Autójával ütközött a Miss Universe Hungary győztese

blőr
Vágólapra másolva!
Szerda reggel 7 óra körül összeütközött két autó a főváros IX. kerületében, a Viola és a Tűzoltó utca sarkánál. Az egyik autó oldalán a Miss Universe felirat látható.
Vágólapra másolva!

Az Origo információi szerint a piros Audi a Tűzoltó utca felől közlekedett, a rózsaszín Honda pedig a Viola utca felől érkezett. A kereszteződés jobbkezes, így vélhetően az Audi nem adott elsőbbséget, ezért a Honda elkapta az Audi jobb oldalát, mely így megpördült, és két másik parkoló autóban is kárt okozott.

Kezdődhet a biztosítási papírok kitöltése Forrás: Origo

Az Audi oldalán hatalmas Miss Universe felirat szerepel. Ilyen autóval tudomásunk szerint csak ketten közlekednek az országban: a szépségverseny tavalyi és idei győztese. A fényképek alapján úgy tűnik, a piros autót Kelemen Henrietta, a 2014-es szépségkirálynő vezette. A képek szerint a balesetben nem sérült meg senki.

A BRFK-tól azt az információt kaptuk, hogy rendőrök helyszíneltek a balesetnél, és közlekedésrendészeti eljárást indítottak.