Az RTL Klub nem adja át előkelő helyeit

Barátok közt
Vágólapra másolva!
Az augusztus 6-i nézettség elemzésénél a 18-49-es célcsoportban mért adatokat vettük figyelembe, ez alapján a nap legnézettebb műsora újfent a Barátok közt lett, a napi sorozatot pedig másik négy RTL Klubos műsor követi a toplistán – de a Coolnak is szép napja volt.
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

Médialiftünkben ma felfelé utazik Gubík Ági, a Barátok közt-öt több mint 310 ezer néző követte tegnap este, amivel sikerült az első helyen végeznie a 18-49-es célcsoportban.

Maga mögé utasította ezzel a C.S.I.-t, az Éjjel-nappal Budapest-et, a Fókusz-t és a Híradó-t – így

a legnézettebb műsorok toplistáján az első öt helyet RTL Klubos műsor foglalja el.

Természetesen felfelé megy David Boreanaz is, a Dr. Csont - megelőzve a TV2-t - a hatodik helyen áll. Augusztus 6-án közel 157 ezer 18 és 49 év közti néző figyelte, míg a Tények-et 131 ezer.

A tegnapi napon szépen szerepelt a Cool a mért célcsoportban, a Dr. Csont mellett a Döglött akták és a Mentalista is népszerű volt – a délutáni órákban pedig volt olyan időszak, mikor a Coolra kapcsoltak át a legtöbben.

Lefelé megy viszont Tom, a

Tom és Jerry alig érdekelte a célcsoportot, 0,1 százalékot hozott

este az RTL II-nek - de ugyanilyen alacsony százalékot ért a Super TV2-n futó Bűnök és szerelmek is.

Az alábbi grafikonok szemléltetik, hogy alakult a délután és az este a mért célcsoportban.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés
Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Alább láthatja azokat a csatornákat, melyek a legmagasabb napi átlagos közönségarányt érték el az ötven év alattiak körében.

Itt látszik, hogy

a Coolnak nagyon jó napja volt, közönségarány tekintetében megelőzte a TV2-t.

Az RTL Klubé a magabiztos első hely, az F+ és a Comedy Central ismét ott van a középmezőnyben a 18-49-es célcsoportban.

Forrás: Origo / Nielsen Közönségmérés

Nézettségelemző gyorstalpaló

A grafikonokon a közönségarányt százalékosan ábrázoltuk. Ennek a rövidítése SHR%. Azt meséli el, hogy az adott célcsoport éppen tévét néző tagjainak hány százaléka nézi a műsort. Minél nagyobb ez a szám, annál jobban örülnek a műsorkészítők és a csatorna vezetői.

Az oszlopdiagramon a tíz legmagasabb közönségarányt elérő csatornát mutatjuk. Mivel a három nagy országos televízió: az M1, a TV2 és az RTL más-más célcsoportot preferál, ezért mi is három mutatószámot használunk. A teljes lakosság a közmédia számára, a 18–49 éves kereskedelmi célcsoport – főleg főműsoridőben – az RTL-nek, míg a 18–59 évesek csoportja a TV2-nek fontos.

Ha kíváncsi arra, hogy a Nielsen hogyan méri a tévétársaságok nézettségét, akkor kattintson ide.