Komoly a konfliktus a Downton Abbey körül

Downton Abbey
Vágólapra másolva!
A Dowton Abbey-t adó csatornák, a brit ITV és az amerikai PBS folytatnák a sorozatot, az író azonban le akarja zárni, másnak pedig nem engedi át.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban beszámoltunk, a következő, hatodik évaddal véget ér a jelenlegi legfelkapottabb brit sorozat, a Downton Abbey. A szériát adó ITV és az amerikai sugárzást biztosító PBS azonban nem hagyná ennyiben a dolgot, mindkét csatorna jelezte, hogy szívesen folytatná a történetet, akár az író, Julian Fellowes nélkül is.

A producerek már próbálták meggyőzni erről Fellowes-t is, eddig azonban eredménytelenül. Az író mindenképpen le akarja zárni a történetet, másnak pedig nem adná át, hiszen minden egyes epizódot ő jegyzett, a saját gyermekének tartja a Downton Abbey-t.

Hat évad után véget ér a történet

Fellowes a Hollywood Reporternek azt is elmondta, hogy miért döntött a sorozat befejezése mellett: "Szomorú vagyok, hogy búcsút kell mondanom a színészeknek és a karaktereknek, de azt gondolom, ez volt a helyes döntés. Úgy érzem, a csúcson hagyjuk abba, nem várjuk meg, amíg a széria elkezd hanyatlani" – nyilatkozta.