Oroszlán ölt meg egy tévést Dél-Afrikában

Katherine Chappell
Vágólapra másolva!
Katherine Chappell dolgozott a Godzillában, a Trónok harcában.
Vágólapra másolva!

A vizuális megjelenítésért felelős szerkesztő, aki napjaink legfelkapottabb sorozatában, a Trónok harcában is dolgozott, Dél-Afrikában oroszlántámadás áldozata lett.

Katherine Chappell Forrás: Origo

Chappell Johannesburg mellett egy oroszlánfarmon hajtott át autójával, amikor egy kilencéves nőstény oroszlánra lett figyelmes. Az közel állt a kocsihoz, a nő többször lefotózta, majd

az oroszlán a nyitott ablakon át megmarta őt.

A szerkesztő a mentők érkezése előtt elvérzett. A park egy alkalmazottja szerint tilos lehúzott ablakkal áthaladni a területen, így a látogató hibázott.

Korábban névtelen turistáról szóltak a hírek, csak ma, június 3-án derült ki, hogy a médiában ismert szerkesztő halt meg a szafarin.

Chappell olyan filmeken is dolgozott, mint a Captain America: Winter Soldier vagy a Godzilla, és önkéntesként utazott az országba, azzal a küldetéssel, hogy segítsen megvédeni a vadakat. 29 éves volt.