Casanova is kap egy sorozatot

Casanova
Vágólapra másolva!
Az Americans kémdráma írója kapta a feladatot. De járt-e a főhős Budán?
Vágólapra másolva!

A tévéiparban egyre aktívabb Amazon adott le a napokban egy pilotra szóló megrendelést: a sztori 18. századi, Casanova életéről, illetve pár évéről szól majd. A The Americans című kiváló kémdráma írója, producere felel többek közt a projektért, Stu Zicherman a Reagan-korszak után most még messzebbre megy vissza az időben.

Casanováról a budapesti idegenvezetők egy legendát szoktak elmesélni a külföldieknek, ennek alapja 1913-ban, a Pesti Hírlapban jelent meg. A sztori szerint a velencei börtönből éppen kiszabadult Casanova Budára érkezett, hogy köszvényét gyógyítsa (olyat is hallani, hogy párbajban megsérült, és orvosa a budai gyógyvizeket ajánlotta neki sebei kezelésére). Egy kocsmáros lánya is felbukkan a történetben, akinek fejét elcsavarta hősünk.

Casanova

Itt aztán újfent elágazik a legenda, van olyan verzió, hogy ablakon át menekült a késsel támadó felbőszült apa elől, de olyan is, hogy a lány vőlegénye feltartóztatta a megszöktetett lányt és Casanovát, majd utóbbit megsebezte karddal. Casanova memoárjaiban ugyanakkor a budai kirándulás nem szerepel.