szokott, az RTL Klub erősített be, a TV2 csak a Tor-túra 2 végén ugrott meg valamennyire. A Cool A mentalistá-val, a Viasat3 a Két pasi - meg egy kicsi-vel érte el a csúcspontot, a Film+ pedig az est végére vált izmosabbá a Lockout - A titok nyitja című sci-fivel.

Nagyobb méretért kattintson a képre! Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés
Nagyobb méretért kattintson a képre! Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Mutatjuk a csatornák napi átlagos közönségaránya alapján kialakult tízes toplistát is, amelyen látszik, hogy - bár a 18-59-es korcsoportot a TV2 preferálja - az egész napot az RTL Klub nyerte meg. A TV2 közönségarányának kevesebb, mint a felét szerezte meg a harmadik helyen álló Cool, amely a Film+-ra viszont aránylag sokat rávert - legalábbis a két csatorna között szokásos különbséghez képest.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Nézettségelemző gyorstalpaló

A grafikonokon a közönségarányt százalékosan ábrázoltuk. Ennek a rövidítése SHR%. Azt meséli el, hogy az adott célcsoport éppen tévét néző tagjainak hány százaléka nézi a műsort. Minél nagyobb ez az szám, annál jobban örülnek a műsokészítők és a csatorna vezetői.

Az oszlopdiagramon a tíz legmagasabb közönségarányt elérő csatornát mutatjuk. Mivel a három nagy országos televízió: az M1, a TV2 és az RTL más-más célcsoportot preferál, ezért mi is három mutatószámot használunk. A teljes lakosság a közmédia számára, a 18-49 éves kereskedelmi célcsoport - főleg főműsoridőben - az RTL-nek, míg a 18-59 évesek csoportja a TV2-nek fontos.

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.