Tévéműsorok, amelyektől rettegtünk gyerekként

2015.06.15. 22:01

A tévés produkciók készítői sem lehetnek mindig tisztában a nézői igényekkel, de azért egy gyerekműsortól elvárható lenne, hogy ne legyen ijesztő vagy nyomasztó. Pedig szép számmal akadtak ilyenek a mai harmincasok, negyvenesek gyerekkorában is, nem feltétlenül a fogyasztói ingerküszöb emelkedése miatt jelentek meg. Emlékszik még Mátyásra, a házimanóra? Vagy ismeri Rothgót? Netán Majster N-t? Mindjárt bemutatjuk őket, szerkesztőségünk tagjai meséltek.

Kedvenc klasszikus meséink csak finomodtak az évszázadok alatt, a Hamupipőke Grimm testvérek által lejegyzett, első változatában a mostohatestvérek szemét például még kivájták az esküvői galambok, és Andersen A kis hableány-a sem éppen olyan véget ért, mint amire a Disney-filmből emlékszünk: a földi nővé vált sellő öngyilkos lett.

Nem minden mese ennyire rózsaszínForrás: Disney

A képernyőt azonban idővel nemcsak a Disney stúdió munkái lepték el, akadtak sokkal ijesztőbb vagy nyomasztóbb alkotások is, hiába szokták a Bambi-t emlegetni klasszikus lélekromboló példaként.

Nekem a Mátyás, a házimanó és a Varjúdombi mesék hozott annak idején rémálmokat,

de van olyan kolléga, aki a Mekk Elek, az ezermester-re vagy A hegy gyomrában című új-zélandi sorozatra gondol vissza ma is borzongva. Nézzük, milyen tévés darabok keseríthették meg a mai harmincasok és negyvenesek gyerekkorát!

A manó, aki egy lefolyó alatt lakott

Az annak idején itthon is adott Mátyás, a házimanó – eredeti címén Murun Buchstansangur – nem volt különösebben ijesztő, az életkedvem azonban simán elment tőle gyerekként, miután a főhőse egy alaktalan, depressziós manó volt, aki egy konyhai lefolyó alatt éldegélt óriási koszban. Az 1982-ben indult szériát ráadásul a britek készítették, így a sorozatban is állandóan esett az eső, még a nyári epizódokban is, amilyen az alábbi volt.

Ki akarna ilyen csősz bácsikát?

A hazai kínálatból talán a Varjúdombi mesék volt hasonlóan nyomasztó, színtelen-szagtalan papírmasé házaival, az állandó szürkeséggel, miközben 

az egyetlen arckifejezést viselő, kivágott figurák kimondottan ijesztőek voltak

– legalábbis én roppant hálás voltam érte, hogy nem volt a családban ilyen csősz bácsika, akinek hasonló, furcsa meséi lettek volna.

A sorozatot egyébként Tarbay Ede írta, aki a Vuk forgatókönyvébe is besegített, Dargay Attila helyett azonban az alapanyag itt Foky Ottó kezébe került – akinek talán nem kellett volna elhagynia a bábfilmes megoldást a papírkivágásos technikáért, korábban ugyanis olyan remek szériákat készített, mint a Mirr-Murr, a kandúr vagy A legkisebb ugrifüles.

A Varjúdombi mesék-nek ráadásul folytatása is készült Varjúdombi meleghozók címmel, annak sem volt sokkal vidámabb hangulata. Ráadásul itt Gálvölgyi János helyett már Fónay Márta mondta fel a főcímet, ítéljék meg önök, hogy mennyire volt jó csere, annak idején rám a frászt hozta – főleg, ahogy kimondta:

Varjúdombi Sluga manók.

Van, aki agresszívnek tartja Mekk Eleket

Negyvenéves kollégánkat a Mekk Elek, az ezermester-től rázta ki a hideg annak idején, talán az országban egyedüliként. „Szabódom kicsit, mert nyilván valami véres, lövöldözős rajzfilmet vártok, ehhez képest nekem a Mekk Elek, az ezermester volt a legrosszabb élmény. Már a zenéje is valami hihetetlenül felzaklató volt – gyerekként. És az a kemény hang, ahogyan Balázs Péter megformálta a karaktert. És a kedvesség hiánya.

Az agresszió! A sorozatos csalások! A sivár környezet! Nem bírtam nézni, féltem tőle.

Azt is csak felnőttként tudtam meg, hogy Mekk Eleknek valójában van szakmája: szabó” – írta.

Para volt, mikor körbeálltak

A szerkesztőségből

A hegy gyomrában című új-zélandi sorozatra több szavazat is érkezett,

egyik kolléganőnk pedig a hasonló hangulatú Időlabirintus-t is megemlítette. „Nekem főleg az volt para belőle, amikor körbeálltak, megfogták egymás kezét, és elkezdték mondogatni, hogy Rothgo, Rothgo, Rothgo, Rothgo…” – emlékezett.

