Hová tűnt Kovácsovics Fruzsina?

2015.04.01. 08:19

2007-ben tűnt fel a Csillag Születik színpadán, és bár nem ő nyerte meg az RTL Klub tehetségkutatóját, számos rajongót szerzett és a zenei pályán maradt. Három évvel később azonban teljesen visszavonult a nyilvánosság elől, és bár nem hagyta abba az éneklést, inkább magánéletére koncentrált. Kovácsovics Fruzsina jelenleg óvónőként dolgozik, második lemezét készíti gyerekeknek és óvodáskorúaknak szánt zenés műsorral járja az országot hétvégente.

Óvodapedagógusként végzett egy éve, jelenleg óvónőként dolgozik, a fellépések pedig a hétvégére maradnak. "Készül a gyerekeknek szóló második lemezem, közben gyerekműsorokkal járjuk az országot, szinte minden hétvégén vannak műsoraink szerte az országban. Mindig mondják is a kollégák hétfő reggel az óvodában, hogy milyen pihentek, én pedig akkor vagyok a legfáradtabb. Egész kicsi koromtól fogva gyerekekkel voltam körülvéve, mindig tudtam, hogy velük szeretnék foglalkozni."

Más irányt vett az élete

"Egyrészt kortárs költők verseit zenésítjük meg, másrészt saját dalaim kerülnek fel a lemezre. Élvezem a közös munkát, az előkészületeket, de elég fárasztó is. Nem csak annyiról van szó, hogy odamegyek a stúdióba és feléneklem a dalt, hanem keményen dolgozunk, mindent mi hozunk létre. Ez az óvodai munkával együtt elég sűrű, pörgés időszakát élem az életemnek"- részletezte.

Készül a gyerekeknek szóló második lemezeForrás: Facebook / Kovácsovics Fruzsina

Szülésznőnek tanult, majd a Csillag Születik miatt abbahagyta, és végül más irányt vett az élete. "Nem bánom, hogy így alakult, szeretem a szakmámat. A szülők rendszerint felismernek a hangomról és az arcomról, de sokaknak akkor rémlik, hogy láttak a tévében, mikor bemutatkozom. Néhány éve tudatosan megválogatom, hogy milyen meghívásokra mondok igent, visszavonultam a rivaldafényből."

Rajongóinak egy része elpártolt

"A 4 for Dance nevű táncosokkal sokáig jóban voltunk, három éve elhívtak turnézni Svédországba egy hónapra, ahol közös egész estés műsorral léptünk fel - ők táncoltak, én énekeltem. Mostanában nem igazán tartjuk a kapcsolatot. Míg tart a műsor, összekovácsolódnak az emberek, létrejön egy erős közösség, és együtt élik át az élményeket, sikereket. Aztán amint vége, megszűnik a kapocs és kezdenek ezek a szálak felbomlani. Főleg nehéz amiatt, hogy sok versenyző visszamegy vidékre, a távolság miatt pedig ritkulnak a találkozások"- mesélte.

Mivel gyerekdalokat ír, a rajongók egy része elpártolt, viszont maradtak, akik így is követik. "Egész más közönségnek szólnak a dalok, de van egy kemény mag, akik a személyiségem miatt máig eljönnek egy koncertre vagy követnek a közösségi oldalon. Óriási ugródeszka volt számomra a Csillag születik, épp ezért én jónak tartom a tévés tehetségkutatókat. Mondják, hogy tucatműsorok ezek, és csak ötperces hírnevet adnak, de úgy gondolom, lehet élni a ismertség adta lehetőségekkel. Megváltoztatta az életemet, és azzal foglalkozhatom, amit a legjobban szeretek."

Azzal foglalkozhat, amit a legjobban szeretForrás: Facebook / Kovácsovics Fruzsina

Nem könnyű a visszazökkenés

"Lelkileg megviseli az embert, mikor véget ér a show, óriási rivaldafényben élünk hónapokig, majd egyszer csak kialszanak ezek a fények és komoly munka, hogy vissza tudjunk rázódni a mindennapokba. Úgy gondolom, ha a helyén kezeljük a dolgokat és a saját előnyeinkre formáljuk, akkor nem lehet baj."

A sorozat korábban megjelent cikkei

Hová tűnt Farkasházi Réka?

Hová tűnt a kölyökidős Acél Réka?

Hová tűnt Király L. Norbi?

Hová tűnt Palotás Petra?

Hová tűnt a Szomszédok Etusa?

Hová tűnt a Barátok közt Berényi Danija?