Nem csak tűzijáték lesz a tévében

Johnny English újratöltve
Vágólapra másolva!
Ha a vihar miatt elmarad a tűzijáték, vagy már unja, akkor is lesz mit nézni a tévében augusztus 20-án – akár Mel Gibsonnal, Rowan Atkinsonnal vagy a L’art pour L’art társulattal is töltheti az estét. A tűzijátékot egyébként kizárólag a Duna TV-n lehet élőben nézni, a kereskedelmi adók nem szállnak be a közvetítésbe.
Vágólapra másolva!

A tűzijátékot hagyományosan aránylag sokan nézik a tévében is, annak ellenére, hogy nagyon nagy újdonságot nem képes nyújtani a korábbi évekhez képest. Tavaly 1,98 millióan látták, ebből 903 ezren az akkori M1-en, 876 ezren pedig a TV2-n – a maradék a Duna Worldön figyelte a közvetítést.

A tűzijáték mindig érdekli a nézőket Forrás: MTI/Lakatos Péter

Hogy a köztévé nézettségét mennyire meg tudja húzni egy ilyen esemény, azt jobban mutatja a 2013-as adat, mert akkor csak az M1-en és a Duna TV-n lehetett követni a tűzijátékot. A teljes lakosságból akkor körülbelül 1,47 millióan figyelték csak az M1-en, amivel a 2013-as év nyolcadik legnézettebb műsorává vált – és az egyetlenné, amellyel a köztévé be tudott kerülni a legjobb tízbe.

Van B terve a Duna TV-nek

A tűzijátékot idén is csak a köztévé adja: élőben kizárólag a Duna TV-n lehet majd látni, aztán a Duna World még megismétli éjszaka. Van persze B terv is, arra az esetre, ha a rossz idő elmosná a látványosságot, bár ettől az előrejelzések szerint nem kell félni:

melyet a tűzijáték utánra terveztünk. Ha csak csúszik az esemény, akkor megismételjük a Kitüntetettek – Szent István Díj 2015 délutáni adását. Augusztus 20-án több élő közvetítésünk is lesz, többek között a Szent Jobb-körmenet és a Virágkarnevál. Ezek elmaradása esetén filmekkel készülünk” – válaszolta megkeresésünkre az MTVA sajtóosztálya.

A TV2 kiszállt a közvetítésből

A TV2 kiszállt az idei közvetítésből, igaz, már tavaly is úgy kapcsolódott be, hogy azelőtt 2007-ben tudósított utoljára az eseményről. Tőlük nem tudtunk meg túl sokat az okokról:

– írták szűkszavúan.

Johnny English is beköszön este a TV2-n Forrás: UIP-Duna film

A csatorna most a Johnny English újratöltve című filmet adja Rowan Atkinsonnal a főszerepben, utána pedig a Kémes hármas című akcióvígjáték következik, amelyben Tom Hardy és Chris Pine CIA-ügynökökként küzdenek Reese Witherspoon szerelméért.

Vígjátékok és akciófilmek közül válogathatunk

Az RTL Klubon eközben a Hidalgo – A tűz óceánja című kalandfilm megy majd, utána pedig A rettenthetetlen jön Mel Gibsonnal, ami gyakorlatilag ki is tölti az estét, 0.55-kor lesz vége.

A Viasat3 két vígjátékot és egy akciófilmet pakol egymás mögé,

a Dr. Dolittle és a Ki nevel a végén? után a Másodpercekre a haláltól-t állítja csatasorba, a rendíthetetlen Steven Seagal is feltűnik.

A Cool végre változtatott azon a szokásán, hogy ünnepek idején is megtartja hétköznapi műsorrendjét, így a bevett krimisorozatok helyett az Éjszaka a múzeumban második részét, majd a Nagyfiúk című vígjátékot küldi képernyőre, 23 óra kerül pedig még a Conan, a barbár-t is leadja.

