Hajós András a TV2 után az RTL Klubon tűnik fel

Hajós András interjú
Vágólapra másolva!
Közel egy hónapja szakított a TV2-vel, de nem marad tévés munka nélkül Hajós András: ősztől az RTL Klubon tűnik fel Sebestyén Balázs Gyertek át szombat este! című műsorában.
Vágólapra másolva!

"Való igaz, hogy megkerestük Hajós Andrást az RTL vadonatúj game show-ja kapcsán, és azt is elárulhatom, hogy a nézők hamarosan a képernyőn is láthatják majd" - mondta el a Blikknek a műsor producere, Kovács Kristóf.

Hajós András az RTL Klubon tűnik majd fel Fotó: Hirling Bálint - Origo

Az új szórakoztató műsorról itt írtunk korábban.

Számára feladatok és felkérések léteznek

A Blikk hivatkozik az Origónak adott interjúra, melyben Hajós elmondta véleményét a tévénézők alacsony igényeiről - állítólag részben a kereskedelmi tévék gyakori támadása miatt kellett távoznia a csatornától.

"Minél kevesebb kultúrát fogyaszt az ember, annál inkább jellemző rá, hogy a képernyő előtt tölti az idejét. A buta ember és a tévénéző ember mintha egy halmaz lenne, és olyan botrányos témák hozzák lázba őket, mint a megcsalás és az anyjuk halálát zokogva mesélők. Igazán bevállalós, akciódús dolgok aligha vannak" - mondta korábban az Origónak.

Hajós épp külföldön nyaral, így menedzsere, Kende-Hofherr Krisztina nyilatkozott helyette.

"András számára az első képernyős megjelenése óta az volt fontos, hogy tudjon azonosulni egy műsorral, szeresse azt, és független tudjon maradni. Valamint, hogy

joga legyen megunni egy műsort, és akár átkapcsolni, csakúgy, mint a néző is teszi.

Számára csak feladatok és felkérések léteznek. Ez a műsor a tengertúlon az egyik legnépszerűbb szórakoztató formátum. Örömmel vesz benne részt néhány epizód erejéig, csakúgy, mint ahogyan más műsorokban is fel-feltűnik majd."