Letartóztatták a Buffy és a Gyilkos elmék sztárját

Nicholas Brendon
Vágólapra másolva!
Nicholas Brendon botrányosan berúgott, nem ez volt az első, hogy meggyűlt a baja a törvénnyel.
Vágólapra másolva!

Letartóztatták a Buffy, a vámpírok réme című sorozat sztárját: Nicholas Brendon a TMZ által megszerzett rendőri jelentés szerint Ft. Lauderdale-ben vett részt egy rendezvényen, ahol olyan mérhetetlenül ittas lett, hogy tönkrevágta szobáját, és végül a szálloda egy irodájában pihent meg. 450 dolláros kárt és jelentős számlát hagyott maga után, amit nem szándékozott kifizetni. A színész tavaly októberben, egy idahói szállodában már botrányt kavart, akkor két nap után bocsánatot kért, és bejelentette, hogy elmegy elvonókúrára.

Nicholas Brendon

Brendon olyan sorozatokban volt látható, mint a Gyilkos elmék, a Hollywood Heights - Törj a csúcsra, a Doktor Addison vagy a Buffy, ahol 145 részben láthatta őt a tévéző.