Dubaj-ügyben megy bíróságra az RTL Klub sorozatsztárja

Zsófi Éjjel-Nappal Budapest
Vágólapra másolva!
Az Éjjel-nappal Budapest című sorozatban szereplő Zsófit emlegetik a tanúk közt.
Vágólapra másolva!

A vádiratban sokszor csak sorszámmal szereplő szépségek között nem csak ismert modellek, de televíziós arcok, valóságshow-hősök is vannak. Közöttük lehet az a Kovács Dóra is, aki az RTL Klub Éjjel-nappal Budapest című sorozatában Zsófi karakterében főszereplő évek óta. A vádirat szerint negyvennégy oldalnyi terhelő vallomást tett – írta a Bors.

Az ügyben egy férfit és két nőt azzal vádolnak, hogy 2009-től 2011 júniusáig egymással együttműködve szexuális szolgáltatás nyújtására szerveztek magyar lányokat belföldön és külföldön egyaránt. A lányok száz- és háromszázezer forint közötti összeget kaptak alkalmanként, ebből húsz-negyven százalékot kellett leadniuk a szervezőknek.

Zsófi, Éjjel-Nappal Budapest Forrás: RTLKLUB

Az Éjjel-nappal Budapest sajtósa szerint a produkciót ez az ügy semmilyen formában nem érinti.