Kabalaállatként kezdte az egyik legmenőbb színésznő

Jennifer Lawrence mint kabalaállat, Monk, a flúgos nyomozó
Vágólapra másolva!
A filmsztárok közül sokan kezdték a szakmát tévésorozatban, ez a kezdés azonban korántsem jelezte mindig előre a későbbi fényes pályafutást. Jennifer Lawrence egy kosárcsapat kabalaállata volt, Jim Carrey kacsákat rajzolgatott, Brad Pitt pedig a Dallasban csapta a szelet egy kamaszlánynak. 
Vágólapra másolva!

Ritka, hogy valaki elsőre emlékezeteset tegyen le az asztalra, nincs ez másként a hollywoodi sztárok esetében sem. Voltak, akik szegény sorból érkeztek, mások pincérkedéssel vagy ácsmunkával kezdték a pályájukat, sokakat pedig a tévében, jelentéktelen szerepekben vagy kevéssé sikerült sorozatokban lehetett látni – nézze meg videóinkat!

Jennifer Lawrence

Korunk egyik legnépszerűbb színésznője Jennifer Lawrence, aki nemcsak hogy Oscar-díjat is nyert már, de az FHM magazin tavaly a világ legszexisebb nőjének választotta, a listán pedig idén is sikerült megszereznie a második helyet.

Ehhez képest legelső szerepét a Monk, a flúgos nyomozó egyik epizódjában kapta, ahol egy kosárlabdacsapat kabalaállatát, egy pumát kellett eljátszania – vagyis a történet nagy részében jóformán semmit nem láttunk belőle, az alábbi videón nagyjából 0.35-nél mutatta meg magát először.

Lawrence ezután a Döglött akták egyik epizódjában is feltűnt, A médium-ban pedig a fiatal Allisont játszotta el az egyik részben. Első komolyabb szerepét a Bill Engvall-show-ban kapta, ahol a főszereplő terapeuta kamaszlányát alakította – az Oscar-díjat azonban még itt sem néztük volna ki belőle:

Jim Carrey

Jim Carrey számára az 1994-es Ace Ventura hozta meg a világsikert, de előtte már két tévésorozatban is komolyabb szerepet játszott. A többet emlegetett In Living Color előtt már 1984-ben ment a Duck Factory, amelynek Carrey volt a főszereplője: egy lelkes rajzolót alakított, aki gyerekeknek készít animációs filmeket.

A színész túlzott mimikája, néha kifejezetten hülye vigyora már itt is megvolt, ez alapján nem jósoltunk volna túl nagy jövőt neki.

Igaz, ennél az Ace Ventura sem volt nívósabb munka, később azonban kiderült, hogy Carrey komolyabb szerepekkel is megbirkózik, a Truman Show-ért és az Ember a Holdon-ért például Golden Globe-ot is kapott.

Jennifer Aniston

Mielőtt a Jóbarátok-ban a magyar nézők is megismerhették, egy sor szériában játszott már komolyabb szerepet, de egyik produkció sem vált túl népszerűvé: a Muddling Through, az Edge és a Meglógtam a Ferrarival alapján készült Ferris Bueller is hamar lekerült a műsorról – utóbbiból mutatunk most egy részletet.

Aniston első sorozata, az 1990-es Molloy is hasonlóképp járt, csupán hét epizódot ért meg.

A színésznő ekkor már 21 éves volt, de egy kamaszlányt játszott – előtte csak a Mac, a földönkívüli barát című filmben statisztált, a stáblistán nem is tüntették fel.

Brad Pitt

Az Aniston-féle Molloy-ról csak egy előzetest találtunk, amelyet az ugyanabban az évben futott Glory Days bemutatójával kapcsoltak össze – abban a sorozatban pedig éppen a színésznő leendő férje, Brad Pitt szerepelt.

Pittet azonban korábbról is ismerhették a magyar nézők, hiszen a Dallas négy epizódjában is feltűnt, Jenna Wade lányának, a Charlie-nak becézett Charlotte-nak játszotta a barátját. Alább látható egy jelenet vele, a Daily Mail pedig nemrégiben előásott egy remek fotósorozatot is abból az időből.