Egy egész generáció közös emléke

Akad olyan is a szerkesztőségben, aki Az idő urai-tól rettegett – mint mondta, konkrétan halálfélelme volt a film alatt –, másnak pedig a Kacsamesék 1993. december 12-i része okozott óriási traumát. Ezt az epizódot szakították meg Antall József akkori miniszterelnök halála miatt, ami egy egész generáció közös emlékévé vált.

Durva volt a nyelőművész

Kultúra rovatunk egyik szerzőjét nem egy gyerekműsor, hanem a Friderikusz Show egyik epizódja borzasztotta el, amelyben egy Stevie Star nevű ember mindenféle dolgokat lenyelt, majd visszaöklendezett, többek között

egy élő aranyhalat és egy biliárdgolyót.

Állítólag a mutatvány előtt Friderikusz többször bemondta, hogy a következő percekben takarják el a gyerekek szemét, de a kolléga szülei ezek szerint nem hallgattak rá.

A gyerekeit félti egy családapa

Van köztünk olyan családapa is, aki a saját gyerekkorából nem emlékszik elhibázott gyerekműsorra, a mostani tévés kínálattól azonban nagyon is félti a felnövekvő generációt: „Mostanában a borzasztó kategóriát a Barney és barátai című sorozat vezeti a rózsaszín, éneklő dinóval és az idióta, szótagtorlódással éneklő kölykökkel.

A Chima legendái kifejezetten félelmetes. Az ötéves gyerekemet alig lehet elrángatni előle, pedig fél tőle.

Mégsem ez a legszörnyűbb, hanem az egyébként semleges, kellemes műsorok közti előzetesek a kereskedelmi csatornákon. Nem mérlegelik, hogy mennyi gyerek nézheti például Az ének iskolájá-t, és villogós, lövöldözős, gyilkolós filmek előzeteseit nyomatják” – méltatlankodott.

Csehszlovákiában sem volt fenékig tejfel

Az egykori Csehszlovákiában nevelkedett munkatársunknak a Majster N okozott borzalmas délelőttöket gyerekként, főiskolásként viszont már jókat derült rajta egy-egy buli után. Majster N egy őrült professzor volt, aki különféle vendégekkel diskurált a labornak berendezett stúdióban, máskor épp spontánul dalra fakadt, mint itt:

Egy beszélő furulya zaklathatta fel az amerikai srácokat

Szétnéztünk kicsit a nagyvilágban is, úgy tűnik, a külföldi gyerekek sem voltak jobb helyzetben. Ha például a H. R. Pufnstuf-tól nem rekedtek meg a fejlődésben az amerikai srácok a hatvanas évek legvégén, akkor valószínűleg semmitől. Az élőszereplős sorozat

egy kisfiúról, Jimmyről és beszélő furulyájáról, Freddyről szólt,

akik egy ijesztő boszorkány miatt egy szigetre kerültek, amelyet a címbeli sárkány igazgatott. Lakott ott egy nagy sárga izé és egy öltönyös bagoly is, akik mind óriásbábokként jelentek meg, beöltözött színészek alakították őket.

Mumpszos gyerek hülyén énekel

A brazil gyerekek a nyolcvanas években állítólag imádták a Fofão nevű figurát, pedig úgy nézett ki, mint egy nagyon ronda, mumpszos gyerek, aki a fejére meg a kezeire húzott egy-egy felmosórongyot – hogy más nyilvánvaló, ám obszcén párhuzamot ne is említsünk. Ehhez még olyan büntető dalokat is énekelt, mint amilyen az alábbi kettő:

Arca van a telefonnak

Mindeközben – 1983-tól – a francia és belga gyerekeknek a Téléchat című hírműsor-paródia okozhatott álmatlan éjszakákat, pedig itt csak annyi történt, hogy bábok tudósítottak egy stúdióból. Az öltönyös nyúl és a domborodó melleit büszkén mutogató madár viszont már önmagában bizarr volt, az igazán rémületes pillanat pedig akkor jött el, amikor a nyúl felemelte a telefont, és kiderült, hogy a kagylónak arca van – nagyjából 2.21-nél:

A nyúl helyére néha egy macska is beült, aki nemkülönben furán festett a maga öltönyében, lufikezekkel megspékelve:

Számolgasson vele, akinek két anyja van

Nagyon vigyázni kell tehát azzal, hogy mit tárunk a tévében a gyerekek elé, de persze nem lehet mindenért felelőssé sem tenni a gyártókat, hisz a kis nézők személyiségétől függően bármilyen apró részlet okozhat maradandó károsodást.

Én például az egyébként kedves Szezám utcá-nál is éreztem néha azt, hogy elgurult az alkotó, Jim Henson gyógyszere, mondjuk, amikor a Nobody nevű „karakterrel” akart számolni tanítani. Ön látott már ennél ijesztőbb dolgot?

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK