Magazinokban is szerepelt az új TV2-s vezető

Shadia Nugud
Vágólapra másolva!
Az új programigazgató, akit fejvadász cég cserkészett be a TV2-nek, négy nyelven beszél, tíz éve van a médiában. Volt férje ismert lengyel tévés, válásuk a helyi lapok témája volt. Shadia Nugud négy éve Bartosz Witak, a Viacom Kelet-Európáért felelős igazgatójának párja.
Vágólapra másolva!

György Bence távozását követően átalakult a Róna utcában a program- és hírigazgatóság: önálló szervezeti egységként Shadia Nugud vezetésével létrejött a tartalom és kreatív igazgatóság, mely a programstratégiai, a kreatív, az akvizíciós és a marketingosztály működését fogja össze.

A TV2-csoport új tartalom és kreatív igazgatóját már egy ideje kereste a cég, úgy tudjuk, hogy egy fejvadász cég segítségét is igénybe vette. Ez azt is jelenti, hogy György Bence menesztése nem a héten merült fel.

De ki az új vezető?

Úgy tudjuk, négy nyelven beszél (angol, lengyel, francia, arab), és tízéves – nemzetközi médiában megszerzett – tévés tapasztalata van, mivel 2005-től végigjárta a ranglétrát.

Shadia Nugud Forrás: TV2

Különböző pozíciókat betöltve dolgozott többek között a lengyel MTV, VH1 és Comedy Central csatornáknál. 2012–2014 között a Viacom International Media Networks londoni irodájában előbb kreatív igazgatói, majd tartalom és kreatív igazgatói pozíciót töltött be, felelve a Nickelodeon-portfólióhoz tartozó orosz, balti államokbeli, ukrán, kelet-közép-európai és izraeli érdekeltségekért.

Magánélete is szakmai

2011 óta párja Bartosz Witak, a Viacom Kelet-Európáért és Izraelért felelő ügyvezető igazgatója. "Furcsának tűnhet, de valahogy sosem éreztem magam idegennek itt Magyarországon. Eredetileg ugye Észak-Lengyelországból származom, így a tipikus lengyel habitus jellemző rám, de a két ország kultúrája nem különbözik radikálisan, a földrajzi és a történelmi közös múltról nem is beszélve" – nyilatkozta korábban az Est.hu-nak.

A Viacom tehát a közös pont Shadia Nugud és párja életében. A TV2 új, arab felmenőkkel rendelkező programigazgatójáról (teljes nevén Shadia Ahmed Mohamed Mohamed Nugudról) főképp lengyel nyelven találunk információkat: 2003-ban ment hozzá a Lengyelországban jól ismert rádiós és tévés műsorvezetőhöz, Andrzej Soltysikhoz, aki több éven keresztül vitte a Dzien Dobry TVN című reggeli műsort. A pár 2010-ben vált el, a lengyel sajtó akkoriban azt emelte ki, hogy a válás mindössze húsz percig tartott. Magazinok borítóján is szerepelt, képet itt talál.