Seherezádét és Niki Beluccit követi az Éjjel-nappal Budapest barna szépsége

ÉNB Zsófi
Vágólapra másolva!
Az Éjjel-nappal Budapest-ből kiírt Zsófi DJ-ként próbál a továbbiakban pénzt keresni: Kovács Dóra DJ doTi néven pörgeti a majd lemezeket. Nem ő az első, aki ebben a műfajban próbálkozik, többek közt VV Seherezádé és Niki Belucci is beállt a pult mögé.
Vágólapra másolva!

Az RTL Klub sorozatának Zsófija már az Éjjel-nappal Budapest-ben is a zenéléssel próbálkozott, énekelt és a DJ pult mögött is megmutatta magát a képernyőn.

Az amatőr színésznő karakterét kiírták, de a valós életben is érdekli a lemezek pörgetése, ebben a szakmában képzeli el a jövőjét DJ doTi néven.

Kovács Dóra DJ doTi néven pörgeti a majd lemezeket Forrás: ÉNB Zsófi

Félmeztelenül tolta a bulit

Az egykori felnőttfilmes Niki Belucci hozta be a köztudatba a topless Dj fogalmát, meztelen felsőtesttel, főleg külföldön lépett fel. Később azt nyilatkozta, hogy megbánta a vetkőzést, mert

a zene helyett idomaira figyeltek a bulikban.

Niki Belucci ma már nem dobja le a felsőjét Forrás: Niki Belucci Official Hungary

A villából a pult mögé

A Való Világ-ból ismert Seherezádé a reality után döntött úgy, hogy lemezlovasként próbál meg érvényesülni. Mivel itthon több kritika érte a műfaj képviselőitől, kizárólag külföldön vállal fellépést - azonban egyre kevesebbet.

Több kritika érte itthon, nem vállal bulikat Forrás: DJ Seherezádé

"Tisztában vagyok vele, hogy ezt nem lehet sokáig, teljes erőbedobással csinálni, én maximum 30 éves koromig tudom elképzelni magamat az éjszakában. Továbbra is járok zenélni, csak megpróbálom másképpen beosztani az időmet. Maximum két hetet szeretnék távol lenni, korábban gyakran egy hónapig is turnéztam. Egyszerűen nem bírtam tovább fizikailag az állandó utazást, a repülőtéri éjszakázásokat, a sok időeltolódást. A végén már belebetegedtem" - mesélte nemrégiben a Life.hu-nak.

"Áprilistól ismét turnézni indulok, Nepálba, Brazíliába, Mexikóba.

Azóta,hogy elnyertem A legszexisebb DJ címet még több helyre hívnak. Bár vonzónak találtak, továbbra is igyekszem a zenémre helyezni a hangsúlyt, nem szeretem kirakni közszemlére mindenem" - mondta.

Főleg külföldön vállal bulikat, már díjat is nyert Forrás: VV Seherezádé

Itthon is fellép

A playmate Voksán Virág 2007-ben DJ Flower néven futott be, máig vállal bulikat, saját születésnapján, augusztus közepén Sopronban lépett a DJ-pult mögé, az Origo a Sziget Fesztiválon találkozott vele, itt készült néhány friss kép róla.

Voksán Virág DJ Flower néven szórakoztat Forrás: Voksán Virág - DJ Flower / Facebook