Tévépremier is lesz

A Comedy Central is legalább az esti órákra megtöri szokásos csütörtöki programját, és egy tévépremierrel kedveskedik a nézőknek:

20 órától a L’art pour L’art társulat színdarabja, A postás, aki megeszi a leveleket tévés felvételét láthatjuk,

ezzel a darab ki is kerül a színházakból. A társulat egyik tagjával, Dolák-Saly Róberttel készült interjúnkat itt olvashatja. Ezután Bödőcs Tibor Böllérbalett-je következik, ami ugyan volt már tévében, de attól még nem kevésbé szórakoztató.

A kisebb csatornákon belefuthatunk még A Notre Dame-i toronyőr-be (Story 4), a Parti-randi című romantikus vígjátékba (FEM3), vagy megnézhetjük harmincadjára is az Amerikába jöttem-et a Super TV2-n.

Mivel készülnek a filmcsatornák?

A kifejezetten filmcsatornának számító adók közül

az HBO-n a Két nő – egy ház című életrajzi dráma fog menni,

ami Jacqueline Onassis Kennedy nagynénjét és unokatestvérét mutatja be. A Cinemaxon egy igazi klasszikus, A hét mesterlövész is beköszön, az AMC-n pedig a Zéró gyanúsított című thrilleren izgulhatunk.

Drew Barrymore és Jessica Lange a Két nő - egy ház című drámában Forrás: HBO

A Film+ számos akciósztárt felvonultat: a Terminátor után jön a Szupercella, amelyben Arnold Schwarzenegger szintén benne van, a másik főszerepet pedig Sylvester Stallone játssza – ezután jön még a Hat töltény ára is, amelyben pedig Jean-Claude Van Damme gyakorolja a pörgőrúgásokat.

Közben a Film+2-n magyar versenyzőként indul a Hyppolit, a lakáj 1999-es verziója – a Comedy Central produkciói mellett talán az egyetlen magyar tartalom, annak ellenére, hogy

a korábbi években az RTL Klub, a TV2 és a Viasat3 is szívesen adott hazai vígjátékot augusztus 20-án,

ekkor ment többek között A miniszter félrelép vagy a Csak szex és más semmi is, a Magyar vándor-ról már nem is beszélve.

Ismeretterjesztéssel is elüthetjük az időt

A LifeNetwork műsorán a Szerelem tálalva című párkereső gasztroműsorral indul az esti menü, majd érkezik a Ha ciki, ha nem: beteg vagy! és a Sürgősségi osztály (Amiről a Vészhelyzetben nem beszélnek).

Az OzoneNetworkkel többek között Skóciában kalandozhatunk,

a tűzijátékkal egy időben kezdődő OzoneUtazás: Skóciá-val, a csatorna saját gyártású útifilmjével.

A Spektrumon A matek története után talán izgalmasabb lesz a Ki ölte meg Jézust? című ismeretterjesztő film, miközben a Discoveryn érkezik az Aranyláz Alaszkában, a National Geographic Channel meg a Pedig jó ötletnek tűnt újabb részeivel készül.

A műsorban a Top Gear-ből ismert Richard Hammond elemez az interneten látott, rosszul sikerült kaszkadőrmutatványokat, azt vizsgálva, miért végződött bukással, borulással egy-egy biciklis vagy autós trükk, esetleg egy elbaltázott tornamutatvány.

A sportos verzió

Aki a tűzijáték helyett inkább az UEFA Európa Liga play-offra kíváncsi, az mindenképp az M4 Sportra kapcsoljon. A Sport1 eközben pókert, a Sport 2 jégkorongot és ökölvívást ad, az atlétika szerelmeseinek pedig a Eurosport kedvez.

Miből áll még a közszolgálat?

Mint említettük, a tűzijátékot csak a Duna TV adja, a Duna Worldön pont kilenckor kezdődik a híradó, amit a 2015-ös Debreceni Virágkarnevál közvetítése követ, felvételről. Az M1-en természetesen hírműsorok mennek, az M2-n pedig az Én vagyok itt, egy magazinműsor az A38-ról és az Akváriumból.

Az M3-on a Bűvölet című olasz sorozattal, majd A lőcsei fehér asszony című klasszikus magyar tévéjátékkal nosztalgiázhatnak, és persze 23.20-tól jön az István, a király is – hiszen anélkül nem múlhat el augusztus 20.