Johnny Depp

Johnny Depp már 1984-ben feltűnt a Rémálom az Elm utcában című horrorfilmben, első komolyabb filmes szerepei azonban csak 1990-ben jöttek a Cry Baby-vel és az Ollókezű Edward-dal. Közben azonban eljátszotta a főszerepet a 21 Jump Street című sorozatban, amelyben fiatal rendőrök közép- és főiskolákra beépülve nyomoztak.

A történetet az újabb generációk is ismerhetik a 2012-es filmfeldolgozásból, a 21 Jump Steet – A kopasz osztag-ból – amelyben Depp egyébként egy vicces cameót is vállalt, egy másik szerepére, a Fedőneve: Donnie Brascó-ra is utalva:

Julianne Moore

Az idei Oscar-díj egyik nyertese, a Megmaradt Alice-nek című filmért jutalmazott Julianne Moore egy szappanoperában, az As the World Turns-ben kezdte a pályáját 1985-ben – a műfajnak megfelelően nem nyújtott kiemelkedő alakítást, ami az alábbi, kellően patetikus, túljátszott jelenetből is kiderül:

A színésznő két éven keresztül játszotta visszatérő szerepét, Frannie Hughest, hogy aztán huszonhárom év kihagyás után ismét megjelenítse – 2010-ben újra feltűnt a napi sorozatban, akkor azonban már csak egyetlen epizódban, de így is mindenki nagyon örült neki:

Nicole Kidman

Az órákért szintén Oscar-díjjal elismert Nicole Kidmanre a BMX banditákból emlékezhetnek a filmrajongók.

Ugyanabban az évben, 1983-ban indult azonban egy sorozat is, amelyben később nagyobb szerepet kapott. Ez volt az itthon is vetített Ausztrál expressz, amelyben 1985-től vitte Annie szerepét, tizenhárom epizódban megjelent.

Az IMDb szerint ebben a részben szerepelt először, de mi nem találkoztunk vele, ahogy átpörgettük a videót. Mindenesetre itt van róla pár kép a sorozatból, ebben az epizódban pedig biztosan benne volt, már a nyitó képsorban feltűnt:

Al Pacino

A hetvenötödik születésnapján az Origo által is méltatott Al Pacino már harmadik filmjével, az 1972-es A keresztapá-val óriási népszerűségre tett szert, sorra érkeztek a filmes megkeresések. Akkoriban a televízió még nem vonzotta annyira a színészeket, inkább csak ugródeszka volt számukra a filmes karrierhez, így Pacinónak esze ágában sem volt sorozatban szerepet vállalni.

Tulajdonképpen azóta sem láthattuk ilyen műfajú alkotásban, tévéfilmben is alig, azok közül viszont a Dr. Halál kifejezetten emlékezetes volt. Pacino nagy ívű karrierje viszont egy sorozatban indult, 1968-ban az N.Y.P.D. egyik epizódjában láthatta először a közönség.

A magyar tévében is akadnak érdekes találatok

Hogy magyar példát is említsünk, már a Pirx kalandjai-ban feltűnt pár akkor már ismert, vagy csak azóta ismertté vált színész, akire nem pont a gagyi sci-fi sorozatból emlékszünk – többek között Sáfár Anikó, Básti Lajos, Blaskó Péter, Fülöp Zsigmond, Márkus László, Sinkovits Imre, Szilágyi Tibor, Tordy Géza, Ujlaky László és Zenthe Ferenc is benne volt.

A Szomszédok egy-egy epizódjában is feltűnt rengeteg, ma már jól ismert arc: a Barátok közt Kertész Gézája, Németh Kristóf Julcsi (Ábel Anita) barátját alakította a sorozatban, egy másik szerepben azonban már gyerekként megjelent – mint az Origónak elmesélte, akkor tanult meg ultizni Zenthe Ferenctől, az alábbi jelenet forgatása közben.

A Família Kft. Hajnalkája, Dzsupin Ibolya, illetve a néhai Izsóf Vilmos egyaránt turistát játszottak a Szomszédok-ban, Kolovratnik Krisztián vodkát ivott, Fésűs Nelly pincérnő volt, Minárovits Péter pedig egy törött bokájú fiút alakított, csak hogy pár színészt említsünk.

Később az Angyalbőrben egy egész új színészgenerációt adott a magyar nézőknek, de a Kisváros-ban is találkozhatunk ma már érdekes szereplőkkel, ha odafigyelünk. Emlékszik például Joshi Bharatra a sorozatból? Ott ül a bal szélen rögtön az elején: