Egy szőke nő, aki megeszi a férfiak agyát

iZOMBIE
Vágólapra másolva!
Újabb zombis sorozat közeleg, egy csinos medika a főszereplő.
Vágólapra másolva!

Kijött egy poszter az iZOMBIE című sorozathoz, amely március 17-én rajtol. A széria alapját egy képregény adja, ez 2010-ben indult, 28 füzet jelent meg, a Vertigo adta ki havonta.

A történet egészen különös. Olivia, azaz Liv egy orvostanhallgató, medika, aki részben zombivá válik, és szüksége vagy emberi agyra, hogy életben maradjon. Boncmester mellett dolgozik, hogy hozzájusson ehhez, de miután elfogyasztja vacsoráját, megkapja az elhunyt emlékeinek egy részét is, ami segít neki gyilkosságok felderítésében.

iZOMBIE Forrás: CW

Rose McIver lesz a főszereplő, ő fiatal, 1988-as, de nem kezdő. Kisebb szerepe volt 11 évesen a Xenában, majd a Herkulesben, a Helyszínelőkben, hosszabban láthattuk a Masters of Sexben, a Power Rangersben, az Egyszer volt, hol nem volt nyolc részében.

A hollywoodi zombiláz nem lankad tehát, erről itt írtunk hosszabban.