Ide vágytunk, itt alszunk! - Papp Gergőék az RTL-re költöznek

Változtatás nélkül kellett az RTL-nek a műsoruk

Három évadon keresztül, összesen harminc híresség otthonába és életébe nyújtott betekintést a Pimasz úr ott alszik, Papp Gergő és Juhász Judit közös műsora. Noha az ottalvós történetek kimagasló nézettséget hoztak a Super TV2-nek, januárban arról szóltak a hírek, hogy a csatorna és a házaspár útjai kettéválnak. Mivel az esetről ők nem nyilatkoztak, számos fals cikk fejtegette az okokat és a továbblépés lehetőségét. Papp Gergőék a távozás után négy hónappal elsőként az Origónak mesélték el, mi motiválta őket abban, hogy átigazoljanak az RTL-hez, és miért felesleges hasonlítgatni sajátjukat az Összezárva Friderikusszal című műsorhoz.

• Az első pillanattól kezdve tudták, hogy folytatódni fog a műsor
• Az RTL-nek változtatás nélkül kellett a Pimasz úr ott alszik, egyelőre nem újul meg a formátum
• Több lehetséges vendéglátót meg tudnak nevezni a csatornától, de nem akarnak csupán házinyulakra lőni
• Csak akkor lettek fontosak a TV2-nek, mikor kiderült, hogy nem velük képzelik el a folytatást - mondják
• Nem szoronganak az új helyzet miatt, izgatottan várják a munkakezdést

Mióta tudjátok, hogy folytatódni fog a Pimasz úr ott alszik?

P.G.: Az első pillanattól kezdve tudtuk, hogy lesz folytatás, és azt is sejtettük, hogy hol. Nem akartunk addig semmit elárulni, míg nem egyeztünk meg a csatornával, és nem írtuk alá a papírokat, másrészt a TV2-s szerződés miatt is illendő volt kivárni, hogy elteljen ennyi idő. Mindenféle találgatások mentek az elmúlt hónapokban arról, hogy merre megyünk tovább, például megírták, hogy követem Tatár Csillát az állami tévéhez, de ez fel sem merült a részemről.

Az RTL II-n fog folytatódni a műsor, most kezdjük el a forgatásokat, az új adások pedig ősszel kerülnek képernyőre.

Ugyanazt a műsort láthatjuk majd, mint korábban a Super TV2-n, vagy lesznek újítások?

P.G.: Mikor elkezdtük a megbeszéléseket Kolosi Péterrel, akkor több új ötletet is felcsillantottam, hogy miként lehetne egy kis csavart belevinni. Azt válaszolta, hogy köszöni szépen, ebbe nem kell beletenni most semmi újat, ő ugyanazt szeretné látni, amit eddig, így jó minden, ahogy van. Idővel persze majd lehet újítani, mert ki tud fáradni a formátum, ezért vannak a fejünkben olyan lehetséges fejlesztések, amiket lehetne később alkalmazni. De nem igazán igényel plusz agyalást jelenleg a dolog, mert a műsort elviszi az, hogy kellőképpen érdekes a riportalany személye, környezete és szemlélete.

J.J.: Mindegyik műsor más, mindegyik az egyéntől, a vendéglátótól és a közösen eltöltött naptól függ. Épp ezért tényleg nem lehet azt mondani, hogy egy kaptafára készülnek az epizódok, ez egy szabad műfaj, amiben csak a huszonnégy órás együttlét a fix.

Változtatás nélkül kellett az RTL-nek a műsoruk Fotó: Bielik István - Origo

Kaptatok névlistát a csatornától, hogy kikhez kellene mindenképp elmennetek vendégségbe?

P.G.: Ilyen eddig sem volt, és ezután sem lesz. Természetesen a felmerülő neveket egyeztetni kell, de mindenkit elfogadtak, akiket javasoltunk, eddig úgy negyven név szerepel a listán. Továbbra is kétfős stábként működünk, mi vesszük fel kamerával a napot, aztán vágunk, felmondjuk a szöveget, zenét szerkesztünk alá, az RTL pedig a végterméket kapja kézbe. Nem akarunk belterjes dolgot csinálni, pedig kapásból tudnék mondani nyolc-tíz olyan RTL-es arcot, akik érdekesek lennének, de nem fogunk csupán házinyulakra vadászni.

J.J.: Több olyan meghívásunk van korábbról, amire még nem került sor, illetve vannak olyan személyek, akikre nagyon kíváncsiak vagyunk, de eddig nem jöhettek szóba. Ha az RTL Klub arca valaki, vagy a csatorna műsoraiban gyakran felbukkan, akkor vele nyilván nem forgattunk a konkurenciánál, de volt olyan is, aki kifejezetten azért nem vállalta, mert nem akart a TV2 csatornáján szerepelni.

