Komoly veszteség a Simpson családnál

Mr. Burns új hangot kap
Vágólapra másolva!
26 év után kilép a produkcióból Mr. Burns hangja.
Vágólapra másolva!

A Simpson család elveszíti egyik legkarakteresebb hangját, ugyanis Harry Shearer távozik, 26 évad után. A színész olyan karaktereket szólaltatott meg, mint Mr. Burns, Ned Flanders vagy Principle Skinner, többek között.

Mr. Burns új hangot kap Forrás: FOX

A hírt a Twitteren jelentette be, azzal a szöveggel, hogy csak annyit akart, amit mindig is: lehetőséget, hogy más munkákat is vállaljon. Ez arra utal, hogy

vita lehetett az új szerződés körül,

amely megtiltotta volna, hogy más produkciókban is részt vegyen. A FOX épp pár nappal ezelőtt hosszabbította meg a sorozatot, még két évadot kapott, így 2017-ben is képernyőn lesz, rekorderként.