Meg lehet menteni egy szétcsúszott házasságot?

Szelfi, Gréta
Vágólapra másolva!
A június 8-án startoló Szelfi-ben tűnik majd fel Gréta, aki élete egyik legnehezebb időszakában vállalta az RTLII felkérését: videónaplójában mesél házasságának mélypontjáról, míg egyedül maradt anyaként igyekszik szebbé tenni gyermeke mindennapjait. Az Origónak elmondta, a műsort azért vállalta, hogy megmutassa: másnak sem könnyebb az élete, a látszólag tökéletes kapcsolatokban is akadhatnak problémák.
Vágólapra másolva!

Bár általában szeret megfelelni a környezetének és szereti, ha kedvelik az emberek, ezúttal nem fél attól, hogy mit gondolnak majd róla, ha képernyőre kerül története. "Kíváncsi vagyok, mit gondolnak majd a körülöttem lévők és a távolabbi ismerősök, de nem ez volt a legfontosabb kérdés, mikor belevágtunk. A férjemmel is meg kellett beszélnem, hogy bár ő jelenleg nem él velünk, de legyen részese legyen a Szelfi-nek. Bár nem vagyunk együtt, ő nem úgy szállt ki a kapcsolatból, hogy hirtelen elhagyott minket és ránk sem néz.Elmegyünk együtt vacsorázni és sétálni, vannak programok a gyerekkel, és szeretjük is egymást - csak épp valahogy

eltávolodtunk a másiktól és nem tudjuk, hogyan tovább."

"Remélem, hogy sok nézőnek segít majd a történetünk, hiszen biztosan vannak, akik hasonló helyzetbe kerülnek. Úgy gondolom, jó lesz látni, hogy másoknak is vannak gondjai, máshol is kisiklanak a dolgok. Jelen esetben én leszek az, aki ennek arcot is ad" - részletezte.

Nem fél megmutatni a valóságot

Nem okozott gondot számára a kamerázás, de bele kellett tanulnia a műfajba. "Modellként dolgoztam, így megszoktam, hogy felvétel készül rólam, ezzel nem volt gond. Egy pár napig próbálkoztam, hogy mi lesz a jó szög, mennyire kell távol tartani magamtól a kamerát, és melyik az a pont a lakásban, ahova ha leteszem, akkor jó felvételt készít.

Hamar megszoktam, de mindent persze én sem mutatok meg.

Például fürdéshez sosem vittem magammal, és akkor is kikapcsoltam, ha mosdóba mentem, de egyébként nem féltem megmutatni a valóságot: sokszor elsírtam magam öninterjúzás közben."

Segítene szeretni azzal, hogy megmutatja az életét Forrás: RTL II

"Terápia volt számomra ez a három hónap, hiszen rá voltam kényszerülve, hogy kiadjam magamból, ami foglalkoztat, és ami fáj. Többször visszanéztem eseményeket, ez is sokat segített.

Felgyorsult a kapcsolatunk visszaállításáért folytatott harcunk is, hiszen találkoznunk kellett, és mindent átbeszélni, hogy haladjunk.

Nem bántam meg egy percig sem, hogy elvállaltam, mert problémamegoldó funkciója volt köztünk sok esetben. Hozzám hasonlóan mások is járnak ilyen cipőben, szerintem jó érzés lesz számukra, hogy látják, mások miként keresik a kivezető utat. Főként az öninterjúkban nyíltam meg, sokszor elsírtam magam, mikor az életemről meséltem" - részletezte.

Voltak kellemetlen helyzetek

A kamerát ugyan gyorsan megszokta, de akadtak gondok a forgatási időszak alatt. "Előfordult, hogy épp sminkeltem a fürdőben bekapcsolt üzemmód mellett, majd bejött anyukám pisilni és ezt is rögzítette a kamera. Volt olyan is, hogy meztelenül besétált a párom, vagy olyan bénán tettem le az asztalra, hogy semmi nem látszott abból az emberből, akivel beszélgettem."

Hamar kitapasztalta, hogyan helyezze el a kamerát Forrás: RTL II

"A legkeményebb az volt, mikor két barátnőmmel be akartunk jutni egy szórakozóhelyre, ahol nem lehetett felvételét készíteni. Pont mikor tettem el a táskámba, odajött egy biztonsági őr és kérdőre vont, hogy miért nem tüntettem már el a szerkezetet. Magyarázni kezdtem, hogy épp azt csinálom, de a szóváltásnak az lett a vége, hogy nem engedtek be minket a buliba" -mondta.

"Egy másik emlékezetes eset a villamoson történt, babakocsival próbáltunk leszállni, mikor kiesett a kamera a kezemből. Az ajtó már sípolt, a gyerek még fent volt a járművön, a kamera meg már a járdán. Őrületesen kellett kapkodnom, hogy minden rendben menjen tovább" - idézte fel.