P.G.: Őszintén szólva egyre többször volt rá példa, hogy ilyenbe ütköztünk, ez volt az egyik ok, amiért elgondolkodtunk a továbblépésen.

Ezek szerint ti akartátok abbahagyni a munkát?

P.G.: Mielőtt még a váltás témába belemegyünk, szögezzük le, hogy sok mindenért köszönettel tartozom a TV2-nek. Nem akarok fröcsögni, mert nem lenne elegáns, de őszinte leszek: vágytunk egy hozzánk hasonlóan gondolkodó munkahelyre. Mi akartunk eljönni, ők egyértelműen azt akarták, hogy maradjunk. Nekem a Mokkában ajánlottak műsorvezetői állást az Aktív helyett, az ottalvós sorozatot pedig továbbra is nagyon szerették volna a SuperTV2-n folytatni. Csak addigra már túl sok helyzetben éreztük úgy, hogy a csatorna - hiába hangoztatta-, egyáltalán nem értékelt minket és a műsorunkat, pedig ez végre valóban a sajátjuk lehetett volna, ott született a semmiből, nem ment sehol máshol hasonló.

Több esetben mennek az RTL után, pedig ez a széria egyedi volt, nekik készítettük.

Régi bölcsesség, hogy a legnehezebb megbecsülni azt, ami a miénk, és nem folyton más után áhítozni. Ez szerintem ez esetben nagyon igaz - csak akkor érzékelték a fontosságunkat, mikor kiderült, hogy nem velük képzeljük el a folytatást.

J.J.: Nem tudták megőrizni a műsort, mert nem értékelték azt a munkát, amit beletettünk. Biztosan sokan mások is tapasztalnak a munkahelyükön hasonlót. Mi arra vágytunk, hogy amin dolgozunk, amibe beletesszük a lelkünket, azt értékeljék.

P.G.: Úgy gondoltuk, hogy ezért nem érdemes kidolgozni a lelkünket, ha lehet ezt más körülmények között, szerethetőbben is csinálni. Mikor a Super TV2 átlagnézettsége 0,5% volt, a legelső adásunk 6,6%-ot hozott, de mikor nem magaslott ki ennyire, akkor is átlag 3-4% körül mozgott, ami egy kis csatornánál nagyon szép eredménynek számít.

Nem értékelték őket, ezért álltak tovább Fotó: Bielik István - Origo

J.J.: Mi egy kis csapat voltunk és vagyunk a csatornán belül, de attól még szeretnénk valahova tartozni. Ha ezt megkapja az ember máshol, akkor oda kell menni, és megpróbálni, mert az idő telik, és semmi nem állandó, mindig minden változik.

Az RTL Klub képernyőjén kezdted a tévés munkát, majd átigazoltál. Milyen lesz most visszatérni?

P.G.: Mindig büszke voltam rá, hogy 1998 és 2004 között a Fókusz állandó munkatársa voltam, ott kezdtem riporterként, aztán felelős szerkesztőként, majd a Fókusz Portré-ban lettem műsorvezető-házigazda. Komoly alma materem volt az RTL Klub, mindig jó volt a viszony. Nem tipikus, hogy át- vagy visszahívnak valakit a TV2-től, sokkal inkább fordítva szokott ez zajlani, emiatt különösen jó érzés, hogy számítanak ránk.

Elkezdtétek már forgatni az új epizódokat?

P.G.: Nem akartunk addig senkit felhívni, míg nem lett nyilvános a műsor jövője. Most indul be a nagy munka, elkezdjük szervezni az ottalvásokat, havonta két részt szeretnénk felvenni és összerakni. Ennyi kihagyás után már nagyon várjuk, hogy elkezdjük.

Néhány nevet elárultok, kikhez szeretnétek elmenni?

J.J.: Abban állapodtunk meg a csatornával, hogy egyelőre erről nem beszélünk. Úgy vettük észre, hogy a kevésbé ismert, nem sokat szereplő hírességekre is ugyanúgy kíváncsiak a nézők, így rájuk is lehet majd ismét számítani.

Ennyi kihagyás után már nagyon várják a folytatást Fotó: Bielik István - Origo

Az Összezárva Friderikusszal című műsorhoz mit szóltok? Zavar titeket, hogy sokan a tiétekhez hasonlítják?

P.G.: Zavarni nem zavar. Mert szerencsére nincs rajta mit összehasonlítani. Őszintén szólva, mikor először olvastam róla, nem is értettem ennek a formátumnak a lényegét. Van egy nem létező lakás, egy beépített stúdióban össze vannak zárva ketten, nem mozdulnak ki, tilos telefonálni, egy művi szituáció az egész, semmi valóságos elem nincs benne. Nem értem, miért kell huszonnégy óra és közel 50 fős stáb ehhez.

A legfontosabb viszont hiányzik belőle: a lélek.

