Csődközelben az étterme? Jelentkezzen!

A konyha ördöge 2015. május 13-i adás
Vágólapra másolva!
A konyha ördöge következő adásában Bereznay Tamás Csepelre megy, de máshol is szívesen rendet rak. A TV2 olyan étteremtulajdonosok jelentkezését várja, akik élnének a lehetőséggel a műsor második évadjában.
Vágólapra másolva!

A május 13-i adásban Bereznay Tamás a csepeli Bogrács éttermet próbálja gatyába rázni, de többek között egy arrogáns, az alkoholt sem megvető szakáccsal is meggyűlik a baja, aki nehezen viseli, hogy a nála jóval fiatalabb séf "osztja az észt" neki.

Az első kép a május 13-i adásból Forrás: TV2

A konyha ördöge közben a retróhangulat megújításán is fáradozik, de eleinte úgy tűnik, nem sok sikerrel: "Az első perctől éreztem, hogy hatalmas az ellenállás. Hiába hívtak minket segítségül, azt éreztem, hogy görcsösen ragaszkodnak a megszokott, húsz évvel ezelőtti rutinhoz, bármennyire is beigazolódott már, hogy nem népszerű az étterem, és változtatás nélkül nem jutnak előre" – meséli.

Az országban sok hasonló, csődközelben lévő étterem lehet még, amelyeken Bereznay szintúgy segítene. A TV2 küzdeni kész tulajdonosok jelentkezését várja, a felhívást itt nézheti meg:

Keressük A Konyha Ördöge második évadának éttermeit!Az alábbi e-mail címre várjuk a [email protected]

Posted by A Konyha Ördöge on 2015. május 8.