Kispadra került a Fapad

Fapad sajtótájékoztató és mini-interjúk a Duna TV stúdiójában 2014 augusztus 25-én
Fapad sajtótájékoztató és mini-interjúk a Duna TV stúdiójában 2014 augusztus 25-én
Vágólapra másolva!
Április 29-én a teljes lakosságban csak a Barátok közt ért el egymillió fölötti nézőszámot, az aktuális epizódra 1 millió 51 ezren voltak kíváncsiak. Ezt követi az Éjjel-nappal Budapest, a Szulejmán és A konyhafőnök, a TV2 csak az ötödik helyre fért be a Tények-kel.
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

Az április 29-i nézettségnél a teljes lakosságban mért adatokat vettük figyelembe, ez alapján Kőrösi Gábor zöld nyilat kapott, hiszen az általa vezetett Tények reggel magasan a legnépszerűbb csatornává tette a TV2-t, a nap legmagasabb közönségarányát hozta, 30,4 százalékot.

Az esti műsorok közül a Szulejmán-nak volt a legmagasabb a közönségaránya, 25,8 százalék, így egyik szereplője, Meryem Uzerli is felfelé tart. A Fapad viszont meglehetősen gyengén muzsikált, 2,3 százalékon zárt, majdhogynem az M1 aktuális híradójával kellett birkóznia – ahogy az második grafikonon is látszik. A műszaki igazgatót játszó Gosztonyi Csabának ezért jár a piros nyíl.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés
Nagyobb méretért kattintson a képre! Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Az esti grafikonon az is látszik, hogy A konyha ördögé-t jól elporolták, az idősáv nagy részében a Film+ is a TV2 fölé ment, méghozzá Steven Seagal akciófilmjével, a Nico-val. Kitűnik, hogy a nemzeti főadón a Don Matteo aznapi epizódja volt a legnépszerűbb esti műsor 9 százalékkal, a legkisebb arányban pedig az Aranymetszés-t nézték, az éppen tévézőknek csupán 0,3 százaléka volt kíváncsi rá.

Mutatjuk azt a tíz csatornát is, amely a legmagasabb napi átlagos közönségarányt érte el. Látható, hogy a napot az RTL Klub nyerte, és a TV2-vel együtt szokatlanul elhúzott a mezőnytől. A Duna TV-nek már az 5,3 százalékos közönségarány is elég volt a harmadik helyre, míg a közmédia többi csatornája közül az M1 és az M2 található még a listán, előbbi a hetedik, utóbbi a tizedik helyen.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Nézettségelemző gyorstalpaló

A grafikonokon a közönségarányt százalékosan ábrázoltuk. Ennek a rövidítése SHR%. Azt meséli el, hogy az adott célcsoport éppen tévét néző tagjainak hány százaléka nézi a műsort. Minél nagyobb ez a szám, annál jobban örülnek a műsorkészítők és a csatorna vezetői.

Az oszlopdiagramon a tíz legmagasabb közönségarányt elérő csatornát mutatjuk. Mivel a három nagy országos televízió: az M1, a TV2 és az RTL más-más célcsoportot preferál, ezért mi is három mutatószámot használunk. A teljes lakosság a közmédia számára, a 18–49 éves kereskedelmi célcsoport – főleg főműsoridőben – az RTL-nek, míg a 18–59 évesek csoportja a TV2-nek fontos.

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.