Az ördög nem alszik, de a nézők igen

Bereznay
Vágólapra másolva!
Március 18-án a nap legnézettebb műsora a teljes lakosságban és a két célcsoportban is a Barátok közt volt, a ma vizsgált, 18–59-es korosztályból 632 ezren figyelték. A konyha ördöge hiába került új időpontba, még az RTL Klub politikai-közéleti műsorai is elporolták, ahogyan az Éden Hotel sem bírt a Szulejmán-nal. 
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

Március 18-án Józsa Imre volt Gaskó Balázs alkalmi műsorvezetőtársa a Család-barát-ban, amely A szenvedélyek lángjai-val együtt egy időre a legnépszerűbb csatornává tette az új nemzeti főadót. Józsával tart felfelé a mai Médialiftben Halit Ergenc is, aki a Szulejmán címszereplőjeként emelte meg az RTL Klub közönségarányát: a 60 év alattiak körében a vele szemben futó Éden Hotel-re több mint 10 százalékpontot rávert, 19,4-et ért el a valóságshow 9,1 százalékával szemben.

Grafikonokon mutatjuk a délelőtti és az esti közönségarány alakulását, előbbiből jól látszik, hogy a reggelt a TV2 uralta, de később szűk két órán keresztül a Duna TV is a legnépszerűbb csatorna volt. Az esti idősávot a hírműsorok után már ellopta az RTL Klub, a TV2 az Éden Hotel és A konyha ördöge idején már a Coollal és a Film+-szal viaskodott. Hiába pakolták át a műsorát, hiába harangozták be előre dühromát, Berezney Tamásnak most a piros nyíl jutott.

Nagyobb méretért kattintson a képre! Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés
Nagyobb méretért kattintson a képre! Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Alább látható az a tíz csatorna is, amely a legmagasabb napi átlagos közönségarányt érte el. A napot ezúttal mindhárom kategóriában, még a TV2 által preferált, 18–59-es célcsoportban is az RTL Klub nyerte, 15,4-et ért el a rivális 12,2 százalékával szemben. A Duna TV a hatodik lett, csak a teljes lakosságban tudta megszerezni a harmadik helyet, ott 5,4 százalékkal zárt.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségarány

Nézettségelemző gyorstalpaló

A grafikonokon a közönségarányt százalékosan ábrázoltuk. Ennek a rövidítése SHR%. Azt meséli el, hogy az adott célcsoport éppen tévét néző tagjainak hány százaléka nézi a műsort. Minél nagyobb ez a szám, annál jobban örülnek a műsorkészítők és a csatorna vezetői.

Az oszlopdiagramon a tíz legmagasabb közönségarányt elérő csatornát mutatjuk. Mivel a három nagy országos televízió: az M1, a TV2 és az RTL más-más célcsoportot preferál, ezért mi is három mutatószámot használunk. A teljes lakosság a közmédia számára, a 18–49 éves kereskedelmi célcsoport – főleg főműsoridőben – az RTL-nek, míg a 18–59 évesek csoportja a TV2-nek fontos.

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.