A krimi érdekesebb, mint a hírek

William Petersen Helyszínelők
Vágólapra másolva!
Június 18-án a 18–49-es célcsoportot a Barátok közt érdekelte a legjobban, 363 ezer ilyen korú néző figyelte, hogy mi történik a Mátyás király téren. Jól szerepelt a Helyszínelők is, a TV2 viszont csak két műsorral, a Jóban Rosszban-nal és a Tények-kel fért be a legjobb tízbe.
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

Mai Médialiftünk egyik felfelé tartó utasa William Petersen, mivel sorozata, a Helyszínelők a második legnézettebb produkció lett az ötven év alattiaknál, a korosztályból 297 ezren figyelték, hogy Warrickot miként gyászolják a társai.

Jól ment a Film+-on A kaptár harmadik része, ez hozta a csatornának a legmagasabb esti közönségarányt,

8,6 százalékot. A film egy részében a Film+ volt a második legnézettebb csatorna, csak az RTL Klub előzte meg.

A Hal a tortán idején a TV2 is küszködött a Film+-szal, a Cool pedig egyértelműen fölé ment ebben az időben, a június 18-i vendéglátó, Hujber Ferenc ezért kapott tőlünk piros nyilat. Nézze meg grafikonon is, miként alakult este a közönségarány:

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Mutatjuk azt a tíz csatornát is, amely a legmagasabb napi átlagos közönségarányt érte el. A napot az RTL Klub nyerte, de szépen teljesített a Comedy Central is, amely a negyedik helyet szerezte meg a Cool és a Film+ között. A Duna TV 3 százalékos eredménye a hetedik helyre volt elég, a tízes toplista végén pedig a Nickelodeon áll, 2,1 százalékkal.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Nézettségelemző gyorstalpaló

A grafikonokon a közönségarányt százalékosan ábrázoltuk. Ennek a rövidítése SHR%. Azt meséli el, hogy az adott célcsoport éppen tévét néző tagjainak hány százaléka nézi a műsort. Minél nagyobb ez a szám, annál jobban örülnek a műsorkészítők és a csatorna vezetői.

Az oszlopdiagramon a tíz legmagasabb közönségarányt elérő csatornát mutatjuk. Mivel a három nagy országos televízió: az M1, a TV2 és az RTL más-más célcsoportot preferál, ezért mi is három mutatószámot használunk. A teljes lakosság a közmédia számára, a 18–49 éves kereskedelmi célcsoport – főleg főműsoridőben – az RTL-nek, míg a 18–59 évesek csoportja a TV2-nek fontos.

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.