Tíz világsztár, akire nem emlékszik az X-aktákból

Felicity Huffman az X-aktákban
Vágólapra másolva!
Az X-akták feltámasztása alkalmából érdemes újranézni az eredeti sorozatot is, már csak azért is, mert felfedezhetünk benne számos színészt, akire valószínűleg nem figyeltünk fel annak idején – egyszerűen azért, mert csak később vált ismertté. Többek között Lucy Liu, Shia LaBeouf, Jack Black és Bryan Cranston is benne volt, nézze csak!
Vágólapra másolva!

Az X-akták tervezett felélesztéséről szinte naponta jelennek meg új hírek, legújabban az derült ki, hogy Mitch Pileggi is megismétli Skinner szerepét. Annak idején a kilenc évad alatt számos vendégszereplő is megjelent, akiket akkoriban még nem jegyeztek a nézők, ma viszont már az egész világon ismert az arcuk. Lássunk közülük tízet!

Seth Green

Mindjárt a második epizódban megjelent Seth Green, aki legutóbb az Így neveld a faterod című sorozat egyik főszereplője volt, a Family Guy-ban pedig ő adja a hangját többek között Chris Griffinnek. Az X-akták-ban egy hosszú hajú, betépett srácot játszott, aki a csajával együtt ugyanazokat a fényjelenségeket nézte egy lezárt területen, mint Mulderék. A két FBI-ügynök a 18. perc környékén kezdte el üldözni őket, Green arcát először 18.10-nél lehetett látni.

Felicity Huffman

A Született feleségek Lynette Scavóját szintén az első évadban láthattuk az Ice (A jég) című epizódban: az alábbi videón 6.56 körül tűnt fel kék kabátban, akkor üdvözölte őt Mulder és Scully. Egy kutatót játszott, aki egy alaszkai bázison segítette az ügynökök munkáját, miután egy több millió év után felélesztett féreg jó pár tudóssal végzett. Időközben Huffman karaktere is megfertőződött, ő azonban megúszta annyival, hogy a végén karanténba zárták.

Terry O'Quinn

A Lost-ban Locke-ot játszotta, azóta pedig a Park sugárút 666-ban és a Hawaii Five-0-ban is komolyabb szerepet vitt. Az X-akták-ban két epizódban jelent meg két különböző szerepben, majd az 1998-as filmben is benne volt, ott egy harmadik karaktert vitt. A sorozatban először egy nyomozót játszott, a kilencedik évadban pedig ő volt a titokzatos Árnyékember, akiről kiderült, hogy egy szuperkatona, és Mulderék életére tör. A kép az első szerepében mutatja, a nyakánál profilból látszik Scully, Mulder pedig háttal áll a bal szélen.

Terry O'Quinn az X-aktákban Forrás: FOX

Michael Emerson

A Lost-ból legalább még egy arc, az ott Ben Linust játszó – később A célszemély-ben domborító – Michael Emerson is megjelent az X-akták-ban, az utolsó részek egyikében. A Sunshine Days-ben (Boldog napok) alakított egy különleges képességekkel rendelkező férfit, aki odáig volt a The Brady Bunch című sorozatért. Nagyjából 19.15-től azt is megnézhetjük, hogyan ment neki akkoriban a vakolás.

Tony Shalhoub

A Monk, a flúgos nyomozó címszereplője a sci-fi sorozatban is egy fura figurát játszott, aki szó szerint félt a saját árnyékától – mint kiderült, nem alaptalanul, hiszen több embernek okozta már a halálát. A Soft Light (Szórt fény) című epizódnak volt ez az alaptémája a második szezonban, Tony Shalhoub már a trailerben is megjelent, 0.15-nél figyelmeztette a két FBI-ügynököt és a nézőket.

Jack Black

Jack Black a már említett Így neveld a faterod másik főszereplőjével, A nevem: Earl-ben is látott Giovanni Ribisivel együtt játszott a D. P. O. című részben. Itt inkább Ribisi karaktere, Oswald volt előtérben, akinek az volt a különleges képessége, hogy irányítani tudta az elektromosságot – ezt azonban mindig rosszra használta, például átállította a közlekedési lámpákat, hogy balesetet okozzon. Jack Black figurája ugyan a barátja volt, de végül őt is megölte. A képen még együtt láthatók, egy kukucskáló nővel a háttérben.

Jack Black és Giovanni Ribisi az X-aktákban Forrás: FOX

Ryan Reynolds

A Ryan Reynolds, a képzelt szuperhős és a Zöld Lámpás címszereplője a Syzygy (Szizigium) című részben még egy szerencsétlen középiskolást alakított, aki gyilkosság áldozatává vált, miután két csaj behálózta. Az epizód alább teljes egészében megnézhető, Reynolds rögtön az elején megjelent, hogy megemlékezzen egy cimborájáról, akit szintén meggyilkoltak, állítólag egy sátánista szertartás keretében.

Lucy Liu

A legutóbb a Sherlock és Watson-ban látott Lucy Liu egy beteg nőt játszott a Hell Money (A pokol váltságdíja) című részben – az alábbi videón a 8. percben lépett be egy férfi egy lakásba, ahol Liu karaktere nyomta az ágyat, és teázgatott. Miután a történet a San Franciscó-i kínai negyedben játszódott, az epizódban más ázsiai színészek is megjelentek, például BD Wong, akit többek között a Különleges ügyosztály dr. George Huangjaként ismerhetnek a magyar tévénézők.

Bryan Cranston

A Breaking Bad (Totál szívás) többszörös Emmy-díjas főszereplője 2000-ben, a Már megint Malcolm-ban kapta első komolyabb sorozatszerepét, az X-akták-ban viszont már 1998-ban megjelent a Drive (Száguldás) című epizódban – alább látható az egyik jelenete, amelyben Mulder furikázza. A sci-fi sorozat utolsó évadjában aztán a Breaking Bad későbbi szereplői közül Aaron Paul is feltűnt, őt itt tudja megnézni.

Shia LaBeouf

Shia LaBeouf mostanában rendre szerepel a legirritálóbb színészeket tömörítő listákon, egyszer azonban ő is volt aranyos gyerek, ahogy a The Goldberg Variation (A Goldberg változat) című epizódból is kiderül. Szegényt még sajnáltuk is, a szerepe szerint beteg volt, és ágyban kellett volna feküdnie – nagyjából 18.20-nál azonban előmerészkedett, de Scully azonnal vissza is kísérte.