Új részekkel folytatódik az Egynyári kaland

Egynyári kaland
Nehezen váltak el egymástól a forgatás befejeztével
Vágólapra másolva!
Megkapta a második évadot a Duna TV-n az Egynyári kaland című sorozat, jövőre kezdik a forgatást. A közmédia saját gyártású szériája a Balatonon játszódik, hat fiatal színész főszereplésével.
Vágólapra másolva!

Az első évadban megismert Vecsei Miklós, Rubóczki Márkó, Héricz Patrik, Döbrösi Laura, Schmidt Sára és Dobos Evelin kaptak szerepet a második szezonra is. A forgatási időszak ugyanúgy lesz, mint az első évad esetében, vagyis a tervek szerint csak 2016-ban áll munkába a stáb.

Az első évad az épp leérettségizett fiúk és lányok nyári élményeit dolgozta fel, a történet az érettségi megszerzése és a nyári szezon vége közti időszakot ölelte fel. A főszereplők itt meséltek hosszabban az Origónak forgatási élményeikről.

Nehezen váltak el egymástól a forgatás befejeztével Forrás: Bara Szilvia

Az Egynyári kaland első évadja végig a Balatonnál, Balatonfüreden játszódott, és a fiatalság, önfeledtség, buli hangulatát elevenítette meg, de

komoly hangsúlyt fektetett a barátság, összetartozás, szerelem, szex és útkeresés témakörére is,

vagyis mindarra, ami ezt a korosztályt leginkább érinti.

Az Egynyári kaland főszereplői maradnak a második évadra Forrás: MTVA