Kevesebb pénzt kap Fábry Sándor a műsoráért

Celebeket továbbra sem tervez meghívni
Vágólapra másolva!
Múlt héten aláírt az MTVA-nál, idén tizenhat vagy tizenhét adás készülhet a Duna TV-re.
Vágólapra másolva!

"Lesznek változások. A forgatási helyszínünkről el kellett jönnünk, a Millenáris Teátrumot átépítik. Beköltözünk a székházba, ahol HD-stúdió áll majd a rendelkezésünkre, de a műsor színházi jellege megmarad. A bulvárszereplőket továbbra is hanyagoljuk a műsorban, igyekszünk a kulturális tartalmat és értékeket megtartani. A közönségszervezésben voltak nehézségek, így ebben is lesznek változások. Ha elhúzódnak a forgatások, a nézőket buszokkal szállítjuk majd a frekventált tömegközlekedési csomópontokra" – mondta Fábry a Borsnak, hozzátéve, hogy csökkent a költségvetésük. Hogy mennyi volt korábban, és hogy érzi magát a közmédiánál, arról az Origo hosszabban is faggatta.

Celebeket továbbra sem tervez meghívni Forrás: MTVA