Csupán a nyitó adást láttam, de úgy éreztem, ez egy lelketlen, erőltetett valami, a miénk pedig egy szabad műfaj, amiben nem vagyunk senkivel összezárva, kényszer nélkül, szívesen engednek be az emberek a magánszférájukba.

J.J.: A lényeg az, hogy a másik ember megmutat valamit a személyes életéből, beenged az otthonába, nem pedig egy stúdióba, idegenek által otthonosnak gondolt díszletek közé. Egy házaspár vagyunk, akik vendégségbe jöttek tisztelve az ott élők személyes közegét. Ilyenkor mindkét fél ad magából, különleges hangulat születik és mélyül el folyamatosan az együtt töltött idő múlásával. Erre nem alkalmasak a stúdiókörülmények, ehhez természetesség, életszerűség kell.

P.G.: A varázsa abban van, hogy a másik nyíltan vállalja, nézd, itt élek, itt zuhanyozom, ilyen tányérokból eszem, így terítem az asztalt, ő az anyám, ő a lányom, ilyen kutyát tartok. Ha valakit behívok egy stúdióba, busás pénzt fizetek neki egy hakniért, hogy szerepeljen, hogy legyen ott valamilyen. Szöges ellentéte a Pimasz úr ott alszik-nak, minket vendégségbe hívnak, és a bizalom, az őszinteség adja meg az egésznek az ízét.

J.J.: Sokan azt hiszik, hogy ha valakiről elolvasnak pár cikket, akkor már ismerik, tudják, hogy milyen.

A szavaknak sokkal több jelentőséget adnak az emberek, pedig a tettek, a cselekedetek többet elárulnak.

Ha valaki leül egy kanapéra, ami körbe van kamerázva, azt mond magáról, amit akar, viszont ha végigkövetjük a napját, látjuk, hogy előreengedi a feleségét az ajtó előtt, rámosolyog a gyerekeire, sok-sok apróság, amikből valós képet kapunk róla.

Műsoruk őszinte és életszerű - vélik Fotó: Bielik István - Origo

Hogy telt az elmúlt négy hónap? Nem hiányzott a munka?

J.J.: Nagyon kellett ez a lecsendesedés, lement három évad egymás után, nagy volt a hajtás. Most volt időnk arra, hogy a családdal legyünk, értékeljünk mindent, ami körülvesz minket: a gyerekkel töltött időt, a kerti tuját, az otthont, a környezetet. Hirtelen lett időnk mindenre, és nem volt bizonytalan a helyzet, hiszen tudtuk, hogy hol számítanak ránk.

P.G.: Bizonytalanság csak abból fakadt, hogy még nem voltak fixálva a feltételek. A szabadság mellett a kettőnk munkájába vetett hit és bizalom jellemezte ezt az időszakot. Nagyon élveztem ezeket a napokat, dobáltam a kosárpalánkra, napoztam a kertben, február vége fele Judit már újra dolgozni vágyott, én viszont azon a véleményen voltam, hogy használjuk ki, ez egy ajándék. Mikor jön el ismét négy hónapnyi szünet teljes biztonságban? Hiszen nem éheztünk, megvoltunk, és sikerült kipihenni magunkat úgy, hogy nem veszítettük el a lelkesedést a műsor iránt.

J.J.: Volt olyan nap, hogy reggel összepakoltunk egy hátizsákba, és elmentünk kirándulni, míg a gyerek az iskolában volt. Sok kis aprósággal múltak a napok, voltunk libegőzni, sétálni, és végig bíztunk abban, hogy az élet majd minket igazol. Ez be is jött, ott leszünk, ahova egy ideje vágytunk.

Nagy a drukk bennetek a csatornaváltás miatt, érzitek azt, hogy most nagyon kell bizonyítani?

J.J.: Még nagyobb gőzzel állunk neki a munkának, adrenalint ad, hogy bizonyítani kell, de nincs kényszer. Azt adjuk továbbra is, amit megálmodtunk, és a maga természetességében fogjuk a dolgokat folytatni. Reméljük, hogy az új vendéglátóinkkal is hasonlóan jó, már-már családi kapcsolatok alakulnak majd ki, a korábbiak legtöbbjéről ugyanis ez mondható el. A közös nap után valami különleges viszony alakult ki köztünk. Rendszeresen összejárunk, és tudunk egymásról. Örülök, hogy az élettől ezt megkapjuk: dolgozunk, de közben barátokra lelünk, nem is akármilyenekre.

P.G.: Olyan speciális viszonyt teremt a műsor, amire nem is számítottunk. Szeretjük csinálni, és azt tapasztaljuk, hogy a legkülönfélébb emberek pedig kifejezetten szeretik, várják már nagyon a folytatást. Nem szorongunk az új helyzet miatt, de nem tagadjuk, sok izgatottság van most bennünk. De azt hiszem, ez épp ettől jó, ennek épp így kell lennie.